Let's Survive ~ { • kpop+twd • } [yaoi]

[1.rész]

*Jackson szemszöge* 

Pontosan két hete történt, hogy Mark Tuan és kis hét fős csapata betört az általam biztosított házba. Szerencse, hogy az újonnan vörös hajú srác felismert, mert különben hűséges társai valószínűleg ott helyben megöltek volna. Vele ellentétben én örültem neki, hogy újra látom, hisz még is csak imádtam régen vele lenni. Mondjuk az óta teljesen megváltozott, akkoriban mindig én vigyáztam rá, de ahogy múltkor elintézett, és ahogy mostanság rám néz, nem hiszem, hogy bárkinek a védelmére szorulna. 

Szinte egész nap került engem pedig én igen is szeretem volna megbeszélni vele a dolgokat, de ő nem igen hagyta, így hát gondoltam más társaság után keresgélek. A srácok nagy része kedves volt így könnyen összebarátkoztam velük bár még mindig van, aki nem igazán rajong értem. Például Luhan. Mondjuk úgy vettem észre, hogy ő másokkal sem éppen jólelkű, kivétel talán a pasijával Sehunnal. 

Talán Hoseokkal sikerült a legjobban összehaverkodnom, ő az a fajta srác, akiben még ezekben az időkben is maradt némi életerő és hiperaktivitás. 

Ott volt Bambam és Jungkook két aranyos kis srác, akikből nem néznéd ki, hogy képesek lennének bárkit vagy bármit is megölni. Bambammel sikerült közelebbről is összeismerkednem, így elárult pár dolgot mindenkiről. Mesélt dolgokat Taeminről, aki elég zárkózott volt, de kiderült, csak azért mert körülbelül ő felelt mindenkiért a csapatból, mondhatni ő volt a főnök. Megtudtam, hogy van egy ennél nagyobb táboruk is, valójában egy kisebb város és ők csak azért jöttek el, hogy élelmet és embereket keressenek. Embert már találtak. Engem. De egy ideig még rajtam is gondolkoztak, mert hát mégis csak rátámadtam Markra, pedig már ezerszer mondtam, hogy nem akartam bántani.

 Amúgy sem terveztem ismét emberek közé menni. Elvoltam én egyedül is. Ráadásul egy ideig azon is gondolkodtam, hogy elmegyek, de aztán mindig eszembe jutott Mark és hogy legalább most ne úgy váljak el tőle, hogy utál. Viszont ez ugye nem ment valami könnyen, mert folyton eltaszított magától.

Végül ők is úgy döntöttek, hogy velük tarthatok a visszafele úton és úgy voltam vele, hogy elvégre bármikor elmehetek, ha netán még is kedvem lenne ismét egyedül mászkálni. 

Két hét után alig történt valami és így mindenki meg volt nyugodva, de persze senki sem sejthette, hogy valami olyan fog történni, ami nem kicsit fogja megváltoztatni a dolgokat.

***

Akár csak két héttel ezelőtt most is csörömpölésre ébredtem, de ezúttal tudtam, hogy nem betörni akarnak a házba. Lementem, hogy meg is győződjek róla. Kiderült, hogy csak Jungkook tört-zúzott a konyhában. Pár perc késéssel Hoseok futott oda mellé, hogy segítsen a kétségbeesetten kapkodó fiún.  A nappaliból csak annyi hallatszott, hogy Luhan szidja az eget, hogy egyáltalán miért kellet magukkal hozni ezt a szerencsétlent... 

Feltűnt, hogy sehol sem láttam a többieket, de egyelőre nem tettem szóvá, inkább én is Jungkook mellé sietem, hogy segítsek neki felszedni az eltörött tányérdarabokat.

- Sajnálom, csak keresni akartam valami érdekeset, és amikor kinyitottam a szekrényt akkor esett ki a tányér és...

- Nyugi már, nem tettél semmi rosszat! – szakította félbe Hoseok a magyarázkodó Jungkookot.

- Jah... Biztos a többiek is azért hagytak itt, mert a rendíthetetlen ügyességemről vagyok híres... Megpróbálhatnának engem is felnőttként kezelni. 

- Mi lenne abbahagynád ezt a folytonos hisztizést, amiért nem te mész felderíteni... - vesztette el a türelmét Hope. Látszott, hogy nem akar gonosz lenni a fiatalabbal, de valószínűleg ez mindennapos volt nála, ezért elkellet neki a kioktatás - Talán akkor a többieknek is feltűnne, hogy érettebb vagy, mint ahogy hiszik...