Halott szavak

Árnyepigramma

Árnyepigramma

Csend. Ülök egymagam. Szívem szépen várja az órát

S fáj. Vörösen csöpögő cseppjei életemet,

Mint szakadó rongyot, mind vígan, boldogan hagyják

El. S a magány üres, bús csendje, sötétje temet.

Már régóta lepik feketén el lelkem az árnyak,

S kínoz a karmuk, elássák ködösen ragyogó

Szívemet; az csak tűri magában, csendben a vágyak

Nélküli és üres éltét. Sebesen lobogó

Lélekfoszlányom, mint bús kísértetek bíbor

Zászlaja, ring egyedül, mintha az élete nem

Lenne többé véges. Közben, mint ókori kóbor

Szellem, amit szürke démon tüzes ősi verem

Mélyén lángokkal éget, az képtelen ében

Börtöne lángjaitól elmenekülni...