Sasuto Rasori IV. - Új kezdet!

Negyedik fejezet - Ashitaka

  Másnap reggel Sasuke és Naruto elindultak, hogy meglátogassák Ashitakát.

– Nem lesz nehéz? – nézett Sasuke a szőkére, mikor elérték a fogdát.

– Nem. Menjünk. - A bejáratnál egy őr állta az útjukat, mire Sasuke rögtön kapcsolt és odaadta az engedélyt.

– Négyes, védett cella – szólalt meg az őr, fel sem nézve a papírból.

– Megkérdezhetem, hogy ki záratta be? – kérdezte Naruto.

– Én voltam – szólt Sasuke.

– Maga? – nevetett az őr. – Ez a fogoly, már 20 éve itt van és maga Sasuke Uzumaki Uchiha záratta be.

– Tudom, én vagyok – indul el a fekete a cella felé.

– Lehetetlen. Ő már 40 körül van.

– Jól tartom magam – állt meg félúton a fekete.

– Sasuke, menjünk már!

– Ha megbocsát – rohant a fekete a szőke után.

– Egy újjászületett fiú nem lehet öreg – szólt a fekete, miután beérte Narutót.

– Sasu... Gondolj Sakurára – suttogott Naruto.

– Ő sem lesz sokáig ilyen. Amint megkapja a pecsétet, megfiatalodik, mint Tsunade.

– Mondta, hogy mennyire zavarja, hogy mi... ő meg...

– Tudom, nekem is mondta – szólt Sasuke. – Itt vagyunk.

Naruto nyelt egyet, majd benézett a pecsétrétegeken.

– Meggyengítem, ha be akarnak menni – jött oda egy fekete-hajú fiú.

– Sai? Te jó ég! – lepődött meg Naruto, mire Sai végigmérte a szőkét.

– Ismerem önt?

– Ehh – nézett Naruto Sasukéra. – Naruto vagyok. Uzumaki Naruto.

– Lehetetlen. Ő már meghalt, több mint...

– ... 20 éve. De én vagyok az. Igaz bajszok nélkül – nevetett a szőke.

– Ismered őt? – kérdezte Sasuke egy kicsit furcsán.

– Igen. Nem emlékszel rá? Ő vette át a helyed a hetes csapatban.

– Már emlékszem... Uchiha Sasuke vagyok – nyújtott kezet.

– Sai. Meghaltatok, de éltek... Ne is mondjatok semmit. Nem akarom tudni – nyitotta fel a pecsétet.

– Naruto – suttogta Sasuke, mikor látta szerelmét belépni az ajtón.

– Mi is a vezetékneve? – szólt hátra Naruto.

– Nakagawa... Azt hiszem – válaszolt Sasuke, mire Naruto kifújta magát.

– Ashitaka? – remegett meg Naruto hangja. Sasuke beérve a szőkét, megszorította a kezét.

– Ki van ott? – jött a sötétből egy erőtlen hang.

– Miért nem szöktették meg innen? A Tsuchikage...

– Mert nincs senkim – jött kijjebb a fiú. – Felhasználható nindzsa voltam. Én voltam a megengedhető veszteség. Kit érdekel ha megbukik? Ő csak egy hasznavehetetlen tárgy – nevetett keserűen Ashitaka.

– Ne beszélj így magadról – szólt rá Naruto. A fekete érezte, hogy a szőke szorítása erősödik. Nemsokára megpillanthatták Ashitakát.

– Miért jöttetek ide? – nézett fel. – TI? Hogy lehet? – ijedt meg. – Meghaltam és ez a pokol. Eleget bűnhődtem, nem gondoljátok? – lépett hátrébb.

– Senki sem fog bántani – szólalt meg Sasuke.

– Én csak... Szerettem volna boldog lenni – sírt a férfi.

– Nem bántunk, csak kérdezni akarunk valamit – szólt Naruto.

– De ti meghaltatok...

– Hányszor fogják ezt még az orrunk alá dörgölni? – sóhajtott Sasuke.

– Sasu... Nekünk is furcsa még. Külső szemmel szerinted milyen lehet?

– Mit akartok? – hallottak egy mérges hangot a hátuk mögül.

– Tsunade-sama? – ismerték fel a hangot.

– Nem kell a szánalom! – ordított Ashitaka.

– Mi lett vele? – suttogott Naruto.

– Magány, szeretethiány és sorolhatnám – szólt Tsunade. – Miért jöttetek ide?

– Mika-sanról érdeklődnénk. Nem emlékszünk rá.

– Csodálkoztok? Amennyi fájdalmon keresztülmentetek... Legyen elég annyi, hogy megmentette Sasukét, majd az életét adta érted. És most menjetek innen.

– Tsunade-sama?

– Nem kellett volna idejönnötök – nézett szúrósan a két fiúra.

– Sajnálná Ashitakát? – elmélkedett Sasuke, majd megszólalt. – Tsunade-sama? Szeretném törölni a vádakat Ashitaka ellen.

– Hogy? – lepődött meg Tsunade, ahogy Naruto is. – Biztos?

– Teljesen. El sem hiszem... Ha nem jövök vissza, élete végéig itt maradt volna? – nézett keserűen Ashitakára.

– Valószínűleg – lágyult el Tsunade hangja. – Neji nem akarta elengedni, mivel tanúja volt a történteknek.

– Hallod, Ashitaka? – szólt Naruto. – Szabad vagy...

– Mi? – döbbent le Ashitaka. – Én...

– Menjünk innen – sietett kifelé Sasuke.

– Sasuke!!! Hová rohansz? – rohant utána Naruto.

– Ha én ezt tudom..! Mit tettem? – égett a szeme Sasukénak.

– Elég! Ne okold magad. Azt tetted, amit jónak láttál.

– Istenem – ölelte át Sasuke a szerelmét. – Bele se merek gondolni...

– Akkor ne tedd – simogatta Naruto a fekete hátát.

– Sosem fog megbocsátani...

– Dehogynem... Idővel – simított végig Tsunade a két fiú fején. – Sajnálom az előbbit.

– Igaza volt – suttogta Sasuke.

– Most mi lesz vele? – érdeklődött Naruto.

– Először is meggyógyítom és majd eldől, hogy élhet-e Konohában. Mellettetek...

– Ha nem hajlamos „arra", akkor rendben – szólt Naruto. – Hazaviszem Sasukét – vette ölbe az időközben elájult feketét.

– Ő kérdezi, hogy nem lesz-e nehéz, és ő nem bírja – sóhajtott Naruto, majd hazaindult, ölében a feketével. Mikor hazaért, lefektette szerelmét, majd lefürdött és társult a már alvó Sasukéhoz.

Másnap reggel Sasuke ébredt előbb. Nekiállt reggelit készíteni és azon gondolkozott, hogy vállaljanak-e küldetést. Nemsokára kész lett a reggeli és megterített. Naruto ekkor ébredt. Kiballagott a konyhába, majd csókkal köszöntötte szerelmét.

– Jobban vagy? – aggódott Naruto.

– Igen. Ne haragudj a tegnapiért.

– Dehogy haragszom – ült le Naruto.

– Ahogy láttam, és...

– Hagyd abba. Nem akarok rágondolni.

– Rendben – ült le Sasuke is. – Mit szólnál, ha vállalnánk valamilyen küldetést? – vetette fel az ötletet.

– Az jó lenne – mosolyodott el Naruto.

– Később benézhetnénk Sakurához.

– Sokat gondolkoztam – kezdte Sasuke. – Azon, hogy az előző életünkben mennyit harcoltunk. Szeretnék valahogy több időt veled tölteni és nyugodtabb körülmények között.

– Mire akarsz kilyukadni?

– Hogy mennyi látnivaló van még tűz és szélországon kívül.

– Világnéző körútra akarsz menni? – kérdezte Naruto izgatottan. Mi-tagadás, tetszett neki az ötlet.

– Hát... Sok falu van még amit nem láttunk és sok hely, ahol nem jártunk. Így... igen. Arra gondoltam. Benne vagy? – kérdezte Sasuke.

– Még szép. Veled – amúgy is – bárhová – mosolygott Naruto. – Meg ideje is. Mióta az eszemet tudom, nem voltam sok időt a falun kívül. Ideje elmenni Konohából.

– Ilyet sem hallottam még a te szádból. El Konohából?

– Az emberek változnak – kacsintott Naruto.

– Igaz. Én vagyok az élő példa.

– Mondd csak – kezdte Naruto. Tudta, hogy kényes téma, de... – Itachiról tudsz valamit?

– Nem – nézett fel Sasuke. – Őszintén... Miután összejöttünk, nem is érdekelt.

– És... Érdekel, hogy mi van vele?

– Enyhe célzás? – nevetett Sasuke.

– Nem akarom erőltetni. Csak egy ötlet volt – szabadkozott Naruto.

– Nem kell mentegetőznöd. Amúgy is... Amilyen szerencsétlen vagyok, talán még életben is van.

– Hm... Ha jól számolok, most olyan 49 körül lehet.

– Valahogy úgy. Egy próbát megér. 50 évesen csak nem fog nekem ugrani – ijedt meg Sasuke az elképzelt támadástól.

– Ehh... Csak nem – fejezte be Naruto a reggelit.

– Majd meglátjuk – követte Sasuke a szőkét.

– Akkor szerintem nézzünk be Sakurához.

– Rendben – szólt Sasuke, majd a mosogatóba helyezte a piszkos edényeket.