GRIMM

5. fejezet

                       "A pokol üres, mert minden démon itt van."

Ha egy év ilyen gyorsan eltelhet, akkor én most nagyon meglepődtem. A többi diák már kiszállingózott. A vizsgáztató tanár pedig csak bámul rám, hogy miért nem szaladok már ki én is a nagyvilágba?!
Másfél hónap múlva megkapom a diplomámat. Pont mint tavaly nyáron, most is kereshetek munkát! De mostmár ügyvédi irodánál. Már nagyon várom, hogy dolgozni kezdhessek! Hogy saját házat vehessek.

Anyám hazatért Európából és nagyon zsémbes lett! Egyre többet nyaggatott a tanulmányi eredményeim miatt. És folyton hangoztatja,hogy nekem kell majd átvennem  a helyét. Nade hol? Ilyenkor nem is nagyon szoktam figyelni rá. A boszorkány szörny tudásomat is folyton próbára teszi, amiből már nagyon elegem van! Egyszer egy mézelőt is hozott, hogy öljem meg. Természetesen nem tettem meg. Nem ölök ártatlanokat.
Anyám persze irtó dühös lett és elvitte valahová a mézelőt.
Mostanában nagyon szokott fájni a fejem. Anya minden reggel megitat velem egy kotyvalékot, amitől állítólag jobban kellene lennem... De én úgy érzem, csak rosszabbodik az állapotom.

Kimegyek az egyetem vaskapuján. Elsétálok a rózsabokrok mellett és a park felé veszem az irányt. Ha nem lennék keverék lény, tuti nem mernék erre egyedül sétálni. Dehát az vagyok szóval...
Az úton megyek. Zenét hallgatnék... Csakhogy megint otthon hagytam a fülesem. Maradnak a madarak. Komótosan ballagok az úton, mikor egyszerre csak egy autót látok meg. Nekiment egy fának. Odarohanok. A sofőr még a volán mögött ül. A légzsákra támaszkodik.
Kinyitom az ajtót és párszor meglököm a kezemmel. Felébred, majd rám néz. Elkerekednek a szemei. Szerintem akkor fogta fel, mi is történt.
- Basszus! - nyögi ki.
- Szerintem ki kellene szállnia, mert akár fel is robbanhat az autó!
Eleget tesz a kérésemnek. Nagy nehezen kikászálódik a kocsiból. Majd eltávolodik a szinte teljesen összeroncsolódott autótól.
Olyan ismerős nekem... Biztos tévedek!
- Mi történt?
- Azt hiszem egy szarvas...
Bólintok. Az biza meglehet.
- Hívok mentőt!
- Ugyan! Erre semmi szükség. A rendőrségen dolgozok! Nem akarom, hogy aggódjanak! Semmi bajom! Látja?!
- Lehet, hogy agyrázkódása van...
- Ugyan Sophie! Ne aggódjon annyit...
- Mit mondott? Honnan tudja a nevemet? - hátralépek! Honnan a francból tudja a nevemet?
- Tessék? Mi? Lehet egyszer egy ügyemmel kapcsolatban...
- Én inkább megyek! - a fejembe hasogató fejfájás nyilall. Elrohanok tovább az úton. Egyenesen haza.

Az ajtót az erőmmel nyitom ki. Szinte kitépem.
- Mit csin...
- Adj abból a gyógyszerből! Hallod?! - kiáltok rá átalakulva. - Nem bírom!
- Csak napi egyszer szabad!
- Nem érdekel! Anya! Nagyon fáj a fejem!
- Rendben! Rendben!
Elémtolja a gusztustalan fekete löttyöt. Egy huzásra lehajtom. Kellemes émelyítő érzés kerít hatalmába. Leülök a kanapéra és átadom az agyamat az ürességnek.
Egy óra múlva térek magamhoz. Habár nekem perceknek tűnt.
- Mesélj! - mondja anyám. - Milyen volt a napod?
- Jó! - mondom kábán. - Hazafelé az erdőn keresztül jöttem! Képzeld! Láttam egy szarvast! Olyan szépen énekeltek a madarak is! Csodálatos volt!
Anyám elmosolyodik, de közben mintha egy másik érzelmet is látnék az arcán... Csak tudnám mi az...
- Lassan kereshetnénk munkát nekem! Már nagyon várom, hogy dolgozhassak. - mondom mostmár tiszta fejjel.
- Nekem van egy ötletem. Csomagolj! Holnap Európába utazunk!

✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈

Spanyolországba utaztunk. Meglepett ez az utazás. Anya nem szokott ilyen hirtelen kiruccanásokat tenni. A repülőtéren egy fekete autó várt ránk. Ekkor jöttem rá, hogy anya már hónapok óta szervezi ezt a "kirándulást".
Hosszú óráknak tűnt az út, mire elértük a célállomást. Egy kastélyt? A királyi kastély? Mi a szar?
- Anya! Mit keresünk itt?
- Dehát már beszéltünk erről. A boszorkány szörnyek mindig királyi családokat szolgálnak... A mi családunk már évszázadok óta a spanyolokat.
- Erről eddig nemnagyon meséltél!
- Mert nem tehettem. Csak miután elvégezted az egyetemet és felkészültél!
- Mégis mire?
- Hogy szolgáld őket!
- Én nem szolgálok senkit!
- Ezt nem te döntöd el kincsem! 
Mégis mi folyik itt?! Anya világ életében azt hajtogatta, hogy egy boszorkány szörnyet nem lehet be skatulyázni! Akkor ez mi?! Akaratomon kívül szolgáljak egy olyan királyt akit mégcsak nem is ismerek! Hát erre ráfáztak, mert én aztán nem fogok...
- Ma még is ittad meg az adagodat! - nyújtja felém anya a fekete löttyöt. Egy húzásra kiiszom.
A kellemes émelygés azonnal hatalmába kerít. Most nem tart egy óráig.
- Megérkeztünk! - mondja a sofőr.
Anyám kifizeti, majd elindulunk a kastélyba.
- Milyen csodaszép... - suttogom.
Belépünk. Anya úgy tűnik már ismeri a járást. Felmegyünk egy lépcsőn utána egy hosszú folyosón. Egy széles vasajtónál anya megáll. Bekopog.
Egy mély férfias hang kiszól, hogy bemehetünk. Most esett le! Anya miért taníttatott spanyolra. Simán megértek mindent.  Bemegyünk. A helyiség nem túl nagy. A nagy faasztalnál ami a helyiség nagyját elfoglalja hárman ülnek. Jövetelünkre felállnak. Az egyikük egy a 40-es éveiben járó férfi. A másikuk szintén férfi. Annyi idős lehet mint én. A harmadikuk egy nő. Boszorkány szörny. Nem túl erős. Érzem.
- Jó napot! - köszön anyám spanyolul. - Ő itt a lányom! Sophie!
- Nagyon örvendek! - lép hozzám a fiatalabbik férfi, majd kezet csókol. - Azt elfelejtete megemlíteni - néz az anyámra - hogy ilyen gyönyörű lánya van!
Anyám csak vigyorog.
- Gyönyörű a kastély! - mondom nem túl szép spanyollal. Úgy tűnik berosdásodtam.
- Térjünk a tárgyra! - mondja a király. Mindannyian leülünk az asztalhoz. - A gondunk nem is kicsi. Van egy város ahol nagyon megnőtt a Grimmek létszáma! Már több királysággal is beszéltünk erről. Én magamra vállaltam a feladatot! Portlandben öt Grimm él. Ez elfogadhatatlan!
- Öt?! - vág közbe a másik boszorkány szörny. - Én csak háromról tudtam eddig!
Anyával jelentőségteljes pillantást váltunk.
- Itt vannak a szükséges információk - nyújtja át a vaskos aktát az anyámnak.
- Mit tegyünk velük? - kérdezi anya, az aktát pedig a kezembe nyomja.
- Csak annyit mondok! Legyenek kevesebben! - vigyorog ránk.
- Elintézzük! - mondja a másik boszorkány szörny.
- Remélem is! Most menjenek!
Elindulunk vissza az autóhoz.
- Ezt miért nem lehetett telefonon? - kérdezem, mostmár angolul.
- Néha muszáj megjelennem, hogy lássák, hogy élek és még...
- Most hová megyünk?
- Megszállunk egy hotelben.
- Ki volt az a csaj ott bent?
- Boszorkány szörny. De nagyon gyenge. Amandának hívják. Gőzöm sincs mit kereshet itt! Minden találkozón itt szokott lenni. Szerintem azért tartják,hogy minket figyeljen. Teljesítjük- e a kiadott feladatot, meg hasonlók.
- Szóval egy spicli!
- Igen! - mosolyog anyám.