Az első nap

119 16 3
                                        

Bazsi:
Valahogy nem erre számítottam. Mármint oké, hogy új suli, úgy is álltam hozzá. De az a reggeli elhatározásom, hogy láthatatlan leszek egész nap, sőt egész évben már a buszon kudarcba fulladt. Nagyon szerettem volna balhék, törött kezek, és beszólások nélkül túlélni a szeptember 1.-ét. Nem úgy mint tavaly.. Mindegy is. Hálás vagyok Istennek, hogy az a hely ahol eddig éltünk már több kilométerre van tőlem. Azokkal együtt akik eléggé megnehezítették az elmúlt egy évemet. De visszatérve a buszhoz..
Történt ugyanis, hogy le szerettem volna ülni a lehető legmesszebb az embertömegtől.(Igen, mondták már, hogy kicsit zárkózott vagyok). Hát igen, csak szerettem volna, mert még el sem indultam már valaki utánam is szólt.
-Heló Bazsi! Ugye Te vagy az? Uristen de régen láttalak? Mióta is, talán ovi óta! Ember hogy megnőtt a hajad! Hova készülsz? Remélem a fodrászodhoz. Jé! Most látom a kitűződ. FK a legjobb mi?
-Szia Oli.-szólaltam meg mikor végre levegőt vett és magamban megjegyeztem, hogy legközelebb a zsebem mélyére száműzöm a Ferenczy gimis kitűzőmet.- Ja most kezdem a 10.et a Ferenczy-ben.
- Most csak szivatsz ugye? Én is!
-De hogy? Te nem felettem jársz egy évvel?
- Sulit váltottam és így visszamaradtam egy évet. 9. után rájöttem, hogy a rendészet nem nekem való. Pedig emlékszel mennyit játszottunk rendőröset oviban?
Már hogy ne emlékeznék?-gondoltam magamban, de ehelyett csak bólintottam. Hát igen. Olival ovistársak voltunk azelőtt, hogy elköltöztünk volna és már akkor sem bírta sokáig befogni a tátogóját és igen, mindig én voltam a tolvaj a rendőrösben. Igazából tökre mindegy volt nekem akkor, hogy mi vagyok. Az volt a lényeg, hogy volt egy barátom. Ő kitalálta mit játsszunk, én meg persze benne voltam. Jól megvoltunk. Mindegy legalább nem fognak antiszocnak nézni. Az út hátralevő részében nem szólaltam meg csak bólogattam. Valami idegbeteg tanárról beszélt meg, hogy vigyázzak de annyira nem érdekelt.
Mikor megérkeztünk és leszálltunk nem az állam esett le hanem a telefon a kezemből...

"Folytatás jön. Remélem eddig tetszik, ha igen akkor szavazz! Köszönöm és addig is szép napot!❤"

Ferenczy GimiWhere stories live. Discover now