/1.rész\

185 20 6
                                    

Az órámra pillantottam épp hét óra negyvenöt percet mutat, nem késhetek el az első randin. A tükör elé álltam és még egyszer felszántottam a hajam, hogy minden tökéletes legyen, mint az a lány, akit annyira nehéz volt elhívnom nem szúrhatom el. Az ajtóhoz értem mikor édesanyám meleg érintését meg nem éreztem a vállamon aztán hirtelen megfordultam, anya szája megnyílt, de a tekintete örömteliből egyszer aggódóra váltott.

- Mi a gond, anya? – ijedtem meg és nem is szólalt meg csak a zsebében kezdett kotorászni és előhúzott egy zsebkendőt majd az orromhoz emelte. Odakaptam és lecsurgott az ujjamon a vörös folyadék. A kendő se perc alatt megtelt.

- Jól vagy édesem? – adott még egy darabot, amit az orromhoz tehettem, de az is tele lett, sarkon fordult gyorsan és hozott egy törülközőt már-már én ijedtem meg, ha ez nem áll el, akkor lekésem a találkozót.

Egyszer elkapott egy hányinger érzet, a föld csak hívogatott magához, szédülni kezdtem és minden elsötétedett. Anya hangját hallottam, ahogy kétségbe esetten ordít.

---

Nyitogattam a szemem, a nap sugarai szöget fúrtak a retinámba csak pár perc elteltével szoktam meg a fényt. Hallásom is kezdett kitisztulni csipogást hallottam, kómásan elfordítottam nagy nehezen a fejem és megszemlélhettem a környezetet. A korházban vagyok, bárhonnan felismerem ezt az orvos szagot. A sarokban anya alakját véltem felismerni, zokog? Ebben a pillanatban fújta az orrát majd rám nézett és kutya futtában termett mellettem. Próbált megszólalni, de láttam a félelmet a szemében, bíztatóan megfogtam a kezét és halványan elmosolyodtam. Másodszorra is neki rugaszkodott, de megint sikertelenül fejezte be folyamatos néma artikulálását. Aprót felnevettem, de nem rajta csupán az egész körülmény késztetett erre a cselekedetre.

- Anya, jól vagy? – érdeklődően felemeltem a szemöldököm erre pedig az ő szája nyílt nevetésre.

- Inkább... te jól vagy? – felderült az arca és leült a mellém.

- Miért ne lennék jól, csak idegesít ez a sok kacat – újból felkacagtam. – De tényleg – komolyra fogtam a szót remélem, komolyan veszi és szól az orvosoknak, hogy húzzak ki belőlem, mert ha nem én fogom.

- Idegesít, vagy sem marad – határozottam mondta ki rendeletem mintha tényleg megérezte volna, mit szeretnék.

- Mióta vagyok itt? – felkelni akaróztam, de furcsán gyengének éreztem magam.

- Nem sok ideje, három napja – megsimította a karom aztán eltorzult az arcom. Itt feküdtem három napon keresztül? Mi lehet Jessicával remélem az este nem várt rám és értesült, hogy nem tudok elmenni.

- És... - érdeklődni akartam az aznap estéről, de inkább nem hántolgatom fel, ez csak egy orrvérzés.

- Az orvosok elégették azt az eret, de elég sok vért vesztettél még vizsgálnak, és nem sokára megtudjuk miért volt ez az egész – reménykedőén nézett, néha nem tudom, hogyan találja ki mire gondolok. Meglehet az anyai ösztönök.

---

Beszélgetésünk után úgyszintén visszaszenderedtem, mikor felkeltem már sötétedett és anya hűlt helye volt már. Veszekedés szűrődött be az ajtón, de nem lehetett kivenni miről beszéltek csak a hangokat ismertem fel; egyik anyáé másik apáé. Nem is tudom, mit keres itt apa már réges-rég nem beszéltünk vele vagy csak én nem. Most meg csak úgy kint veszekedik hosszú ideje nem látott feleségével? Egyre hangosabbra váltak a hangok, véget kell vetni ennek. Valahogy jeleznem kell, hogy ébren vagyok és hallom őket. Asztalra pillantottam valamit keresve, hogy odavágjam az ajtóhoz. Távirányítót a kezembe vettem, elhajítottam majd nagyot koppanva esett ki a hátuljából az elem. Egyszerre elnémultak és az ajtó megnyílt és elsőként apám arcára vetettem mérges tekintetem.

Kamu telah mencapai bab terakhir yang dipublikasikan.

⏰ Terakhir diperbarui: Mar 27, 2017 ⏰

Tambahkan cerita ini ke Perpustakaan untuk mendapatkan notifikasi saat ada bab baru!

Voltunk és leszünkTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang