Megmentve

Porológus

Rebeka White a nevem. 15 éves lány vagyok. Most költöztünk el. Én örülhetnék ennek, hiszen ez egy "lovas" város. A várost egy nagy hegység veszi körül, különleges, rejtélyes erdők. Ezáltal csodálatos tereplovaglásokra lehet menni. Azokba a fenyvesekben ki lehet kapcsolódni, abban biztos vagyok. Megnyugodni a madarak csicsergésétől... A fák ágain átsütő napsugarak...Amikor a szél végig cirógatja a bőröd,a hideg pedig kiráz...Az a kellemes fuvallat. Az erdőben járta rejtélyes érzés...A virágok élénk színe...a friss fű illata...a kék ég, és a friss erdei levegő...a patak csobogása, ahogy a partmenti kövekhez hozzá csapódik a víz. Mindez egy lóval,aki az életed része. Aki mindenét adja neked. Akivel kapcsolatot teremtetek. Együtt mozogni vele,hallani halk szuszogását. A vágta szabadság érzete, amikor a szél fújja a hajadat, és lovad sörényét. A bizalom egymás iránt. Mindezek nekem nem adatik meg. Anyával élek, apukám már kiskoromban meghalt, testvérem sincsen. Nem vagyunk tehetősek, elég szegények vagyunk. Ez azt jelenti,hogy nem lehet lovunk. Pedig a lovak az életem, és persze a lovaglás. A nagynénémnél lovagoltam sokáig. 5 évesen kezdtem, 11 évesen hagytam abba. Ez után mi történt? A lova elpusztult,így már nem volt lehetőségem többet lovagolni. Ez idő alatt lovakkal voltam körülvéve, tehát sok mindent megtanultam. Legtöbbször én törődtem a lóval, én etettem,itattam,ápoltam, én mozgattam le. Miért nem vett nagynéném új lovat? Már ezt is elakarta adni,ami volt neki. Elvileg ebben a városban, volt a dédnagyanyámnak egy kis istállója, hozzá tartozó föld területtel. Ez a miénk. De ez is mocskos, régi és még azon sem csodálkoznék ha összeszakadna. Az új házunk jobb mint a régi az biztos. Otthonos. Anya legtöbbször sosincs itthon, este 6-ig dolgozik, azért,hogy eltartson. Most kezdődött a nyári szünet.