Eladva 18+

$~1~$

A 18. szülinapomat töltöttem ma. A reggel átlagos volt, bár egész nap a mai bulimra készültem, ugyanis a barátaim ma őrült bulit szerveztek le egy helyen.
Ez így meg is történt, rengeteg ismeretlen volt a helyszínen, sokan, vagy szinte mindenki fullrészegre itta magát.
Kellemetlenül éreztem magamat. Nekem nem stílusom az ilyesmi... Sokkal jobban örültem volna, ha esetleg pár igazi barátom jött volna el velem valahová.
De nem igy történt.

A zene hangosan szólt, fülledt meleg uralkodott a lerobbant helyen, és mindenhol piaszag volt. Beszívott fiatalok, táncoló idősebbek, fények minden mennyiségben.
Lehet ez másnak jó lenne. De nem nekem.

Kifelé vettem az irányt, úgysem foglalkozott velem senki. Amikor pedig kiérem a kapun, boldogan lélegeztem fel-mivel itt már lehetett levegőt kapni-.

Azonban amikor már egy jó ideje gyalogoltam hazafelé a sötétben, észrevettem, hogy egy fekete furgon mintha követne. Gyorsabban lépkedtem, az autó szinte mellettem ment. És amikor elém ért, megpillantottam, hogy nem volt rendszáma. Futni kezdtem, táskámból kotortam elő a telefonomat, sírógörccsel, de már könnyes szemmel rohantam az út mellett.

Szűk utca volt. Üres, sötét, emeletes házakkal az út mentén. Nem volt hova mennem. A szüleim nem vették fel a telefont.
Tudtam, hogy nincs esélyem.
Gondolatok futottak át az agyamon. Ha megölnek, ha nem látom többé a családomat, barátaimat, rokonokat... Ha megkínoznak... Vagy megerőszakolnak...

Rohantam, mobilomat a táskámba süllyesztve. Sokáig futottam, hosszú percekig, talán tíz is volt sprintmódban, amikor nem bírtam tovább. Lassultam. A furgon vezetője türelmesen várt erre a pillanatra, amikor megállt mögöttem. Hátranéztem. Gyorsabban próbáltam futni, de teljesen ki voltam fulladva. Kinyitotta valaki a furgon ajtaját, hallottam, hogy felém jött, amikor megcsörrent a telefonom. Mire kivettem, a férfi beért.

A mobilt kiverte a kezemből, és rángatni kezdett a furgon felé.
-Ne! Nee!!! -kiabáltam hisztérikus hangon, de hiába.
Erős volt, nekem pedig nem volt esélyem sem. A furgonhoz érve beragasztotta a számat-a zsebéből vette elő a celluxot-, utána megbilincselte a kezeimet-miközben én sírva ráztam a fejemet és igyekeztem szabadulni-, és bedobott a hátsó ülésre. Bevágta az ajtót, beült a kormány mögé, és az esőben sietve vezetni kezdett.

Miközben én ott feküdtem hátul, tehetetlenül sírva, értetlenül, lesokkolva...

Sziasztok!
Hát ilyen lett az 1.rész, valahol ugye el kell kezdeni. Harosan beindul a sztori, hozok 18-as részeket is.
Ha várod  kövit, kíváncsi vagy, vagy tetszett, jelezd. ❤