Egy katona lélek

A semmit sem sejtő, szép napok

A nevem Thomas Milborrow,  22 éves vagyok. Nagy-Britanniában születtem, de egy háború miatt ide, Franciaországba menekültünk a családommal. Jelenleg egy kis falucskában élek, Limeuilban.

Egy forró nyári napon, ésesapámmal takartunk kint a mezőn.
Derék, bátor legény voltam, nem hátráltam meg a munkától.
A munka közepette, felbukkant a kert mellett Matteo bá, az egyik szomszédunk, két üveg sörrel a kezében. Átmászott a kerten, majd felénk sétált.
-Adjon Isten! -szólt apám felé.
Az én édesapám nem volt túl bőbeszédű, egyszerűen csak megemelte szalmakalapját, majd folytatta munkáját.
-Adjon Isten! Elindultam felé, majd lekezeltem vele.
-Látom megy a munka, bezzeg akinek ekkora telke van, az van is amiért dolgozzon. -nevetett fel Matteo bá.
-Idejében vagyunk mostmár, hosszú a munka, de nem panaszkodunk.
-Hoztam két üveg sört, ígyátok meg apátokkal, megérdemlitek!
Leraktam a vasvillát a földre és elvettem a két üveg sört.
-Isten fizesse Matteo!
-Fizesse is alapsan majd a jövöbe!-nevetett fel Matteo. Igyad amíg lehet!
-Hogy érted ezt? -néztem felé érdeklődve.
-Nemrégiben híresztelték a városban, hogy nagy az esélye annak, hogy kitörik a Poroszokkal való háború.
Hatalmas nevetés fogott el, ennek hallatán.
-Annyi mindent terjesztenek jobbra-balra.. felét sem kell elhinned Matteo.
-Én izgulnék a helyedben fiam, engem már nem sorolnak be, de téged viszont igen.
-Kedves, hogy így izgulsz értem, de engem nem kell féletened.
-Te tudod Thomas. Te tudod.
Fogam közé szorítottam a sör kupakját, majd kinyitottam azt.
Édesapám felé néztem majd lehajítottam mellé a szénába a sörjét.
Számba vettem, és jóízűen inni kezdtem.
-Én nem is tartalak fent tovább! Jó munkát, add át üdvözletem az apádnak. -szólt Matteo, majd a kapu felé vette az irányt.
Leraktam az üveget a földre, majd folytatni kezdtem a munkát.