Dreamer

2. Fejezet

"2017.03.30.
Észre vette valaki? Mivan a családdal a játszótéren. Vajon látták? Végignézték? Ha bejelentik a rendőrségen a történteket, én leszek az első akit elővesznek mint szemtanú. Persze mondhatom hogy baleset volt, ezeket a sünöket az nem fogja érdekelni. Mit kezdjek most? Lehet túl reagálom? Mit csináljak?!"

3 nap telt el azóta...a dolog óta. Nem volt más olyan álma mióta ez megtörtént. De a mai napig, nem telik el úgy egy 10 perc hogy ne jutna Betti eszébe az előtte fekvő farönk alól kifolyó vér látványa. Rosszabb pillanataiban a csapból is vér folyik. Általában ha pislog egyet, a látvány megszűnik, de néha van hogy nem akar eltűnni. A szülei meg persze érdeklődnek hogy mi van vele, alig látják őt, még a megszokottnál is kevesebbszer. Csak hazajön az iskolából es bezárkózik a szobába. Enni is csak akkor megy le ha épp nem látják vagy ha már alszik mindenki. -Mi lenne ha elmondanám nekik? Nem, kizárt dolog, őrültnek tekintenek majd rám. Ők maguk fognak bedobni a pszichiátriára.- ezek a mondatok járnak a fejében megállás nélkül. Jól tudta, ezt egyedül kell véghez vinnie. Mint valami tipikus klisés filmben. Az átlagos lány mindennapjai hirtelen teljesen megváltoznak és egyedül kell szembenéznie velük.
- De hisz pont ezt akartam...ezt, és mégsem ezt. - mondta magának a naplóját nézve. Úgy érezte, ha más nem, a naplója az aminek minden elmondhat. De ezzel együtt jól tudta, így nem fog egyről a kettőre jutni. Valamit kezdenie kell ezzel a dologgal. Megálmodta, majd átélte ahogy a szeme láttára hal meg egy férfi. Megpróbálta megakadályozni, és az illető mégis meghalt. Lehet igaz a mondás, nem lehet elfutni a halál elől. Pont mint ahogy nagyapja mondja neki mindig.
- "Betti, sose felejtsd el, nem kell félni a halált. Előbb vagy utóbb eljön mindenkiért. Nem futhatsz el a halál elől." mondta mindig. Elég komoly szavak egy növésben lévő tinédzsernek, apámék le is szidják minden egyes alkalommal. De idősebb fejjel, igaza volt. Igaza van.
Ekkor ugrott be az ötlet Betti fejébe. Mint egy megvilágosodott feltaláló, úgy érezte magát. Kicsapta az ajtót es lefutott a konyhába. Szüleit egy filmnézés közepén zavarta meg, akik csak értetlenül néztek rá.
- Na, nézd ki bújt ki a barlangjából. Mostmár hajlandó vagy beszélni ve...
- Találkozni akarok nagyapával! - szakította félbe Betti apja gúnyos szavait. Ez a kijelentés lesokkolta a felnőtteket. Csak nézték egymást egy ideig, majd Betti anyja felállt.
- Betti. Mi szeretnénk ha elmondanád mi van veled!Mi történt? - kérte lágy hangon.
- Depressziós vagyok! - jött az egyszerű válasz. És ha Betti szülei eddig nem voltak elég sokkos állapotban, most végleg lefagytak.
- Betti...
- Igen, ez van, nem halogatom az igazságot. És tudom hogy nem szeretitek ha nagyapával vagyok a sok creepy dolog miatt amiket mond meg minden, de most úgy érzem, beszélnem kell vele. Szóval, szeretnék elmenni hozzá.
A szülők a nagy információ áradat közepén állva azt se tudták mit mondjanak. Csak tátogtak és néha egy-egy ártatlan ám de értetlen nyögés hagyta el szájukat. Mig végül apja nagyot sóhajtott.
- Nagyapád jelenleg nincs a legjobb állapotban. Kórházba került. Leghamarabb vasárnap tudsz vele találkozni.
- Ne, apa, nem érted, szükségem van...
- Hidd el hogy megértjük, - szólt közbe Anya - de most nem kifizetődő meglátogatni. Vasárnap biztos jó. Addig látod, a szüleid vagyunk, és itt vagyunk neked, bármi van. Nem akarsz mondani nekünk valamit?
Betti csak állt a szülei előtt, felváltva nézve apja szeméből anyjáéba. Végül csak ennyit mondott:
- Nincs semmi. Megyek a szobámba. - azzal sarkon fordult es felment az emeletre. Út közben még hallotta, ahogy anyja kétségbeesetten és gyorsan kezdi el venni a levegőt. Hogy sírni kezdett-e vagy csak bepánikolt, nem tudta mert addigra már felért a szobájába. Rosszul érezte magát. Azt hazudni a szüleinek hogy depressziós? Ki csinál ilyet? De ha ez az ára hogy segítséget kapjon, megteszi. Miért volt az az álom? Miért vált valóra? Miert nem tudta megmenteni a hippit? Miért nem álmodt azóta megint? Miért vannak rémképei? Annyi megválaszolatlan kérdés. De mivan, ha a nagyapja tudja rájuk a választ. Csütörtök van. Komolyan ki kell bírnia még három napot?
Kidőlt az ágyán. Félt elaludni. Zavart volt, jobban mint bármikor, de egyben fáradt is. Még csak délután négyet ütött az óra, de már hívogatta az ágy. Inkább engedett a kísértésnek, bár ma még nem tanult semmit, muszáj volt pihennie. De ahhoz képest hogy milyen zavart volt, pikk-pakk álomba merült. De nem olyan álomba mint az elmúlt 3 napban. Tisztán emlékezett hogy a szobájába volt, de hirtelen egy fehér falú épületben találta magát. Körbe nézett, próbált rájönni hol van pontosan, de aztán meglátta az orvosi ruhába öltözött járókelőket. Egy kórház. De mit keres itt? Miért egy kórházról álmodik? Nem ismerte a helyet ahol volt éppen, de az érzés ami átjárta a testét furcsamód a dejavu érzését keltette benne. Hirtelen lefagyott, ahogy rájött honnan ismerős az érzés. Mindent látott maga körül, bár kissé homályosan. De a nővért, aki jött szembe vele, furcsamód élesen látta. 10 méterre lehetett Bettitől, de ő kristálytisztán látta a barna kis árnyalatot a zöld szemében. Hiperventilláció kapta el, ahogy pánikolni kezdett. Gyorsan körbe nézett. A folyosó tiszta volt, nem volt akadály, a lámpák le voltak rácsolva, nem eshet rá. Mégis mi fog történni? Ahogy nézte a felé magabiztosan sétáló nőt, kezdte egyre rosszabbul érezni magát ahogy kapkodta a levegőt. Végül az orvos pár méterre tőle befordult az egyik ajtón és bement. Oda sietet hogy tehessen valamit, de az ajtó zárva volt. Ő gyorsan elolvasta a helyiség nevét.
"215-ös terem. Vajdú Gábor"
Betti ezt olvasva őrültként kezdte el rángatni az ajtót, azt remélve kinyílik. Próbált benézni az ablakon, de azon nem lehetett át látni tisztán, jobbára csak a fényt engedte át. Hirtelen nyugtalanító hangokat kezdett el hallani. Tompán és halkan lehetett hallani ahogy egy nő es egy öreg férfi beszélget. Majd egy nagy törés hang, egy tompa esés, majd a szörnyű hang, amit soha nem akart hallani: az öreg férfi - nagyapja- üvöltözni kezdett. Egyre hangosabban és gyorsabban magyarázott valamit. Az ajtó nem akart kinyílni, közben az ablakon keresztül próbált rájönni mi történik oda bent. De amit látott, nem nyugtatta meg. Mert az üvöltözések közben egyre nagyobb lett a hangzavar, végül a nagyapja hosszabb üvöltése után egy hatalmas csattanás. Majd semmi más, csak az ablakot beborító vér. Betti csak allt szótlanul, egy hang se jött ki a torkán. Aztán kinyílt az ajtó. Ő pedig újra a szobájában találta magát. Könnyek lepték el a szemét. Nyitva volt a szája, látszólag üvöltött álmában. Kopogtak az ajtaján.
- Betti, mi történt? Jól vagy kicsim? - szólt apja aggodalmaskodó hangja. Az ajtó kinyílt a szülei előtt, Betti pedig átölelte anyját ahogy elkezdett zokogni.
- Nagyapa...
- Mi van vele drágám?
- Nagyapa...nagy bajban van.

Köszönöm szépen Neked, hogy elolvastad ezt a részt is! Ha tetszett, kérlek szavazz rá és kövess be hogy elsőként értesülhess a folytatásról!