egy magazint lapozgattam a hangszerboltban délutáni műszakom közben, mikor meghallottam az ajtó felé akasztott szélcsengőt csilingelni.
odakaptam a fejem, nem hiába egy hihetetlenül aranyos, lilás hajú srác lépett be. Körbeforgatta a fejét, majd megakadt a tekintete rajtam.
- öhm... szia - intett egy aprót, mintha már ismernénk egymást.
- helló, segíthetek valamiben? - erőltettem magamra a legkevésbé ijesztő mosolyom.
- e-egyenlőre csak nézelődök, köszi - dadogott, mire ismét elmosolyodtam, és visszanéztem az újságra. Valami pár évvel ezelőtti bulvárlap volt, tipikus celeb hírekkel. Afféle "ki hogyan okozott közúti balesetet" és "xy épp válni készül a férjétől/feleségétől", tizenkettő egy tucat. Nem is igazán kötött le, ezért inkább az ismeretlen fiút követtem a tekintetemmel.
a gitárokat nézegette, azok közül is a drágábbakat. először arra gondoltam, hogy gazdag, de aztán láttam, hogy az árcímkéket észrevéve keserűre váltott a mosolya, ezért inkább az ellenkezőjére tippeltem.
- tudsz gitározni? - törtem meg a kínos csendet. igazából fogalmam sincs, miért, eddig úgy tűnt, nagyon jól elvan.
- fogjuk rá - nevette el magát lányos zavarában. ötletem sincs, lányos zavarban hogy tud valaki férfias maradni, de neki ment.
- csak úgy halkan megjegyzem, hogy bármelyiket kipróbálhatod, ha szeretnéd - mosolyogtam.
- igazán? - csillant fel a szeme, majd leakasztotta a hozzá legközelebb lévő darabot. egész rutinosnak tűnt, ahogy a kezébe vette, és pengetett pár akkordot. a végére már tisztára beleélte magát, úgy tűnt, mintha egy dallamot játszana. aztán befejezte, és visszatette a hangszert a helyére.
- köszönöm, hogy játszhattam. egyébként michael vagyok. michael clifford.
- én köszönöm, hogy játszottál. az én nevem ashton irwin - fogtam vele kezet. elkezdte nézegetni az apróságokat a kasszánál, ezért visszamentem a pult mögé.
- mennyibe kerül a pengető? - mutatott fel egy fekete darabot, ami kissé lilásan csillogott.
- ingyen adom. - vigyorodtam el. egy hajszál választott el attól, hogy azt mondjam " egyébként negyvenöt cent, de neked ingyen adom" de féltem, hogy túl nyomulósnak tartott volna.
- köszönöm, akkor ezt kérem. - vágta zsebre az előbb említett tárgyat.
- szívesen, és köszönöm a "vásárlást" - rajzoltam a kezemmel idézőjelet a levegőbe. nem mondott semmit, csak mosolyogva kiment az ajtón.
nem hagyhattam ennyiben, kis hezitálás után végre utánakiáltottam.
- hé, clifford! - ordítottam. - megadod a számod?
