Hibák [Szalai Ádám]

3.

A fürdőből kilépve azonnal megcsapja a füleimet apa rekedtes hangja. Másodpercekig egy helyben állok és hallgatom ahogy a témába merülve hadarja a mondanivalóját. Összeugrott szemöldökökkel lépek előre a lépcső első fokára hogy szemügyre vegyem kivel is társalog ilyen jókedvűen. Bizonyára ti is jártatok már úgy hogy a mellkasotokra kilós súly kerül a szívetek pedig eszeveszett ütemre kapcsol. Nos, valami ilyesmi zajlik le bennem épp, amikor megláttam azt az igazán jól ismert magas alakot.

-Jó reggelt!-apa vidáman pillantott rám, miközben a reggelit osztotta szét.

-Miért nem szóltál?-végigsuhannak a szemeim az arcán, aztán az előttem lévő széles hátakra tévednek.  Óvatos léptekkel sétálok el mellette majd elfoglalom a szokásos helyem. Elég halvány mosollyal illet az asztal fő részénél ülő Ádám. Érzem hogy mindjárt elteríti a képemet az izzó vörösség, főként azért mert eszembe jut a tegnap este és az hogy nem emlékszem miről beszéltünk az autóban.

-Szerinted ki csinál reggelit amikor nem vagy itt?-szarkasztikus hangon érkezik a tipikus kérdésre kérdés.-Milyen volt a buli?-apa a lehető legrosszabb irányba kanyarodik el. Mondanám hogy oda a tökéletes, nyugis, Sipos féle reggeli, de ennek már akkor lőttek amikor megláttam hogy társaságot kaptunk.

-Jó.-nyögöm fel nehezen egy keserű mosoly kíséretében. Fél szemmel Ádámra pillantok aki leszegezte a tekintetét. Apa... apa pedig sunyin vigyorog. Lehet azon hogy zavarba hozott, vagy azért mert tud valamiről.

-Az autód egybe van még?-húzza előrébb a széket. Ádámmal párhuzamosan vigyorogni kezdenek.

-Remélem.-válaszolom mosolyogva.

Kínosan érzem magam és nem az előbbi kérdések miatt, hanem egy bizonyos személy az oka. Túlságosan érződik az hogy nincs lezárva a múltunk. És, ugyebár amíg nem tettünk pontot a végére, hogyan kezdjünk bele az újba? Nem tudok jópofáskodni, egek... egy szemkontaktusra is képtelen vagyok. A körülményeket pedig még az is nehezíti hogy fogalmam sincs arról mit mondtam vagy kérdeztem a bulin. Ő hozott haza, ő vitt fel a szobámba de másra nem emlékszem. 

Piszok szerencsémre a két férfi talált közös témát, így egész reggeli alatt másról sem volt szó csak a fociról.
Ádámra nézek és képtelen vagyok nem mosolyogni. Az okát nem tudom, hiszen régen elvesztettem a fonalat a sztorival kapcsolatban. Csak bámulok rá, és arra a széles, fehér vigyorra  ami szétterül az arcán és hallgatom ahogy kuncog. A szendvicsből letör egy kicsit és le sem veszi a szemét apáról, aki boldogan mesél a régi időkről. Ő pedig csillogó szemekkel, törhetetlen kisfiús mosollyal hallgatja. Habár magával rántott a helyzet családias hangulata, muszáj volt nem elfelejtkeznem arról hogy ez csak átmeneti. Ádám nem a család része. Az a szerep amit ő töltene be, már foglalt. Nem értem mit keres itt vagy hogy ezzel mi a célja, ahogyan azt sem hogy miről beszélhettek amíg én csatt részegen fetrengtem az ágyban.

Sziasztok!
Tudom rengeteget késtem, de ihlet hiány volt. A rész rövid, amiért elnézést kérek de a következőt hosszabbra tervezem. Remélem nincs harag.:*