- szeretlek - szipogta. ahogy ott állt, szanaszét ázottan, a fél várost átutazva, egyszerűen nem tudtam mit mondani.
konkrétan fel sem fogtam, mi történt, mikor hirtelen a nyakamba ugrott. úgy szorított, mintha soha többet nem akarna elengedni. mindene vizes volt, remegett, úgy át volt fagyva. nem is gondolkodtam, csak még közelebb húztam magamhoz, mire belefúrta az arcát a vállamba. olyan csodálatos volt, nem értem, eddig hogy gondolhattam másképp.
kicsit engedett a szorításon, majd a vállamra tette a kezét, és a szemembe nézett.
- nem kérsz valami száraz ruhát? - kérdeztem. az arca hirtelen csalódottra váltott, majd hátrébb lépett, és úgy válaszolt.
- öhm... nem kell, köszi - vakarta meg idegesen a tarkóját. istenem, luke, ilyen szerencsétlen is csak te lehetsz, hogy beállít hozzád egy srác, aki minimum egy órát utazott szakadó esőben, szerelmet vall, majd meg akar csókolni, erre te arról kérdezed, hogy nem akar-e átöltözni.
- illetve... eh-öhmm... mégiscsak jobb lenne ha átöltöznél. tüdőgyulladást fogsz kapni - hebegtem. gratulálok, hivatalosan is elnyerted a szociálisan kínos címet. "tüdőgyulladást fogsz kapni"? jobb nem jutott eszedbe? gyere, öltözz át, hadd lesselek meg, különben megdöglesz... azta, de romantikus.
- mióta érdekel az egészségi állapotom? - vonta fel a szemöldökét. oh, flegmázunk, flegmázunk? végül is jogos, mi mást lehetne mondani a történtek után erre.
- jogos, fasz voltam. de azért te se voltál semmi - vontam meg a vállam.
- nem azért jöttem, hogy sértegess! - tette karba a kezét.
- akkor minek jöttél bazdmeg?! - emeltem fel a hangom. ez egy kicsit megijeszthette, ugyanis hirtelen összerándult.
- tudod, mit? én sem tudom. - mondta, direkt halkan és százszázalékosan nyugodt hangnemmel, ezzel is ellensúlyozva az előbbi kirohanásom. sarkon fordult, kilépett az esőbe, majd erősen becsapta maga után a bejáratot.
feltéptem az ajtót, majd utána indultam.
- mikey, várj! - kiáltottam utána, mire meg sem fordulva felmutatta a középső ujját.
