Április 12-én járunk, a Titanic végzetes első útjának harmadik napján. Az óceán még mindig kristálytiszta, a hajó pedig gondtalanul siklik át rajta, hogy néhány nappal később megérkezhessen New York kikötőjébe és élvezhesse a tapsvihart, melyet kapna, ha egy nappal korábban megérkezne az előírt időpontnál. Legalább is ez volt az álma Bruce Ismay-nek, aki arra ösztönözte a hajó kapitányát Edward Smith-t, hogy kapcsoljon maximális sebességre. Tudni illik, hogy ezen a napon megérkeztek az első jéghegyre figyelmeztető riasztások a hajóra és minden óceánjárónak a normál sebesség alatt kellett haladnia. Ebből kifolyólag nagy hibát követtek el azzal, hogy maximális sebességgel tervezték elérni a kitűzött célt.
Az előző éjjelen Austin és Edmond kapcsolata új szintre lépett. Az üvegfenekű teremben elcsattant az első csók. Veszélyes játszmát űztek mindketten, ismervén a szülőket és magát a kort, amelyben éltek. Aznap éjjel mégsem sikerült teljesen titokban tartaniuk a megbeszélt találkozót. Dorothy, Austin édesanyja ugyanis látta, ahogy a két fiú elhagyja a hajó hátsó részét. Gyanakodni kezdett, hiszen furcsállta, hogy fia ilyen sok időt tölt az ismeretlen első osztályú férfival, ez pedig aggasztani kezdte. Követni akarta őket, ám hamar eltűntek a színről. Reggel, amikor a fiú felébredt, nyugalom töltötte el. Az emlékek melegen tartották szívét egész éjszaka.
- Örülök, hogy felkeltél, drágám. - Szólt Dorothy.
- Anya, jó reggelt!
- Tegnap furcsa dolognak voltam a szemtanúja.
- Valóban? Mégis minek? - Kérdezte a fiú, akinek felcsillant a szeme édesanyja kijelentése után.
- Nos, láttalak téged és azt a fiút. Hogy is hívják? - Kérdezte a nő értetlenül.
- Nem tudom, hogy kiről beszélsz.
- A fedélzet hátsó részén láttalak vele.
- Ja, hogy ő. Az ügyvédi pályáról beszélgettünk, mivel valóban elkezdett érdekelni a téma és gondoltam vele ezt megbeszélhetem.
- Akkor bizonyára félreértettem valamit. Ugye tudod Austin, hogy milyen csalódott lettem volna, ha te és ő...
- Mire gondolsz? - Kérdezte értetlenül a fiú, aki remélte, hogy félreérti Dorothy célozgatásait, ám sajnos nem tévedett.
- Hogy romantikus kapcsolatot folytattok. - Ahogy ezek a szavak elhangzottak, a fiú szégyellni kezdte magát, ugyanakkor maga sem értette miért. El kellett rejtenie érzéseit, nehogy édesanyja gyanút fogjon.
- Anyám, mégis hogy gondolhatsz ilyet?
- Csupán furcsa volt, hogy ilyen sok időt töltesz vele. Ennyi az egész. - Nyugtatta meg fiát és egyben saját magát is a nő.
- Tudod mit? - A fiú maga sem gondolta, hogy valaha ilyet mond Dorothy-nak. - Ezt most figyelmen kívül hagyom, induljunk el reggelizni. Így is késésben vagyunk. - Mondta, hogy elterelje anyja figyelmét, aki visszarántotta karját, miután ő elindult.
- Austin, meg kell, hogy értsd! Nagyon csalódott lettem volna, ha ráhibázok. Ezt tudod, ugye? - Dorothy nyomatékosítani szerette volna gondolatait.
- Mint mondtam, tévedsz. Fent találkozunk. - Válaszolt a fiú megrémülve, majd elhagyta a kabint.
Ahogy felért az étterembe, szétnézett az utasok között. Megpillantotta Edmondot. Az előző estén történt események, az üvegfenekű terem és a csók mindent megváltoztatott a két fiú közt, ám azok után, amit anyja mondott neki, nem mehetett oda hozzá. Tekintetét a mosolygó fiúról másfelé vetette. Fájt neki, hogy ezt kell tennie, hisz tudta, hogy Edmond mit szól majd hozzá, ugyanakkor őt akarta megvédeni, így tudta, hogy helyesen cselekszik. Bizonyára az ő családja sem repdesett volna az örömtől, ha megtudja az igazat. Érdekes egyébként, mert bár Austin előző este mesélt arról, hogy anyja kérdezősködni kezdett róla, a fiú ellenben nem említette, hogy Molly, Edmond édesanyja mondott e olyat, ami aggodalomra adna okot.A reggeli egy örökkévalóságnak tűnt a fiú számára, aki egész idő alatt egyetlen pillantást sem vetett Edmond-ra. Az étkezést hamar be is fejezte, hogy találkozzon Anne-el a fedélzeten és átbeszélték a történteket.
- Nézd Austin, őszinte leszek veled. - Kezdte mesélni a lány séta közben.
- Ez nem kezdődik valami jól. - A reggel már így is tele volt kérdésekkel, így mikor Anne mesélni kezdett, a fiúnak egyből összeszorult a gyomra.
- Tudtad, hogy mire vállalkozol. Edmond az első osztály utasa. Egyértelmű volt, hogy Dorothy előbb vagy utóbb kérdezősködni fog.
- Istenem, butaságot csináltam ezzel az egésszel.
- Már késő, hiszen beleszerettél, Austin. - A lány bűntudatot érzett, hiszen ő beszélte rá a fiút, hogy beadja a derekát Edmond-nak.
- Megpróbálhatom elkerülni őt és elfelejteni az egészet. - Austin maga is tudta, hogy ez már nem lehetséges.
- Ezt nem mondhatod komolyan. Tegnap csókolóztatok, így ez már nem csak egy egyszerű flört.
- Mit kellene tennem? - A fiú tanácstalan volt, így remélte, hogy Anne ismét rendelkezik egy ötlettel, ami majd beválik számára.
- Őszintén? Választanod kell. Edmond vagy a családod? - A lány szerette volna felkészíteni a fiút a várható jövőre.
- Ezt nem mondhatod komolyan. Nélkülük utcára kerülnék.
- Ébresztő, édes fiam! Edmond az első osztály utasa, továbbá kellően érett és önálló ahhoz, hogy vele élj. Nem tudom, hogy ez a te világodban hogy megy, de gondolom ugyanúgy, mint nálunk. A domináns férfi eltartja a gyengébbet, épp úgy mint nálunk egy férj a feleségét.
- Három napja sem ismerem. Nem túlzás ez egy kicsit?
- Ez esetben ki kell puhatolóznod, hogy neki ez csak egy flört e a Titanic-on, vagy komolyan is gondolja veled a dolgokat? A hajó út nem tart örökké. Egy nap le kell szállnotok.
- Igazad van! Most megyek, mert nemsokára apámmal ebédelek, mondani akar nekem valamit. Remélem nem látott Edmonddal. Azt már nem tudnám kimagyarázni.
- Túl sokat aggódsz szerintem, biztos csak érdekli, hogy mit csinálsz a világ legnagyobb hajóján, amíg ő robotol.
- Talán igazad van, később találkozunk. - Mondta, majd megölelte barátnőjét és elindult a találkozásra.Austin édesapja, Edward mindig céltudatos ember volt. Mindig tudta, hogy mit akar az élettől. Tudta, hogy a vállalkozásával milyen magasságokba kíván elrepülni, hogy hány utódot szeretne és azt is, hogy mik a tervei a család "trónöröklését" illetően. Mindig szerette volna, ha fia kellő számú utóddal ajándékozza meg. Most azonban érdekes dologgal kellett szembesülnie, ami titkos párbeszédre vezette őt és fiát.
- Beszélnünk kell valamiről. - Mondta Edward ebéd közben. Ahogy a kávézóban ültek és a szendvicsüket ették, Austin nem tudta tovább leplezni idegességét.
- Tudom, már mondtad reggel.
- Nem is tudom, hogy hol kezdjem. - Edward-nak még sosem volt része ehhez hasonló beszélgetésben.
- Már tudod, igaz? - Kérdezett rá Austin a dologra kerek perec. Tudta, hogy apja munkatársa látta őket tegnap, de egészen idáig szerette volna azt hinni, hogy csak beképzelte az egészet.
- Igen. - Válaszolt rövid hezitálás után az apa. Austin tekintete teljesen lefagyott. - Tudnod kell, hogy nem hibáztatlak téged. Semmiért sem.
- Tessék?
- Nézd, ez nekem nagyon új, de nem vagyok világtalan. Tudom merre tart a társadalmunk és nem ez az első ilyen eset, amivel találkoztam. A lényeg, hogy nekem az a célom, hogy te boldog legyél. Egyetlen dolgot viszont meg kell ígérned.
- Micsodát?
- Anyádnak egy szót sem szólhatsz erről az egészről. Megértetted? - Kérdezte egyre komolyabb hangon, mire Austin csenddel felelt. - Megértetted?! - Kérdezett vissza ismét a fiú édesapja.
- Igen, megértettem.
- Nem tudná feldolgozni. Ő másként gondolkodik erről, mint én.
- Rendben, nem mondok neki egy szót sem.
- Helyes. - Mondta, majd felálltak, megölelték egymást és mindketten elindultak a dolgukra. A témáról ezek után soha többet nem beszéltek.Anne az előző estét egy idegen fiúval, a hajó egyik pincérével töltötte. Ezt ezen a napon sem tervezte másképp. A férfi műszakának lejárta után találkozott vele, este tizenegy óra környékén. Mindeközben Austin már Edmond társaságában volt lent a titkos találkozó helyszínükön.
Anne sajnos könnyen szerelembe esett egész életében. A fiú, David, nagyon vicces és közvetlen természetű volt, ami tetszett neki. Nehéz lenne eldönteni, hogy Anne vagy Dave volt a dominánsabb, hiszen mindketten erős személyiségek voltak. Lent, az üvegfenekű teremben Austin az üvegnél állt, mögötte Edmond, aki átkarolta őt éppen úgy, mint az előző estén. A terem egészen letisztult stílussal rendelkezett. Az ajtó mellett, amit kulccsal be lehetett zárni, van egy kisebb heverő, amin akár le is lehet pihenni. Austin és Edmond összebújtak rajta. A forró hangulatnak köszönhetően a fiú nem tudta felhozni kétségeit kettőjük kapcsolatáról. Szerettek volna úgy igazán egymáséi lenni.
- Ugye tudod Austin, hogy most...
- Akarod? - Szakította félbe a fiú.
- Én igen, na és te? - A fiú mosolygott, majd bólintott. - Nem akarok semmi olyat csinálni, amit te nem szeretnél.
Kapcsolatuk ezen az éjjelen új szintre lépett. A dolgok kezdtek nagyon komolyra fordulni kettejük között.Még kép nap van hátra a Titanic katasztrófájáig.
CZYTASZ
Titanic: A Szakadás
RomansA Titanicot az álmok hajójaként emlegették. Történetünk főszereplője azonban közel sem így gondolt a hajóra, mely végül akarata ellenére is, de megváltoztatta az életét. A tizennyolc éves Austin Navratil családjával együtt utazott a Titanic másodosz...