Rejtélyes üzenet

7.rész

*Szerda reggel*
Reggel az ébresztőm őrült visítására keltem. Utálom, de legalább felkelek rá. Az óra hat óra harmincöt percet mutatott. Levettem a telefonom az éjjeli szekrényemről. Basszus. A wifit bekapcsolva hagytam. Tizenöt százalékon voltam. Gyorsan felkutattam a töltöm és felraktam rá. Megnéztem az üzeneteket. Kettő üzenet.
Dylan: Szia Tiff!
Gyorsan visszaírtam.
Amber: Kopp kopp.
Értettem mire gondol. Feltápászkodtam, elkezdtem futni a lépcsőn viszont a felénél megcsúsztam és sikeresen legurultam. Szó szerint. Bukfencben. A nyakam teljesen sajgott. A lábam rettenetesen fájt. A csuklóm nem bírtam mozdítani. Scott kifutott a szobából, mert gondolom hallotta, ahogy koppantam.
-Tiff, Tiff, fáj valami?
-Scott!-suttogtam
-Válaszolj!-könnyezett
Ezután minden elsötétült.
A tó partján ültem. A holdfény csodálatosan fénylik a tavon. Az egyik padon ülök. Odajön mellém valaki. Leül. Nem tudom ki az, mert én csak a tavat nézem. Átkarolja a derekam, közelebb húzott magához és szorosan megölelt. Én sírtam. Patakokban folytak a könnyeim. Nem tudom miért, de szomorú voltam.
-Ne félj!-suttogta nekem-Itt vagyok! Vigyázok rád!
-Köszönöm!-suttogtam-Szeretlek!
-Én is Szeretlek!
Mutatóujját az állam alá vezette és felemelte a fejem. Nem láttam ki ő. Sötét volt és nem látszódott. Összeérintettük a homlokunkat. Így ültünk hosszú percekig.
-Figyelj!-mondta nekem-El kell mondanom valamit.
-Mondd!
-Én vagyok Dylan
-Mi az igazi neved?
-Tiffany! Tiffany!-kezdett kiáltozni
-Mi a?
-Tiffany!
Felriadtam. Álmodtam.
-Tiffany!-hallottam egy női hangot
Kinyitottam a jobb szememet. Egy fehér köpenyes, barna hajú, kék szemű nőt láttam.
-Tiffany! Csak hogy felkeltél!-mosolygott-Örülök!
-Jó napot!-szólaltam kómásan-Hol vagyok?
-Kórházban. Mire emlékszel utoljára?
-Csak annyira, hogy futottam lefele a lépcsőn, de legurultam. A tesóm odajött és könnyezett.
-Értem. Az jó hír, hogy az emlékeid megvannak. Viszont...-szomorodott el-Van rossz hír is
-Mi az?-rémültem meg
-Megrándult a nyakad, eltörött a jobb sípcsontja és elrepedt a jobb kezében egy csont.
-Úristen! Köszönöm!
-Nincs mit. Tiffany, jöttek hozzád.
-Kik?
-A bátyád, egy vörös hajú lány és egy barna hajú, kék szemű srác
-Először a bátyámat engedje be.
-Rendben
Az ápolónő kiment, viszont őt Scott váltotta.
-Tiff!-ült le mellém
-Sajnálom!-könnyeztem
-Ne!-fogta meg a bal kezem
-De. Nagyon sajnálom
-Semmi baj.-szorította meg a kezem és sírt
-Ne sírj
-Az én hibám! Figyelnem kellett volna rád!
-Jézus! Ne! Ne sírj!-húztam magamhoz majd óvatosan megöleltem-Köszönöm, hogy elhoztál!
-Nem volt más választásom!-hallottam mosolyát
-Végre mosolyogsz!-örültem én is-Behívnád Amberéket is?
-Persze!
Elengedte a kezem, kinyitotta az ajtót és behívta őket is. Amber beszaladt és szorosan magánhoz vonva ölelt.
-Szia, te hülye!-nevetett a fülembe
-Szia te dilis!-üdvözöltem
Elengedett és megláttam Harryt. Őt. Kipirosodott arca sírásra utalt. A kezében egy csokor virág volt. Nagyon aranyosan és boldogan nézett ki. A csokrott letette az ágyam melletti asztalra, majd lassan odajött az ágyam mellé. Ölelésre nyújtottam a kezem, amit elfogadott. Megölelt. Harry. Engem. Megszagoltam. Csodálatos illata van.
-Miért sírtál?-suttogtam a fülébe
-Féltettelek
-Köszönöm!-öleltem szorosabban
-Tiffany, el kell mondanom valamit-engedett el
-Mondd csak-néztem aggódóan

Sziasztok! Mai második rész. Hogy tetszik? Mit reméltek, mit mond Harry? Az csak a kövi részben derül ki :) Remélem tetszik ez a rész. Ha igen kommentbe és ☆-ot. Köszi! Puszi! 😘😘