Die Prinzessin von Österreich - Ausztria hercegnője

Botrány

 A reggeli napfény első sugarai az ablakon beszűrődve halványan világítják meg a szobámat. Bár még korán van, nincs időm ágyban maradni, pedig legszívesebben egész nap csak heverésznék. Hivatalos uralkodócsaládként azonban erre csak ritkán lesz lehetőségünk, hiszen szinte minden napunk előre be van táblázva. Miközben anyuék délután a Parlament ülésén vesznek majd részt, Daniel, Robert és én a felújított Wagner gyermekkórház megnyitójára vagyunk hivatalosak.

- Jó reggelt kívánok, Emilia hercegnő – köszönt Karla, az egyik szobalányom, miközben friss virágokat helyez az asztalomon található vázába. – A szülei szeretnék, ha ma együtt fogyasztanák el a reggelijüket. A ruháit már előkészítettem, valamint a legfrissebb újságokból is hoztam egy-egy példányt. Tehetek még valamit önért?

- Nem, köszönöm. Elmehet – felelem mosolyogva, majd Karla egy udvarias meghajlás után elhagyja a szobámat.

Mint minden reggel, ma is, a napi teendőim elkezdése előtt, a lakosztályomhoz tartozó erkélyen iszom egy csésze kávét. Szeretek itt ücsörögni, és néhány percig gyönyörködni a kilátásban, a labirintus tökéletesre nyírt sövényei mindig megnyugtatnak. Nagyot kortyolok a forró italomból, hagyom, hogy a melegség átjárjon, majd az aztalhoz ülök, és kíváncsian veszem kezembe az újságokat. A Wiener Zeitung címlapján a hivatalos fényképészünk által készített családi fotó látható, a cikkben pedig részletesen leírják a ceremónia eseményeit. A Welt a koronázás utáni bálra fektetett nagyobb hangsúlyt, miközben a különféle divatlapok a külsőnkről alkottak véleményt. Az egyikben találok egy cikket, amelyben a hasonló ruhában megjelent vendégekről írnak. Mintha ez lenne a legfontosabb része a koronázásnak!

Miután visszamegyek a szobába, felveszem a Karla által előkészített délelőtti ruhát, majd elindulok reggelizni. A közös, családi reggeliket mindig a hátsó szárnyban található kis étkezőben tartjuk, mivel ez van legközelebb a királyi lakosztályhoz. A folyosón végig sétálva elhaladok a képcsarnok mellett, ahol többtucat Habsburg nemes portréja található. Kislánykoromban úgy gondoltam, hogy az őseink figyelnek minket, ezért ezen a szárnyon mindig abbahagytam a szaladgálást, és igyekeztem tökéletes tartással, kecsesen sétálni. Azt hittem, ettől majd büszkék lesznek rám. Az étkező bejáratához érve köszöntöm az inasokat, majd csatlakozom a családomhoz. Természetesen megint én érkeztem utolsóként.

- Jó reggelt! – köszöntöm őket mosolyogva – Remélem, hogy nem késtem olyan sokat. Nem akartalak megvárakoztatni titeket, csak elszaladt az idő, miközben az újságokat olvastam. Láttátok, hogy miket írtak rólunk?

- Láttuk – feleli mogorván apu. – Bár azt kívánom, inkább ne láttam volna.

- Nem gondoltam, hogy ilyen vidám leszel Em, ezek után... - szólal meg félénken Daniel.

- Nem értem. Miért ne lennék boldog, hiszen rengeteg dicséretet kaptunk a szervezésről, a viselkedésünkről...

- ... a csodás alakodról – szól közbe Robert, miközben ingerülten áll fel az asztaltól.

- A csodás mimről? – fordulok felé értetlenül.

- Ezek szerint te még nem is láttad – mondja anya halkan, miközben mellém lép, kezében a mobiltelefonjával. Először értetlenül nézek rá, majd a telefon kijelzőjére. Egy internetes weboldal kezdőlapját látom magam előtt, melynek a vezető híre ÉN vagyok, illetve a „Habsburg Hercegnő Helyes Hátsója".

- Ez meg mi? – kérdezem idegesen, miközben remegő kézzel elindítom a cikkhez csatolt videót. A felvétel a szobámban készült előző este, amikor a bál után fürdéshez készülődve levetkőztem. A néhány másodpercig tartó jelenetben az egész világ láthat engem fehérneműben – Hogy történhetett ez?