Citadella - Az utolsó esély

Bevezetés - Az utolsó?

Aaden Prayse mereven nézte a dögcéduláit. Nem tetszett neki, amit látott; mintha az eddigi életét tartotta volna a kezében. Legszívesebben összegyűrte volna a fémet, mint egy darab papírt, de nem tehette. Lehet, hogy később ezek mentik meg őt. Bármi megtörténhet, ha egyszer kikerül a tétlenségből. Az ürességből. És persze a mókuskerékből, ami miatt magában beszél a lehető legalkalmatlanabb pillanatokban.

Őszes haját nemrég vágta vissza, így most még azzal se tudta a valóságban tartani magát, hogy a kósza tincseit kisöpri, esetleg kifújja a szeme elől. Minél többet gondolkozott egyedül, annál nagyobb esélyt látott arra, hogy ott hagyja a Citadellát, de még nem sikerült teljesen rávennie magát. A vállalat uralta fél Cratoát, a kisbolygó másik felét pedig ellenőrzés alatt tartotta. Elég szigorú ellenőrzés alatt, gondolta magában megvetően. De csak a vállalat egyik békefenntartója volt, hogyan is lehetett volna bármi beleszólása az irányításba?

Elgondolkodott a békefenntartó szó jelentésén. Ironikus, hogy egy pozitív kifejezést használnak a bűnözők legaljára is. A Citadella viszont rászolgált a nevére, hiszen az alkalmazásukban álló egyszerű gyilkosok utolsó lehetősége is ez volt, ha nem látták túl fenyegetőnek őket: vagy ők öltek, vagy őket ölték. Parancsra irtották a vezetőség által veszélyesnek, netán korruptnak bélyegzett embereket, nem törődve azzal, hányan vesznek oda egy-egy küldetésben. Persze nem ezt az oldalukat mutatták a nagyközönség előtt, nagyon jól bevédték magukat a látszattal, hogy mennyi jót tettek; kezdve az orvosi műszergyártással a hadseregfejlesztésig.

A kis szoba, ahol volt, nagyon emlékeztetett egy cellára az alagsorban, ahova majd' tizennyolc éve került be. Sötét, dohos, egyszerű. Csak a legfontosabb dolgok kaptak benne helyet, illetve a békefenntartók különleges páncélzatának egy állvány, amire a gazdája feladatától függően került a minimum húsz kilós ruházat. Ez Aaden esetében ötvenhét kilót jelentett, és még ez sem volt teljes, ugyanis hiányzott a jobb karra való fémtömeg. Ezt pótolván a férfi közvetlenül a protézisére kapta a megerősített réteget, aminek köszönhetően jobb oldala sokkal nehézkesebb, de ezzel együtt veszélyesebb is lett.

Vajon mennyi idő még, mire lesz valami feladata? Rendszeresen nézett szembe az életveszéllyel, általában behajtóként, ha valaki tartozott a Citadellának, de nem volt ritka az sem, hogy egy-két veszélyessé vált társát kellett kiiktatnia. Itt nem létezett igaz összetartás. Amint lehetett, elárultak, ha épp túl magas pozícióra tettél szert és ez kényelmetlen lett; ezt Aaden a saját bőrén tapasztalta meg. Azóta a bizalmatlanság lett az a tulajdonság, ami először eszébe jutott önmaga jellemzéséről. Egyedül dolgozott, semmi szüksége nem volt egy koloncra, aki a nyakán lógna és esetleg a halálba rohanna ostoba módon.

Kopogás harsant az állott csendben, ami kizökkentette a férfit a gondolataiban való sodródásból. Három koppanás, ritmikusan, ami a körletekben énekelt katonadalok egyikére emlékeztette a trioláival. Nagyon jól ismerte, mit jelent ez a jelzés. Nem kell többet várnia. Egy félmosoly virított az arcán, amikor odalépett az ajtóhoz. Kattant a zár, majd láthatóvá vált a megbízást közvetítő futár.

Egy hirtelenszőke irattáros állt előtte. Kisfiús arcán félelem és tisztelet tükröződött. Aaden nem tudta mire vélni; nem támadott volna meg senkit csak azért, mert bekopogott hozzá. Más okokért már megfontolta volna, hogy bevet egy jobbegyenest, de ennyire még ő se volt kegyetlen, akármit is pletykáltak. Pletykából pedig volt bőven, mind csöpögött a vértől. A fiatalabb férfi egy világoskék szövetegyenruhát viselt. Nem védett sokat, épp csak a napsugárzástól óvta meg az ember bőrét. Nem célszerű így leküldeni bárkit is a békefenntartók közé.

- Mit akarsz, fiú? – kérdezte barátságtalanul.

- Egy... üzenetet hoztam. – Egy fehér borítékot nyújtott Aaden felé. A rajta levő kézírásból már tudta, kitől is kapta a feladatot, bármi is legyen az. Bruess ezredes. Nem mondhatta, hogy szerette az embert, nagyon szívesen feltépte volna legtöbbször a torkát, de meg kell hagyni, a bevetései mindig izgalmasak voltak.