Az Elfeledett Entitások világa

1. Semmiségből lenni s teremteni

Semmi sem volt. Se fény, se sötétség. Nem volt üresség, nem volt szenvedés. Nem volt halál s nem volt élet. Ezen a helyen a semmiség honolt.
A Semmiség nem volt élő vagy holt. Nem volt teste, nem volt akarata. Kezdetektől fogva jelen volt, de nem létezett.
A Semmiség, akarat hiányában, nem akart teremteni, vagy alkotni. Pusztításra sem vágyott, hiszen nem volt amit megsemmisítsen. Számára az idő nem létezett. Egyetlen cselekedete csupán egy kósza sóhaj volt, melyet néha megejtett nemlétezése napjain. Ez volt egyetlen önálló tette. És ez, a jelentéktelen sóhaj okozta a Semmiség vesztét.
Sohasem érezte szükségét semminek sem. Nem volt boldog, de nem is volt szomorú. Számára az érzések ismeretlenek voltak. Azonban néha-néha kiszakadt anyagtalan, akaratlan, nemlétező testéből egy-egy kósza gesztus. És a Semmiség elkezdett vágyódni e kis semmiség iránt. Elkezdett akarni. S miután öntudatot nyert, így már nem volt semmiség, mert a semminek nem lehet akarata. Így a Semmiség ahelyett, hogy megszűnt volna, lett.
  Így, hogy a semmiség eltűnt, megjelent a Valami. Azonban a Valami nem egy dologból állt, hanem hétből. Hét, anyagtalan, se nem élő, se nem holt, mégis létező lény volt a Valami.
  A Valaminek voltak érzései. Nem szerette azt, hogy a Semmiség hamvai veszi körbe őt, így egyikük, a hét közül, magából megalkotta az időt. A Valami boldog volt, mert volt mit számolnia. Érezte, súlya van a létének. Azonban egy nap többre vágyott. Látta a jövőt,  mely előtte állhat, így vágyódott. Újabb része áldozta fel magát a Valaminek. Létrejött a tér, s ezúttal végleg eltüntette a Semmiség nyomait, hiszen ha a Valamit körbe veszi valami, aminek van kiterjedése és időtartama, akkor ott már nincs semmiség, hanem a valami uralkodik.
   A Valami ismét boldog volt. Lebeghetett a végtelenségben, és mérhette az idő múlását. Viszont hamar kevésnek érezte a Valami az időt és a teret. Többet akart. Kapzsi lett. Így a Valami ahelyett, hogy ezúttal valami csodásat alkotott volna magából, megteremtette a kapzsiságot.
  Közben az idő és a tér elegyedett egymással, és mivel nem volt ami kitöltse a teret, így szép lassan előtűnt az üresség. Az üresség pedig tovább alakult, és sötétség lett belőle.
  A Valami mellett  így jelen volt az idő, a tér, a kapzsiság, az üresség és a sötétség. Az utóbbi két dolgot nem vette észre a Valami a kapzsisága miatt. A Valami megteremtett egymás után több világot is, hogy még több tere legyen. Birtokolni vágyott. Azonban ezekben a világokba is beszivárgott az üresség és a sötétség. Egy nap, a Valami egyik része elkezdett félni az ürességtől és a sötétségtől. Ez a rész eltűnt, hiszen teremtett, azonban a Valami magára aggatta a félelmet. Menekült az üresség elől, de az üresség követte mindenhová, így megállíthatatlanul teremteni kezdett a Valami. Apró dolgokat csupán a világokba, mint a csillagok vagy a bolygók, hogy elűzze az ürességet.
  A Valami megmaradt részeiből egy nap kivált egy. Nem menekült a Valamit üldöző üresség és sötétség elől. Félt, hiszen ő teremtette a félelmet mint a Valami része, mégsem menekült. Az üresség megtorpant, hiszen valami az útját állta.
  A hátramaradt Valami rész, teremtett egy új világot. Az üresség kíváncsian figyelt. Nem voltak rossz szándékai a Valamivel, csupán azért üldözte a Valamit, mert az helyet teremtett neki. Az ürességnek meg az volt a feladata, hogy kitöltse a helyet. És most figyelt, mert a Valami rész alkotott.
Az új világ is volt tér és idő, így az üresség nyomban neki állt kitölteni. Azonban hirtelen a Valami rész előtte termett, és útját állta. Arra kérte az ürességet, hogy várjon. És az üresség várt.
A Valami rész tovább teremtett. Nem volt fény, de nem hagyhatta, hogy a sötétség honoljon világában, így szürkeséget alkotott ég és föld nélkül. Az üresség csak figyelt.
A Valami rész érzésekkel töltötte meg a világát, ami miatt az üresség megijedt. Nem érezte szükségét, hogy olyan térben létezzen, amit kitölt már valami más. Továbbállt volna, de a Valami rész marasztalta. És az üresség maradt.
Közben a megmaradt Valami tovább teremtett - ezúttal magából. Fényt és életet alkotott saját világaiban, azonban kapzsisága miatt teremtett életei háborúztak egymással. Az ürességet végleg kitaszította ezzel a Valami a világaiból. De az üresség már nem is akart a Valami világaiba menni.
  Az utolsó Valami rész lelket adott az ürességnek, majd megalkotott egy végtelen mezőt. Az üresség boldog volt, és szeretet támadt benne az utolsó Valami rész iránt, így arra kérte őt, nevezze el magát. Az utolsó Valami rész pedig elnevezte magát Entitásnak. Ő lett az Ős Entitás.
Az üresség pedig az Első Entitás, hiszen míg az Ős Entitás a Semmiségből lett, addig az Első Entitást pedig a Valami teremtette. Az Ős Entitás testet adott gyermekének, majd, hogy az Első Entitás ne legyen magányos, még több Entitást teremtett azokból a dolgokból, amit még a Valami részeként érzett. De azon a napon, hogy neve lett, megszűnt a Valami része lenni, így a Valami is megsemmisült. Helyette a teremtményeiből kialakult az Élet.

~~~~~~~~~~~~

Húh, elég  bonyolultra sikeredett az első fejezet. Remélem, azért egy-két részt értettetek belőle. És a többi fejezet jóval egyszerűbb lesz, de szükségét éreztem annak, hogy legyen egy ilyen eredet történet eredettörténetére, mert ez mindennek az alapja.