Megmentve

3.

Sokkoltan álltam a fal mögött,szívem hevesen dobogott a félelemtől.
A csődör erősen megrántotta fejét,ezzel elérve,hogy elszakadt a kötél és ő szabad lett.
Sebesen vágtatott felém,a két férfit megelőzve,meglepettségemre elém állt a csődör. Felágaskodott,a két férfi  hátra esett. Sarkon fordultam és teljes erővel szaladtam ki a kapun,a ló utánam. Hazáig futottam,a csődör utánam. Házam elé értem,lihegve fogtam mellkasom. A feketeség is megállt.

-Megmentettél

Néztem csillogó szemeibe,amitől kirázott a hideg.
Ez lehetetlen...Kezdtem el ide-oda járkálni,a csődör csak bámulta minden lépésem. Felfoghatatlan,hogy képes egy ló így megvédeni.
Elé léptem,és gyengéden húztam tenyerem végig,homlokától,orráig.
Közelebb hajoltam,és mélyen szemibe néztem. Megnyugvás. Ennyit láttam benne.
Meg keresem dédim lovardáját!
Berohantam az ajtónkon és a fiókból egy porosodó térképet vettem ki.
Kerestem szememmel az utca nevét,meg is találtam. Azzal a lendülettel rontottam ki az ajtónkon,és indultam meg a régi telekre. A csődör követett. Nem értem őt. Néhány perc múlva már a telek előtt álltam,két utcával van feljebb az otthonomtól. A kapun egy rozsdás tábla állt,amin a lovarda neve lehetett jópár évvel ezelőtt.
Beléptem a kapun, és megvártam míg a csődör belép.
Egy hatalmas füves terület, a közepén egy kis romos épület,ami az istálló lehetett.
A nézelődést a ló zavarta meg mert elém állt.
-Mire vársz?-léptem közelebb. Te már az én tulajdonom vagy.
-Amur.-suttogtam a csődörnek akinek szemében a szabadság tüze lobogott.
Óvatosan lépkedtem háta felé,karom súrolta csillogó szőrét.
Minden lendültem beleadtam és sikerült felülnöm a hátára.
De régen éreztem már a földi mennyországot. Mert a ló hátán az van.
A legóvatosabb mozdulatommal böktem meg sarkammal Amurt.
Nyugodt léptekkel kezdett el sétálni az élénk zöld gyepen.
A nagy telek végébe néztem,egy mosoly húzódótt számra,és egy erősebb mozdulattal ért hozzá lábam a csődör hasához. Izomzata megfeszült,kissé hátsó lábaira emelkedett és rakéta szerűen kilőtte magát. Gyors vágtába indult a telek végébe,én kicsit megingottam a ló hátán,de önbizalmam visszanyerve csúsztam magabiztos vissza hátára.
Hátamra simuló hajam immár a levegőben szállt,arcom már nem a nyári hőséget érezte,hanem a hűvös  szelet ami arcomhoz csapódik a sebességtől. Lenge pólóm mostmár bőrömhöz tapad,lovam sörénye a levegőben szalad. Az érzés felbecsülhetetlen. Lelkem mintha visszanyerné boldogságát,újra érzi a szabadságot. Minden másodpercet megjegyeztem ami ebben a percben történt. Én és Amur. Csak mi hárman. Hárman,mert mi és a szabadság. Egy csodálatos nyári nap,a zöld növények,az aranyos pipacsok,és a ránk mosolygó nap között. Ketten ahogy száguldunk a természet lágy ölében,újra a szabadságot érezzük. E csodálatos gondolataim az előttünk lévő kissé korhadt fa kerítés űzte el.
Amur lassan megállt. A madarak csiripelése mellett már csak az ő szuszogását hallottam.
-Köszönöm Amur. -öleltem át a csődört aki büszkén egyenesedett ki.
Valami különleges kapcsolat van közöttünk. Ezt érzem.