Az Átkozottak

Bevezető

A folyosónak nem akart vége szakadni.

A fiú úgy érezte, percek óta csak haladnak előre, de ugyanazt a gyanús sötétséget, és a fekete falakat látta maga körül. Szinte az orráig sem látott, csak az erős, hideg bilincset és láncokat érezte végtagjain, rettegett, ugyanis nem tudta, hová tartanak.

A két vaskos, kigyúrt őr férfi némán lépkedett mellette, olyanok voltak akár a robotok. Csak fel és le emelkedő mellkasukból lehetett megállapítani, hogy valóban élnek és lélegeznek. 

A távolban valami kis fény szűrődött be a rideg folyosóra, egy ponton megvilágítva a mocskos beton padlót. Egy apró, berácsozott ablak volt az, ami a kint lévő esti fényeket beeresztette a homályos helyiségbe. Ahogy elhaladtak mellette, a fiú kilesett rajta.

Már nem hó borította az utcákat, leginkább sár és latyak volt az, amin az emberek sietségükben átgázoltak. Alig lézengett pár személy az utcán, ilyen későn mindenki a háza melegébe húzódik vissza, próbálnak az álmaik megnyugtató biztonságába menekülni a valóság elől.

Mert ebben a valóságban senki sem akar élni. Hiába maradt fent az emberi faj, az nem élet, amit a Központból biztosítanak nekik. Mindenki fél, mi lesz ezután. Pletykák keltek szárnyra az elrontott emberkísérletekről, az emberek nyugtalanok, mindenki csak találgat, mi lesz a hiba következménye.

A mellette haladó férfi megrántotta a fiú csuklóján hordott bilincset, de olyan erővel, hogy amaz majdnem orra bukott. Szakadt ruhája, kócos haja, vágások, horzsolások és piszok borította teste azonnal elárulja őt.

Nem az Érinthetetlenek közé tartozik. Egész életét a negyedben élte le Átkozott ként, sok szörnyűséget követett el, ami a túléléshez szükséges volt. Meglopta, bántalmazta, átverte társait, de ez számára természetes volt. A negyedben ez mindenki számára természetes volt.

Hirtelen vége szakadt a folyosónak, és egy hatalmas, arannyal és ezüsttel díszített ajtó előtt találta magát.

Az lassan kinyílt, őt pedig belökték az ajtó mögött található ismeretlenbe. Mögötte becsukták a kijáratot, s két férfi pedig karba tett kézzel állt meg előtte, mint két kapu őr.

A fiú reszketve körbe nézett. A terem közepén egy fogorvosi székhez hasonlatos bútor állt, körülötte a polcokon mindenhol hegyes, veszélyesnek tűnő eszközök. Kis üvegcsékben különböző színű és állagú folyadékok verték vissza a plafonról lógó nagy csillár szikrázó fényét.

- Jared McFloyd! - mondta egy nő a nevét olyan vidáman, hogy még ő maga is elhitte, hogy valami becsülendő dolog miatt van itt. Megfordulva a polgármesternőt látta, a maga teljes pompájában. A magafajta, negyedben felnevelkedett patkányok soha sem találkozhattak olyan nagy hatalommal megbízott személyekkel, mint a Központ tagjai.

- Miss Rose! - válaszolt a fiú apró, illedelmes bólintással. A nő közelebb lépett, barna hajzuhatagát szoros kontyba fogta, blúzán és szűk, fehér nadrágján egy ránc sem látszott.

- Tudja, miért van itt? - húzta rúzsos ajkát félmosolyra.

- Fogalmam sincs.

- Nos, hamarosan minden világos lesz. Kérem, foglaljon helyet! - mutatott a nő a szék felé. Az egyik férfi levette róla a láncokat és a bilincset, majd taszított rajta egyet.

Jared készségesen a székbe ült. Rettegett, valahogy úgy érezte, hogy ami most következik, számára kellemetlen lesz. Jól sejtette.

Nem tudta, hogyha bele ül abba a székbe,  az utolsó alkalom mikor látja a külvilágot, az a berácsozott ablakon keresztül lesz.

Hello hello Olvasók!

Igyekeztem nektek egy elég figyelem felkeltő bevezető írni, remélem sikerült. Kérlek, ha elolvastad és azt szeretnéd hogy folytassam csillagoz, kommentelj, valahogy tudasd velem, hogy itt jártál :)

Nemsokára jövök a kövi résszel, ahol a szereplőket is bemutatom majd. 

Csók, Petra!