Néma falak, néma sikoly [SZÜNETEL]

2. rész

Amint a fehérre festett ajtó bevágódik a fiú mögött az akaratlanul is kissé megugrik a nagy csapódásra. A folyosók üresnek tűnnek, furcsa. Az ember azt gondolná az ilyen helyeken nincs az ápolóknak egy nyugodt percük sem s így mindig fel s alá futkos valaki a folyosón. Hagyd már azokat az annyira imádott reális ötleteid. Tudod, van olyan hogy ebédszünet. Meg a fejem tenném rá hogy egy agybajost sem a kijárathoz legközelebb eső helyre szállásolnak. Hisz az ilyen helyek lényege hogy sose tudj elmenekülni a szadista állatok (a doktorok) elől. Tuti előbb leszel itt kísérleti patkány mint ép elméjű. Vagy előbb leszel ri... -megáll, majd hirtelen hadarni kezd- nem szóltam, itt se vagyok. Jön az a négyszemű, ha kérdezi nem is létezem~ Neked semmi bajod és el is ereszthet minket.
Ahogy a belső hang is mondta, egy magas férfi tart Kuro felé. A haja ezüstös színű, a megszokottnál valamivel hosszabb - nagyjából a válláig ér.Egy részét gumi segítségével felfogja. Szemei mélyvörösek, arcvonásai elég komolynak, kissé talán komornak is mondhatóak, még ha ajkain apró mosoly terül is el.  Egy fehér, orvosi köpenyt hord s egy sztetoszkóp csücsül nyakában. Ezen kiegészítőkön kívül teljesen utcai hatásúak ruhái. Egy egyszerű, halványkék póló, fekete farmernadrág és ugyanilyen színű cipő. A kezében egy halom papírt tart, látszólag azokkal van elfoglalva. Csak mikor közelebb jön, akkor lehet az aprócska névjegytábláról leolvasni a nevét: Dr. Nezumi Murakami -jóval apróbb betűkkel a név alatt pedig ez állt- pszichológus, a kutatási és fejlesztési részleg vezetője
Na nézd már, még a neve is patkányt jelent. Meg ne bízz benn... Gyorsan, míg nem figyel el tudunk szö... erre odamegy és megszólítja! Édes mamám borogass, ez a kölyök se százas...
-E-elnézést... -Kuro igyekszik egy természetesnek ható mosolyt színlelni. 
-Hm? -felpillant a doktor a kórlapok közül- Miben segíthetek? Netán látogatóba jöttél valakihez, fiacskám? -elmosolyodva vezeti végig tekintetét a feketeségen. 
-Nem. Izé... -tarkóját megvakarja, na hogy kellene elmondani hogy a szülei ide akarták betukmálni de az utolsó pillanatban inkább az ajtóban hagyták csak- Nem éppen. -inkább csak ennyit mond.

-Akkor? 

-Ha minden igaz mától én is az itteni betegek számát növelem. -kínosabban felkuncog.
-Áh, értem. -bólint egy kisebbet- Gyere az irodámba, ott ki kellene tölteni pár hivatalos okiratot. -elindul az utat mutatva- A szüleid merre hagytad? 
Ők hagytak itt és nem fordítva.
-Csak az ajtóig kísértek el, biztosan tudják hogy egyedül is megoldom a saját dolgaim. - Addig se kísértek el szeniliském. Csak kivágtak a kocsiból.

A férfi irodájába érve tudatosult Kuroban, hogy ez egyben a doktor rendelő része is. A falakat halványsárgára meszelték, nagyjából másfél méter magasságig pedig halványvörös csempékkel lett a helyiség lefedve, a padlót is belevéve. Valahogy ez a színpár taszította a feketeséget. Üveges szekrénykékben rengeteg gyógyszer, különböző méretű tűk és fecskendők, szikék és ollók ezrei, kötszerek és még sorolhatnánk mik, melyeket a középiskolás fiú beazonosítani sem tud mik lehetnek. egy rész el van kerítve fehér függönnyel, valószínűleg amögött van a vizsgálóasztal. A barna, fa bejárati ajtóval szembe található egy nagy ablak melyen át csak úgy árad be a fény. Az előtt található a doktor gurulós széke melybe beleül s a bükkfából készült asztala melyre a papírhalmot helyezi le. Vele szemben található egy fotel, mely felé mutatva hellyel kínálja Kurot, ki el is fogadja s helyet foglal a kényelmes anyaggal beborított ülőalkalmatosságba kissé belesüppedve...

**************************************************

Ééés... el is hoztam a második részt  ^^ Remélem elnyertem a tetszésetek. Annyit elárulok, bár ez talán magától értetődik, hogy nem lesznek a doktorok és ápolók mindig ilyen szívélyesek, mint most Dr. Nezumi. Nah, de eddig hogy vélekedtek a karakterekről? Megjegyzem, én ezt a belső hangot kedvelem a legjobban eddig ebben a történetben ^^ Hamarosan ismét jelentkezem, addig is sziasztok~