Igazi szépség (Hoseok FF) (BEFEJEZETT)

10. Rész

-Lana!.... Lana látom rajtad, hogy nagyon máshol jársz, de ennek a fotózásnak az erejéig tudnál rám koncentrálni?

-Hogyan? - kérdeztem fejemet megrázva és kérdőn tekintettem rá - Ne haragudj Hyungnim nem hallottam mit mondtál.

-Tarthatnánk egy rövidke szünetet? - lépett mellém menedzser Unnie, majd mikor a fotós kelletlenül, de beleegyezett, bekísért az öltözőbe.

Kiküldött mindenkit, aki bent volt, mire azok bosszankodva hagyták el a helyiséget.

-Oké ne kertelj - sóhajtott, majd leült egy székre és maga mellett lévőre mutatott.

Gyanakodva léptem oda, majd foglaltam helyet. Féltem, hogy faggatózni fog. És igazam is volt.

-Mondd el - biztatott.

Olyan volt ő nekem, mint egy nagyon kedves barát, szóval rövid gondolkozás után megadtam magam.

-Tegnap HoSeokéknál voltam és hirtelen megjelentek a középsulis haverjai...

-Tessék?! - kiáltott - Lana nem derülhet fény a kapcsolatotokra ugye tudod?!

-Persze, hogy tudom! Nem is ez a lényeg, hisz egyikük sem ártana neki. Inkább JungDae itt a gond. HoSeok egyik legjobb barátja. Megadta a számát mikor senki nem volt ott és azt mondta beszélni akar velem négy szem közt. HoSeokról...

-Hiszel neki? - szegezte nekem a kérdést, mire nagyot nyeltem.

-Azt mondta tudnom kell valamiről, de nem tudom... Olyan furcsa volt.

-Akkor ne menj el - rázta meg a fejét - Nem hiányzik, hogy rajtakapjanak valakivel, aztán még HoSeokot is megbántsd.

-Aigoo tudoom - temettem arcom tenyereimbe, majd nagyot sóhajtva néztem Unnie-ra - Te nem mennél el igaz?

-Nem hát - állt fel - Most pedig koncentrálj a munkára jó? Én majd gondoskodom róla. Add meg a számát.

Kételkedtem ugyan az ötletben, de jobb megoldás nem lévén, odaadtam neki a kis papírt. Persze a telefonomba már régen beírtam.

Visszamentem és egy tíz perc múlva már végeztünk is. Átöltöztem, majd mivel ez a smink úgy se volt túl erős, magamon hagytam és elindultam a fiúk dormjához. Nem akartam most főzni és sokáig sem akartam maradni. Valahogy jobbnak láttam nem összefutni most Namjoonnal...

Még ki se csatoltam magam, már nyílt is a házuk ajtaja és egy mosolygós HoSeok jelent meg mögötte. Egész addigi bizonytalanságom és rossz hangulatom rögvest elrepült és jó kedve engem is mosolygásra késztetett.

-Milyen napod volt? - köszöntött gyors csókkal, majd miután levettem a csizmám, bementünk a nappaliba.

-Jó - néztem szemeibe, de ekkor hirtelen felfedeztem a karikákat azok körül - Aludtál egyáltalán? - kérdeztem aggódva, majd végig simítottam szeme alatt.

-Áu - rántotta el a fejét, mert az orránál még mindig fájt.

-Ó bocsi - húztam el a számat, majd inkább magam mellé engedtem kezeimet, nehogy újabb fájdalmat okozzak neki.

-Semmi gond. Aludtam, de nem sokat - sóhajtott, majd kezemet megfogva vezetett a fotelhez, majd leült és ölébe vont.

-Mit csináltál ma? - kérdeztem kisimítva vörös tincseit arcából.

-Egy dalon dolgoztam, amire már hetek óta nem volt időm. Holnap viszont be kell mennem a főpróbára, mert szombaton koncert.

-De aztán vigyázz az orrodra!