Második esély (One Direction ff.)

5. rész

•Louis szemszöge•

Idegesen öltöztem fel, aztán még írtam egy üzenetet Elienek, és mindent bezárva elmentem. Haza felé vettem az irányt, hogy még kicsit eltudjak pakolni mielőtt Freddie megjön.
Otthon miután mindennel végeztem telefonommal a kezemben ültem le a kanapéra. Éppen a Twittert pörgettem, mikor csörögni kezdett a mobil.
-Tessék!-szóltam bele, mivel nem néztem meg ki keresett.
-Lou!-szipogott Elouise a vonal túlsó végén.-Sajnálom!
-Hey, semmi baj! Egy barom voltam!-csitítottam.-Nyugodj meg, így ártasz a babáknak!
-Tudom, bocsánat! De nagyon csúnyán viselkedtem! Sajnálom!-ismételgette folyton.
-Kicsim, nem a te hibád! Nem haragszom, mivel nincs miért!-álltam fel.-Hol vagy?-pillantottam az órámra, hogy mérlegeljem, vajon ha most elindulok érte, időben visszaérek, hogy fogadjam a fiam. A válasz nem.
-Már otthon!-mondta kicsit nyugodtabban.
-Jó! És előtte merre mentél?
-Csak autóztam, aztán bementem egy boltba, és bevásároltam!
-Jajj baba! Mondtam, hogy azt velem csináld! Még a végén valami baj lesz!-dorgáltam meg.
-Jó na! Apuci megint dühös!-nevetett, bár én már nem annyira.
-Ja, bünti lesz!-mondtam, mire konkrétan vinnyogva kezdett nevetni.-Nem vicces!-mondtam nevetve, és beszélgetésünket, kopogás zavarta meg.-Most le kell tennem! Este dumálunk!
-Este nem, de holnap mindenképp!-válszolt, aztán lerakta.
-Én is téged!-mondtam elképedve, és ledobtam a telefont, aztán az ajtóhoz mentem. Kinyitva az én gyönyörűségemet láttam meg, és aztán sajnos feljebb néztem, úgyhogy Brianat is észre vettem.
-Hello!-hajolt hozzám, mire automatikusan hátra léptem, amit a kicsi Freddie nevetve figyelt, aztán felém nyújtózkodott, és ficánkolni kezdett az anyja kezében.
-Na gyere baba!-vettem magamhoz, aztán elvettem a táskát amiben a cuccai vannak, és már csuktam volna az ajtót, mikor valami miatt megállt.-Másegyéb?-emeltem rá a tekintetem.
-Nem emlékszel mit ígértél?-sipított rám.
-Te jó ég!-kaptam a fülemhez.-De emlékszem, most már!-motyogtam magamnak mintsem neki.
-Akkor, miért akartál kicsukni?
-Csak vicceltem na!-röhögtem ki, és behúztam a házba, mire a mellkasonak csapódott. Ez azért vicces, mert épphogy hozzá értem, és ekkora erőt ezzel nem fejtettem ki.
-Még mindig vad vagy!-vigyorgott.
-Te pedig még mindig szánalmas!-feleltem lesajnálóan.-Bocs baba, de ez az igazság!-gügyögtem inkább Freddienek, Brit pedig odébb tolva bementem.-Ilyet, most mond meg!-háborogtam viccesen, mire a kicsi nevetni kezdett. Leraktam a táskát a konyhapultra, és elkezdtem átnézni. Igazából ezeken a borzasztó pépeken kívül semmi nem volt benne, mert nálam van minden. Elvileg legalábbis.
-Jézusom!-nyögtem fel fájdalmasan mikor megláttam a sütőtökös-céklás-csirkés-répás cuccot, és Freddie is ijedten nézett rám.-Nyugi, ha elment kapsz rendes kaját!-suttogtam a fülébe, aztán rákacsintottam. Édesen mosolygott, szerintem nem is értette mit mondok, de örült, hogy nem kell kajálni.
-Loubaba!-kiabált Briana, és konkrétan a hideg is kirázott attól, hogy így szólít.
-He?-mentem be.-Mi kéne?
-Megyünk?
-Ja ja, menjünk!-intettem aztán a táskát magamhoz véve, kimentem a kocsimhoz, hogy beültessem Freddiet aztán amint végeztem indítottam is. Vagyis indítottam volna, csak ez az idegbeteg picsa, akarom mondani a fiam anyja, rábaszott a motorháztetőre.
-Itt akartál hagyni?-vinnyogott mikor kinyitottam az ajtót, hogy be tudjon szállni.
-Jézusom, dehogy! Csak kíváncsi voltam, hogy reagálsz!-röhögtem ki.
-Na azért!-vágta be a kocsi ajtót, miután beszállt. Szemet forgatva indítottam. Már félúton voltunk, de "véletlenül" rossz helyen kanyarodtam, és Elouise utcájában kötöttünk ki.-Te ez nem annak, hogy is hívják csajnak a háza?-kérdezte mikor leállítottam a motort.
-De igen! Amúgy Elouise! Ráadásul a barátnőm, úgyhogy fékezd magad!-mordultam rá.
-Én kérek elnézést!-mondta gúnyosan.
-Hát van is miért!-mondtam és egy darabig gondolkoztam aztán kinyitottam az ajtót.-Én most beviszem Freddiet te pedig itt maradsz! Aztán visszajövök, kiviszlek a reptérre, és pár nap múlva viszem a kicsit!-ismertettem a tervet, aztán a választ meg sem várva kiszálltam összeszedtem a cuccokat, és elindultam befelé. A kapunál benyomtam a biztonsági kódot, aztán az ajtót is kulccsal nyitottam.
-Hahó!-kiabáltam, persze ügyelve arra, hogy ne a kicsi fülébe tegyem ezt.
-Hát te?-lépett ki a nappaliból.-Na hát! Hello baba!-tett félre rögtön, és a kezemben lévő kisfiú után nyúlt.-Mizu? Itt hagyod igaz?-emelte rám a tekintetét.-Akkor ketten mentek kajálni? Mert ez így tök okés! De előtte nyugodtan gyertek be, hátha végül mégis jóban leszünk! Vagy sőt, majd itt alhat ha akar.-magyarázott hevesen, és egy pillanatra láttam rajta, hogy ha ebbe beleegyezek, akkor bizony megöl.
-Elie ne már!-motyogtam.-Tudom, hogy haragszol, de na. Azért hoztam a törpét, hogy ne kelljen hallgatnia ahogy vitatkozunk az anyjával, ugyanis rájöttem, hogy nekem te vagy a családom, meg ez a kis csöppség, jó meg persze a húgaim, az öcsém és Dan meg anya, de értelemszerűen csak ti vagytok itt nekem, és ezért veletek szeretném tölteni az időt, nem pedig egy olyan személlyel akiből két mondta után elegem lesz, nemhogy még egy ebédet is kibírjak vele.-szótlanul bámult, aztán megszólalt.
-Ha visszajöttél mindent megbeszélünk!-sóhajtott kimondottan fáradtan amitől kicsit rossz érzésem lett, ezért félve léptem egyet felé.
-Cica?-kérdeztem inkább mintsem mondtam, aztán még egyet léptem, de nem csinált semmit. Se nem ment messzebb, se nem jött közelebb.
-Menj Lou!-fordult végül a konyha felé.-Szegény nő kint vár rád!-intett egyet aztán bement, én pedig egy lemondó sóhaj kíséretében kimentem az ajtón, és a kaput is gondosan becsuktam aztán visszaültem az autóba.
-Összevesztetek?-kérdezte Briana.
-Még reggel!-mondtam szűkszavúan.
-Miattam igaz? Sajnálom, nem akartam bajt okozni, csak hiányoztál, vagyis azt hittem, de rájöttem, hogy nem te hiányzol, hanem egy srác az életembe!-magyarázkodott, amit csendben hallgattam.
-Amikor nem vinnyogsz kifejezetten bírlak!-pillantottam rá, mire felnevetett.
-Köszi, én is téged!-mondta mire én is halványan elmosolyodtam, és elindítottam a kocsit. Pár perc csendes utazás után, halkan megszólalt.
-Szereted, igaz?
-Persze, hogy szeretem!-mondtam azonnal.
-Látszik!-mosolygott.
-Azt hiszem, ő más! Egyértelműen más mint te voltál, vagy Danielle!
-Nyilván, hiszen mi nem szerettük egymást, csak voltunk és annyi! De Danielle, azt hittem őt szeretted!
-Szerettem is, de nem így! És talán Eleanor volt az, akit úgy szerettem az elején, mint most Elouiset. És félek, hogy ennek is olyan vége lesz!-mondtam teljesen őszintén. Talán még sosem beszéltünk ilyen őszintén egymással.
-Nem hiszem!-mondta nyugtatás képpen.-Hiszen bocsi, de te is öregszel, és már nem a testiség lesz a lételemed, hanem a család és a többi, tehát lecserélni nem fogos. Te amúgyis nagyon családcentrikus vagy, lévén nagy és összetartó családban nőttél fel! És majd úgy fokod szeretni az ő fiait, mint ahogy a miénket szereted!-magyarázott, és tényleg kicsit megnyugodtam, hiszen igaza van.
-Csak, ők nem az enyémek lesznek! Lényegében semmi közöm nem lesz hozzájuk!-mondtam ki azt, ami akkor eszembe jutott.
-Hát igen!-sóhajtott, és innen az utunk szó nélkül folytatódott.

Hahó!
Meghoztam az ötödik részt!
Köszönöm a voteokat!
Továbbra is örömmel fogadom, és azt is, ha egy egy rész után kommenteltek, mert fogalmam sincs milyen, amit csinálok!

×××All The Love×××