Blind Love [Harry Styles FANFIC] - befejezett (2014)

11. fejezet: A kórházban

    HARRY STYLES                                                                                    

Szinte fél perc alatt leértünk az emeletről, és már a kocsimban ültünk. Remegő kézzel indítottam be a motort, és szinte nem éreztem azt sem, hogy rálépek a gázra. Nem kellett volna volán mögé ülnöm, mert szinte alig láttam az utat, ugyanis csak most tudatosodott bennem, hogy mi történt valójában. A lány, akiért megőrülök, és akiért megtennék bármit, pedig alig ismerem, most egy mentőautóban fekszik élet és halál között. És ez az egész az én hibám. Ha nem bántom meg, és ha meghallgatom, akkor most talán az én karjaim között feküdne, és nem a hordágyon.

- Basszus, vigyázz már! – tértem magamhoz Abbie hangjára – Nem szeretnék én is befeküdni a kórházba. Elég, ha a húgom ott van... - kezdte, de elharapta a mondatot.

- Miattam. – bólintottam – Ne aggódj, vigyázok! – mondtam, majd a következő piros lámpánál már megálltam, és nem hajtottam át.

- Én...

- Semmi baj! Tudom, hogy én vagyok a hibás. – bólintottam szomorúan, és így, ahogy kimondtam, még rosszabbul lettem – Nem szabadott volna kiabálnom vele.

- Ezt most hagyjuk, oké? – szólt közbe, de éreztem a hangján, hogy engem vádol. Meg sem szólaltunk egész úton, és talán jobb is volt, mert így tudtam koncentrálni a vezetésre. Elég gyorsan hajtottam, de nem érdekelt az sem, ha kiküldenek akár ezer büntetést is, csak érjünk már oda, és tudjunk valami konkrétumot. Mikor végre beparkoltam a kórház elé, alig, hogy megálltam, már ki is pattantunk a kocsiból, és rohantunk be a kórház épületébe.

- Segíthetek? – nézett ránk unottan a fiatal ápolónő a pult mögül.

- A húgomat nemrég hozta be a mentő, elütötték. – lihegte Abbie – Angelina Graham.

- Öhm... - nézett bele a papírjaiba – Igen! Igen, megvan.

- Hogy van?

- Műtőben van. – mondta ugyan olyan hangnemben.

- Műtőben? Miért van műtőben?

- Mert meg kell műteni. – nézett gúnyosan a lány.

    ABIGAIL GRAHAM                                                                                    

- Figyeljen csak, kisasszony! – léptett elém Harry – Szerintem maga azért van itt, hogy a családoknak, és a hozzátartozóiknak segítsen, nem? – nézett rá idegesen, mire egyből megváltozott az arca, de nem azért, mert megijedt, hanem mert felismerte. Egyből mosolyra húzta a száját, és előbbre hajolt, hogy ki tudja tenni elé a melleit.

- Sajnálom. Miben segíthetek? – rebegtette meg a szempilláit.

- A hölgy már megmondta, nem? Szeretnénk megtudni, hogy mi van a barátnőmmel. – csapott a pultra, én pedig meglepődve néztem rá. Barátnő? Nem hinném, hogy a húgom a barátnője lenne, de legalább a csaj magához tért, és egy elkeseredett fintor kíséretében kikereste a papírjai közül, hogy hol találjuk meg Angie-t.

Felmentünk a lifttel a másodikra, és onnan kilépve egyből megláttuk Louis-t a folyosó végén.

- Hogy van? – kérdeztem már messziről.

- Nem...Nem tudom. – rázta meg idegesen a fejét.

- Mi történt? Vele voltál? Láttad?

- Igen. Mikor kijött a szobából, sírt, és elrohant. Én utána mentem, mert hát ugye...ugye nem lát. De nem tudtam megállítani, a lépcsőről is leesett, onnan felsegítettem, de aztán pillanatok alatt történt minden. Kifutott az útra, és akkor jött az autó, és elütötte.