-Hm... még hogy elszállt, ez nevetséges. -mondtad és érződött a gúny hangodban. -És igen vigyáztam magamra, azért mert te nem voltál, még nem állt meg az élet.... csak majdnem. -halkultál el a legvégére.
-Majdnem -ismételte meg utolsó szavadat, amire te felfigyeltél, hisz eszedbe jutott, hogy honnan volt olyan ismerős a hangja, jó persze eddig is tudtad, de most már arcának vonalai is rémleni kezdtek.
-Elmondod végre ki vagy?
-Még mindig nem emlékszel. Ez már nagyon is kiábrándító, talán az a két év mégis csak sok kihagyás volt. Szörnyen sajnálom.
-Nem kell sajnálnod.
-Nagyon nem értesz semmit.
-Mindent értek. Egyszerűen elfelejtettél. -rántottál egyet válladon, majd elindultál arra, amerre eredetileg is tartottál. Ő pedig döbbent arckifejezéssel nézett utánad. Már nagyon régóta sétáltál, de ő nem követett téged. Egyenesen haza mentél, miután lefürödtél ágyba bújtál, hisz alig van négy órád, ahhoz hogy csörögni kezdjen telefonod, jelezvén, mehetsz dolgozni.
