SkaterStory

3.rész

Meséltünk egymásnak magunkról, és a jövőbeli terveinkről, majd megérkezett Denisz. Kezetrázott Arminnal, majd segített talpra állni. A két srác hazakísért, és annyi baromságot tudtak összehordani, hogy szinte el is felejtkeztem a lábamról. A kapumban állva eszembe jutott:
-Amugy te most otthagytad a Vöröst csak úgy?
-Talál ő magának társaságot.
-Veled is olyan keveset beszél?
-Nem. Egyedül velem beszél. Csodálkoztam is, hogy nem hajtott át rajtad...volt már rá példa...
-Elég volt ennyi!-emeltem fel a kezem, mint akire éppen fegyvert fogtak. Felnevetett, majd elköszönt, és fütyörészve elsétált, éppen a parktól ellenkező irányba. Fura. Denisszel beleptünk az ajtón. A lányok már régen leléptek, ettől függetlenül volt vagy 30 nem fogadott hívásom. Gyorsan visszahívtam Carly-t, és kihangosítottam, hogy Denisz is hallja.
-AZONNAL GYERE ÁT-kezdte Carly köszönés nélkül.
-Mi ilyen sürgős?-néztem össze Denisszel, de Carly már le is tette. Lefutottam a konyhába, nyomtam anya arcára egy puszit, majd leléptünk Carlyékhoz.
Mikor ajtót nyitott, már rögtön leesett minden. A szeme körül egy lila folt éktelenkedett, a felsője pedig vörös volt a rászáradt vértől. Mélyeket lélegeztem, hogy egy kicsit lecsillapítsam magam.
-El kell mesélnem, vagy tudod magadtól is?
-Egyelőre nem érdekel. Az érdekel, hogy hol van Alexa.-mire ezt kimondtam, Denisz már be is rontott a házba.
-Felfelé.-Carly csak ennyit mondott. Alexa eszméletlenül feküdt Carly ágyában.
-Attila.-suttogta Denisz lehajtott fejjel. Attila ez exem...még most is nehéz róla beszélnem, mert a szakításunk oka az volt, hogy beszívott, és megcsalt Denisz akkori barátnőjével. Elég durván. A mai napig nem tudom, hogy miért...mivel elnéztem, hogy régebben gengszter volt, hogy nem járt dolgozni...egy ideig járkált utánnam, hogy bocsássak meg neki, aztán a haverjait küldte rám...most pedig úgy látszik, hogy visszaállt a bandába. És engem nézett ki magának. Ugyebár szakítottam, és ő még szeretett, de nem mentem vissza hozzá, így ő depressziós lett. Szegény fiú. Brühü.
-Bocsánat...-csak ennyit tudtam kinyögni...
-Akkor is ezt mondtad, mikor mérgedben lyukat ütöttél a garázsunk falába. Kitalálhatnál valami újat, nem gondolod?!-ordította Carly, aztán mikor leesett neki, hogy mit mondott, befogta a szájat. Tényleg így történt. Felidegesítettek, én meg ütöttem. De nem tehetek róla. Skizofrén vagyok. És Carly is jól tudja, hogy mennyire bánt, ha felemlítik az efféle botlásaimat. Mert nem tehetek róla, olyankor nem én irányítok. Denisz befogta a számat, és próbált témát terelni:
-Mentő?
-Már kihívtam. És Heni, nézd, én...-ekkor megszólalt a sziréna. Elvittek Alexát, és mi is beszálltunk a mentőskocsiba. Az orvos ismert minket, szóval nem kellett kitalálnunk semmilyen hülye sztorit. Carly és Denisz beszélgettek, én meg azon agyaltam, hogy mi lesz ezután.