Kezdetek 2/2

29 2 0
                                    

Éljeeeen! Végre szombat van. A mai napon csak úgy kipattantam az ágyból. Nem értem, hogy miért van az, hogy suliidőben alig tudok felkelni. Ehhez képest ma reggel fél nyolckor keltem fel. Kiválasztottam a kedvenc szettemet (egy fehér short és egy 19-es feliratú fekete haspóló), majd feltettem egy kicsit extrémebb sminket. Ezt úgy értem, hogy vörös rúzst és szemfestéket is tettem fel-mert ugye ma nincs suli, úgyhogy szabad-,majd leültem a földre és elkezdtem válogatni a cipőim között. A választásom végül egy Tommy Hilfiger fekete telitalpú szandálra esett. Írtam egy üzit Kileynak, hogy reggelizek és indulok hozzájuk (már tegnap megbeszéltük, hogy ma elmegyünk vásárolni).

Amikor leértem a konyhába egy elég furcsa látvány fogadott. Caleb karkörökhöz hasonló mozdulatokat végzett, miközben valamit (talán varázsigét?) motyogott. Na jó ideje közbe lépni, különben ez a gyerek kezd teljesen megőrülni.

-Khm!-,,köhintettem"

-Áh szia Kiara!-köszönt egy kicsit zavarodottan.

-Megkérdezhetem, hogy te mit csináltál az előbb?-kérdeztem miközben a hajamba túrtam.

-Ohhh szóval láttad.-mondta letörve-Az a helyzet, hogy a haverjaim egy filmet szeretnének készíteni és én leszek az egyik ,,mágus"-rajzolt idézőjeleket a levegőbe az ujjaival-és csak a szerepemet gyakoroltam.

-Áhhhh értem! Akkor nem kezdesz megőrülni.Ez egy jó hír.-Mondtam mosolyogva.

Lefőztem magamnak egy tejeskávét és pirítottam hozzá kenyeret. Ez utóbbit megkentem nutellával és tettem rá egy kevés epret (nyami). Megettem a reggelimet és mentem az ajtó felé. Felkaptam a kulcsomat és léptem volna ki az ajtón, de Caleb megszólalt.

-Hova hova kishölgy?-Miafranc?? Még sosem szólított így.

-Kileyhez megyek aztán elmegyünk vásárolni, mert akció van.-Hadartam neki. Kellet egy kis idő mire felfogta a hallottakat, majd intett, hogy menjek nyugodtan.

Kiley-ék háza előtt megálltam és dudáltam egyet. Nagyon szép házuk van, ráadásul kb. 5 perc séta az óceántól.

-Whoaaaaa!-Sikította amikor meglátta a kocsimat.-Micsoda luxus!

Beszállt a kocsiba majd a gázra tapostam és már ki is értünk a mi kis városunkból.

-Egyébként most hova is megyünk?-törte meg a csendet Kiley.

-Beverly Center.-Válaszoltam kissé egyhangúan.

-Mi van veled? Te imádsz vásárolni!

-Igen, csak koncentrálok. Hogy rutinos vezető legyek.-kacsintottam rá.

-Ez az én Kiaram!

Megérkeztünk a pláza elé. Itt nagyon figyelnünk kellett, viszonylag kevés parkoló hely van. Kiley az egyik oldalon én meg a másik oldalon mustráltam a helyeket.

-Itt van!-Kiáltott fel a szőke barátnőm, amitől egy kissé megugrottam a kormány mögött.

Beparkoltam a ,,helyünkre" majd kiszálltunk. A liftet vártuk. Nem jött. A másodpercek óráknak tűntek. Biztosan azért mert már mind a ketten vártuk hogy egyik boltból a másikba szédüljünk. Végre megjött a lift. Annyira imádom ezt a helyet. Minden mindig tiszta, minden ragyog és csillog. A lift üvegből van és a padló aranyozott. Az épület belülről hatalmas és van benne egy hatalmas szökőkút. A földszinten vannak a gyors kajáldák, az első emeleten pedig a ,,beülős" éttermek. A többi szinten vannak a boltok (áruik szerint ,,csoportosítják" őket). A legfelső szinten van egy hatalmas mozi. 14 terem van + 1 VIP terem. Mi Kiley-val a 4. emeletre mentünk (legjobb ruhaboltok). Imádunk itt vásárolni. Hatalmas boltok, üvegablak stb.

Éppen egy vérvörös ruhát próbáltam amikor valaki kopogott a próbafülkém ajtaján.

-Egy perc és kész vagyok Kiley!-kiáltottam ki. Erre kaptam 2 kopogást vissza (ez azt jelenti, hogy okés).

Amikor készen lettem kinyitottam a fülkét egy fekete kendővel találtam magam szemben. Aztán egy furcsa ízű kendőt nyomtak a számba, hogy ne tudjak sikítani. És ezután minden elsötétült körülöttem..........

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Zajokat hallottam magam körül. A szemem még mindig csukva van. Kinyitom. Semmi. Még mindig minden tök sötét körülöttem. Egyszer csak azt hallom, hogy valaki odalép mellém. (Tényleg! Egy ágyon vagy min fekszem.) Egy kéz érinti meg az arcom. Az érintésétől kiráz a hideg. Meg akarom mozdítani a kezem de nem megy. Ki vagyok láncolva. Basszus! Engem rohadtul elraboltak!!!

Halikaaa itt is lenne a kövi rész. Na hogy tetszett? Voteoljatok meg kommenteljetek ha tetszik. Igyekszem hamar hozni a következő fejezetet.

Pusszantás: Julcsona XD

IdőmilliomosokWhere stories live. Discover now