20:32 SZERDA
A tó partján, a sziklákon ülünk, miközben Jonas gitározik. Mi pedig élvezzük ezt a nyugalmat . A tűz csak úgy ropog. A pillecukrot ferakom az ág végére és odanyújtom a meleghez, majd megkínálom vele Jonast is, aki szívesen beleharap.
- Játszd az „I'm Yours"-ot.-mondja Isak.
- Nem.-ellenkezeik Jonas.- Csak buzis zenéket tudsz.
- Kuss már! Ez buzis dal?
Mielőtt Jonas tovább játszhatott volna, kap egy értesítést a telefonján, amit természetesen gyorsan előkap a zsebéből és el is olvassa.
- Ki az?- kérdeztem tőle, de nem válaszolt. - Jonas?!
- Az új szeretőd?- állt be a vitába immáron Isak is.
- Miről beszélsz?- nézett fel egy pillanatra a telefonjából, majd folytatta is a gépelést.
- Tudod, miről beszélek. Futsz utána minden nap a suliban .- ezen csak egy jót tudtam mosolyogni.
Ekkor a füléhez emelte a telfonját.
-Hallo?- szólt bele a telefonba.
- Ó, Elias? Annyira boldog vagyok, hogy beszélhetünk. Azt hiszem szerelmes vagyok beléd. Talán össze is házasodhatnánk. És majd a mézesheteink lehetnének márciusban és együtt élnénk életünk végéig..szeretve egymást.- láthatólag Jonasnak ebből elege lett így a gitárját a kőre tette, majd elhúzódott mellőlünk egy sokkal távolabb helyre.
- Mi van Jonas és Ingrid közt?-már egy pár napja furcsa volt nekem. Muszáj volt megkérdeznem Isaktól, hamár jóban van Jonassal.
- Hm?-kérdezett vissza, mintha nem hallotta volna mit kérdeztem. Pedig csak megjátszotta magát.
- Hallottad mit mondtam.
- Jonast kell kérdezned... Miért kérded?
- Láttam az értesítést a telefonján. Tudom, hogy te tudsz valamit... nem tudnád csak elmondani? Ígérem nem leszek dühös. Ígérem nem mondom el Jonasnak, hogy mondtál valamit..Üzengetnek egymással?
- Talán egy kicsit.
YOU ARE READING
SKAM [HUN] 😇
Teen FictionA sorozat szövegét írom le, ezúttal szöveg formájában. Ha szereted és szívesen olvasnád, nem csak néznéd akkor itt a helyed. 😇 *Minden szerzői jogot és egyéb mást a Skam sorozat alkotója tartja fenn.*