Folytatás+Vége

5.5K 144 10
                                    

Hola Mexico
Hazafelé tartottam,amikor,beleütköztem egy srácba.
-Bocsi,bocsi nemakartam.-kértem elnézést a vadidegen sráctól.
-Semmi,semmibaj -mondta a srac.
-Jade vagyok.
-Alechandro.
-Wow,szép spanyolos neved van.
-Köszi.
Mondta ,majd a semmiből eltünt.
Nemtudtam miért, vagy hogy hogyan,de a másik pillanatban már nem volt ott.

Folytatás::

sok mindent nem meséltem el nektek. Például azt sem tudjátok hogy már két hónap telt el azóta hogy ezt a srácot megismertem. Két hónapja van az hogy én és Alejandro mert nagyon jó barátok vagyunk Vagyis hát barátok voltunk Most már halott vagyok hogyan történt elmesélem.

Úgy történt az egész hogy két hónappal ezelőtt megismerkedtem Alejandroval .Először csak kávéra vagy fagyizni hívott el utána már megkérdezte, hogy leszek e a barátnője. Erre boldogan igent mondtam. Bemutatott a családjának és kiderült hogy apukája szinte Maffia, mikor elmondtam neki hogy én milyen hosszú a társaságban voltam csak meglepődtek, de elfogadtak együtt voltam vele ha van de egy nap amikor elmentem hozzá anyukája mondta hogy fent van a szobájában feleltem utána és egy másik lánnyal volt ott mondanám hogy lánnyal de voltak vagy öten amikor kinyitottam az ajtót nem találtam rá szavakat 5 lány és ő mindjárt ordítottam neki hogy szakítok vele erről csak annyit mondott hogy ne legyek gyerekes olyan ide kapott el engemet nem tudtam mit csinálni odamentem apjához és apja asztaláról a pisztolyt kétszer meghúztam a szívemnél itt történt azt hogy már nem élek.

Has llegado al final de las partes publicadas.

⏰ Última actualización: Jun 25, 2017 ⏰

¡Añade esta historia a tu biblioteca para recibir notificaciones sobre nuevas partes!

A maffiàk kedvence [Befejezett]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora