🔹Egyszarvúk között🔹

A hölgy

Hallgasd meg a zenét, nagyon jó!⬆️⬆️

Éppen a szobában ültem az ágyamon. A többiek ebédeltek. Én csak később szoktam lemenni, mert utálom a többieket. Ez amolyan kölcsönös utálat. Barátkozhatnék velük, de ők kiközösítettek. Számukra én csak a furcsa lány vagyok. Ők csak azt látják, amit gondolnak rólam, valójában nem ismernek. Igaz, hogy néha csinálok furcsaságokat.

Egyszer csak Madame Maillet lépett be a szobába, így megzavarva a merengésemet.
-Charettis, téged keresnek-mondta cseppet sem kedves hangnemben. Ki lehet az?-gondoltam magamban. Szép lassan lebaktattam a lépcsőn a feltűnően tiszta előtérbe. Azért volt tiszta, mert itt fogadták mindig a vendégeket.

A hölgy, aki várt egy szép  hosszú, kék ruhát viselt és egy furcsa sapkát. A sapkán egy címer volt látható. Látszott rajta, hogy jómódú, ápolt. Hosszú, szőke haja kilógott a fejfedő alól. Egészen fiatalnak tűnt. Nem lehet több harminc évesnél.

Miért kellek neki én?

-Jónapot-köszöntem jól hallhatóan. Tudom, hogy a legfontosabb az első benyomás, és minket, francia gyerekeket az illedelmességre megtanítottak.

-Bonjour, Miss Licorne, már vártam erre a találkozásra-szólt kedves hangon. Nem játszotta meg magát. Látszott rajta.-Tulipe Delacour vagyok. Örömmel jelentem be, hogy felvételt nyertél a Beauxbatons [bóbátonsz] Boszorkányok és Varázslók nagyra tisztelt Akadémiájára. Itt a levél-nyújtott át egy borítékot, amin egy kék pecsét volt, rajta két keresztbetett bot.

Kezembe fogtam, majd felnyitottam. Egy ezüsttel keretezett pergamen csúszott ki belőle. Ez volt ráírva:

Kedves Charettis Belle Licorne kisasszony!

Örömmel értesítjük, hogy jövő évtől ön is iskolánk tanulója lesz. Kérjük, olvassa el a csatolt házirendet és a listát arról, hogy miket kell beszereznie.

Üdvözlettel:
Miranda Couturé,
Igazgató,
Beauxbatons Mágusakadémia

Amikor elolvastam, nem tudtam, mit gondoljak. Azt hittem, ez valami vicc. Ideküldtek egy hölgyet, hogy vigyen el. Hogy megszabaduljanak tőlem. A furcsa lánytól.

-Öhm...kérem, kimennének egy kicsit?-köszörülte meg a torkát zavartan mosolyogva.

A két nő, akik a gyámjaim voltak, kimentek. A hölgy elővett egy pálcát. Nem olyan volt, mint a verőpálcák. Megfogta a kezébe és kecsesen suhintott egyet. Egy rózsaszál tűnt elő a semmiből. Nem sima rózsaszál. Színaranyból volt.

-Most már elhiszed? Boszorkány vagy, Charettis-mosolygott rám.

-Elhiszem-mondtam magabiztosan. Kívül nyugodtnak tűntem, de a szívem majd' kiugrott a boldogságtól. Sejtettem, hogy innentől jobb, sokkal jobb életem lesz. Elmehetek innen egy iskolába, ahol végre kedves emberek fognak körülvenni. Talán barátaim is lesznek.

Most már tudom, hogy azért történnek velem furcsa dolgok, mert boszorkány vagyok. Még nem is említettem, hogy miért tartanak különcnek. Az egy egészen hosszú történet. Amikor szomorú voltam, vagy dühös, tudatalatt valahogyan bosszút álltam azon, aki ezt tette velem. Igazából nagyon sokszor történtek ilyenek. Naponta, de akár óránként is. Talán a legfurcsább az , hogy amikor boldog vagyok, két centivel a föld fölött lebegek. És most...most végre tudom, hogy nem velem van a baj...végre valaki kedvesen szól hozzám...