Örökkévalóság

Hátra arc

Ezt nem hiszem el... Tom képes volt ellenem fordítani mindenkit az értetlenkedésével. Megértem, hogy bántja a Jona-ügy, de ha nem látná, javítani próbálok a helyzeten. Anya ordibált velem, apa is cseszeget, Hannah-ról még mindig semmi. Kitalálták, ha kikerülök innen, csomagolnom kell. Haza soha többet. Én mennék Hannah-hoz, de csak mennék. Az incidens óta... 

Nem tudom, hogy mehettem bele ebbe az egészbe. Csak magával ragadott. Erre most itt ülök egy börtön-szerű helyen, amit elvonónak neveznek, de ez több annál. Bent kell laknod, naponta háromszor átkutatnak, kötelező és választható beszélgetésekre kell járnod. Mennyivel egyszerűbb lenne mindentől és mindenkitől függetlenül élni... 

Lassan itt a kötelező lámpaoltás, ami azért a legnagyobb baromság, amit kitalálhattak, mert csak felnőtt emberek vannak itt, akiknek tudtommal saját dolguk, mennyit alszanak. Nos, itt nem. Este tizenegykor lámpaoltás, fél nyolckor ébresztő. Ha nem tudsz aludni, akkor sem kapsz semmi nyugtatót vagy altatót. Ha beteg vagy, elküldenek orvoshoz, hogy megállapítsa, valóban az vagy-e. Ha igazat mondtál, kapsz gyógyszert, ha nem, büntetést. Csak akkor mehetsz haza, ha tényleg felépültél. Vagy akármilyen családtagod engedélyt ad a távozásra. De ez az én esetemben nem valószínű. 

Mindenki készülődik ehhez a hülye "lámpaoltáshoz". Én már lassan fél órája csak fekszem és elmélkedem. Ha sikerül is felépülnöm, nem mehetek haza. Nem nyerek vele semmit. Nem fizikailag fogok szenvedni, hanem mentálisan. Mondjuk most mindenhogy szenvedek. Ha tisztán megyek majd ki innen, bátran Hannah elé állok, és elmondom neki, hogy már más ember vagyok. A banda meg le van szarva. Akármi lesz, a srácokkal úgyis fogjuk tartani a kapcsolatot. Jona meg elmehet a picsába. Elbaszta az életem. A KURVA ANYJÁT! BASZÓDNA MEG! TÖNKRETESZ! MIATTA VAN MINDEN! Ő VITT EL A BULIBA IS!

-Uram, megtenné, hogy nem ordítozik? - szól egy hang mellőlem. A francba. Hangosan is kimondtam, amit gondoltam? Tényleg kezdek begolyózni. Hahaha

-Bocsánat, csak hangosan gondolkodtam...

-Gondolkodott? Én ezt inkább szitkozódásnak éreztem

-Mindegy. Egyik ismerősöm kergetett ebbe a hülye helyzetbe - röhögöm el magam - Pontosabban minden ismerősöm. Hahaha 

-Ne hívjak egy orvost? Nem fest túl jól. Most is be van állva? - suttogóra fogja - Honnan szerezte?

-Dehogy vagyok. Csak tönkretesznek a gondolatok - felállok és elsétálok. Hagyjon már békén.

Lassan sétálok a folyosón. Sehol senki. Tíz perc van hátra a takarodóig. Befordulok a mosdóba. Üresség. Mindenhol csend honol. Hova lett a sok zajos idióta, akik nap mint nap megtöltik ezt a helyet a bárgyú röhögésükkel, obszcén beszédükkel, nagyképű felvágásokkal? Bezárkózom az egyik fülkébe. Bezárom az ajtót. A dühöm kitörni készül. Rácsapok az ajtóra. Reccsen egyet. De legalább csend van, és ki tudom szellőztetni a fejem. A gondolatok össze-vissza cikáznak a fejemben. Apa-anya-elköltözés-Tom-Hannah-Jona... A PICSÁBAAAAAA! Mégegy ütés az ajtóra. Most nagyobbat reccsent. Olyan érzésem van, hogy tovább kell ütnöm. Ki kell adnom magamból mindent. Ütések záporoznak. Hirtelen átszakad az ajtó. Pontosabban csak az egyik réteg! Dupla ajtó! Valahogy el kell tüntetnem a lyukat. Benyúlok, hogy kiszedjem a törmeléket, hátha vissza tudom illeszteni. Valami szokatlant tapintok ki. Műanyag. EZ EGY MŰANYAG ZACSKÓ! Kiveszem. Fehér por van benne. Talán heroin lehet. A franc tudja. De nem is érdekel. Hirtelen felerősödik a fejfájásom. Érzem, hogy szükségem van a zacskóra... De reggel átkutatnak! Vissza meg nem tehetem...

Érzem, ahogy szinte hívogat. Elveszi egy részem. Szükségem van rá. Hívogat! Csalogat! Énekel nekem...

Felkúszik a nyakamon a hideg. Meg kell tennem. Hallom a csenden át a hívó szavát!

NEMNEMNEMNEMNEM!

Valahogy beletették abba az ajtóba. De hogy? Csendben kinyitom a ripityára tört ajtót, és átkullogok egy másik fülkébe. Felállok a tartály tetejére, és megpillantom. Fent nincs elzárva a két ajtóréteg közti rész! Ekkora felelőtlenséget! Hahahahahaha

Mielőtt beleejteném a résbe, a kezembe öntök egy keveset. Egyre jobban érzem, hogy nem bírom sokáig nélküle. A kezemben a droggal kikászálódok a fülkéből. A folyosón az órára nézek. Négy percem maradt. Az alatt el se kezd hatni! Hah, mintha ez érdekelne. Hiányom van. Kell. Le van szarva az idő. Kicsapni úgysem fognak. Max megyek a másik csoportba. Ott kicsit mások a követelések, de kit érdekel. VAN DROGOM, BASSZA MEG! Olyan jól érzem magam... Napok óta nem volt ilyen. Nem gondolok semmire. Én is jól akarom érezni magam. Az udvarra már rohanok. Kiérve senkit nem látok. Mintha minden kihalt volna. Gyorsan eltüntetem a kezemben lévő adagot. Leülök a lépcsőre.

Milyen nosztalgikus... Egy gyönyörű világ van itt teremtve nekem. Semmi gondom nincs. Miért akarnék visszatérni a való életbe? Itt minden tökéletes. Nincs probléma. Csak csend. Tiszta nirvana. Lassan sétálok a fényben. Minden olyan ragyogó. Minden csillog. Senki nem bánt. Szabad vagyok. Itt akarok maradni örökre. Mintha emelkednék. Érzem a lebegést. A levegő végigsimít rajtam. A nappal nézek farkasszemet. A nap felé emelkedek. A testem kezd köddé válni. Nagyon jó érzés. Nem érzek sem fájdalmat, sem mást. Ha a családomra gondolok, érzéketlen vagyok. Ha a barátokra gondolok, érzéketlen vagyok. Ha Hannah-ra gondolok... akkor is. És emiatt nem érzek szomorúságot. El kell szigetelnem magam a másik világtól. Ott csak a halál lenne megváltás. Itt nincs semmire szükségem. Mintha már halott lennék. Épp a mennyországba tartok. Otthon a pokol vár. Jó itt nekem. A többiek csak abban a világban tudnak létezni. Vannak problémáik, vitáik, csatáik. Én ettől megszabadultam. Vígan emelkedek. Látom, hogy szétfolyok. Mintha olvadnék. De itt nincs sem meleg, sem hideg. Senkire nincs szükségem, csak erre a világra. És senkinek nincs rám szüksége, csak ennek a világnak. Egymásnak vagyunk teremtve. Az elfolyó testrészeim vörössé válnak. Mintha vér lenne. Nem érzek félelmet miatta. A tökéletesbe tartom. Nemsokára elérem a napot. Már nincs sok hátra. Valami visszaránt. Ki zavar meg? A tökéletes világomba belezavartak. Lettek érzéseim. Gyűlölet. Nem tudom ki iránt, de gyűlölöm az, aki belerondított ebbe a gyönyörűségbe. Valami sípol. Kezdek süllyedni. Mi a szar folyik itt? Megsüketülök ettől a sípolástól... Valaki beszél is. Én ezt nem bírom. Üvöltenék, de nem jön hang a torkomon. Csak fáj. Hirtelen odakapom a kezem. A kezeim helyén valami vörös folyam van, és amint hozzáérek a torkomhoz, az is elkezd folyni. Megijedek. Mi ez? A pánik kezd hatalmába keríteni. Körülöttem csak sötét alakok. Egyiknek sem látom az arcát. És nem tudok előlük menekülni. Félek. Nem is. Inkább rettegek. A dobhártyám lassan beszakad a folyamatos sípolástól. Remegek, lassan mindenem elcsordogál. Rossz érzés. Mintha kinyújtanák a bőröm. Feszül mindenem, mégis elfolyik. Az agyam kattog. Semmire nem tudok figyelni. A szememmel már csak foltokban látok. Az érzékszerveim kezdik feladni. Nincs már belőlem semmi. Csak tömény fájdalom. Nem látom a körülöttem tornyosuló embereket, de érzem, hogy ott vannak. Hideget érzek. A rettegés hidegét. Valaki mintha hozzám szólna... Nem is. Egy másik személynek.

-Nem kéne mentőt hívni?