Csak A Zene És Te

5. rész: Buli? Szupi jó!

~ Sakura ~

A sötét, szinte már fekete ajtó előtt álltam és muszáj volt lecsitítani a szívverésemet, nem tudom miért reagált így a testem Sasuke közelségétől, amit mondott, a kérése, azt hittem repesni fogok az örömtől, de hirtelen más érzés fogott el. Hevesedett a pulzusom és valami furcsa bizsergés fogott el a hasamban, gyorsan válaszoltam és amint tudtam kijöttem onnan, lazának tettetve magam, mert nem bírtam elviselni a srác közelségét. Lehet allergiás vagyok rá? Vagy elronthattam a gyomrom? Kifújtam egy jó nagy adag levegőt és elindultam a szobám felé. Szükségem volt egy, kis hideg vízre, de Sasuke lefoglalta az emeleti fürdőt. Fogtam is a pizsamámat és a földszinti fürdő felé vettem az irányt. A lépcsőn összefutottam anyával.
- Á Sakura pont hozzád indultam.
- Anya? Valami baj van?
- Nem nagy dolog, csak annyi, hogy én és az apád elutazunk egy hétre. Orvosi konferenciám lesz és őt is magammal viszem.
- Várj, jól hallottam? Azt mondtad apád? Hogy mondhatsz ilyet?
Anyám sóhajtott egy nagyot.
- Igen Sakura, mi most már egy család vagyunk.
- Tévedsz - törtek elő belőlem a könnyek.
- Elég - nézett rám anyám neheztelően. Pontosan tudtuk mindketten mit érez a másik. Apám szelleme ott lebegett felettünk, igazán egyikünk se tudott a halálán túl lépni. Hirtelen düh fogott el, azt éreztem, mintha Jiraya tönkretette volna, amit apám felépített, mintha meggyalázta volna őt. Dühömben olyan dolgot ordítottam anyám arcába, amit nem tudom komolyan gondoltam-e.
- Fogd fel végre! MI SOSEM LESZÜNK EGY CSALÁD!
Végszóra Jiraya lépett közbe.
- Sakura, Tsunade! Mi ez az ordítozás?
Jiraya látványa annyira feldühített, hogy muszáj volt egy utolsót döfnöm beléjük, mielőtt elszaladtam a fürdőszoba irányába. Közelebb léptem Jiraiyához.
- Te sosem leszel az apám! - néztem harciasan a szemébe. Fekete szemei, amik eddig tele voltak vidámsággal, zavarosnak és fénytelennek tűntek. Nem bírtam ezt a feszült légkört szóval ott hagytam őket a gondolataikkal.

A fürdőszoba hűvösséget árasztott magából, amire most a legnagyobb szükségem volt, felfokozott állapotomban. Először Sasuke és most ez. Idegességemben belevertem a falba.
- Aú - ráztam meg az öklöm, aminek egy parányi pontján kiserkent egy kis vér. Megráztam majd inkább bezártam az ajtót és megnyitottam a csapot. Már majdnem teli volt a kád amikor beleereszkedtem a habos vízbe. Próbáltam vissza tartani a sírást, de nem ment valami jól szóval hangtalanul zokogtam.

Az apám tíz éves koromban halt meg. Már hat éve. Még élénken él az emlékezetemben, bár már sokat felejtettem vele kapcsolatban. Tudom, hogy mindig megtudott nevettetni és meghallgatott. Más volt mint anyu. De anya is más volt amikor még élt. Sokkal szabadabb. Amikor meghalt egyikünk se igazán tudta feldolgozni, anya a munkába temetkezett én meg az egyetlen örökségre amit az apám rám hagyott, a zene szeretetére. Apa alig értett valamit a zenéléshez, nem volt igazán jó hangja, vagy tehetsége, de nagyon szerette a zenét. Mindig énekelt, ha rossz kedve volt, vagy ha jó. Mindent meghallgatott, főleg a rock zenét. Koncertekre járt, egyszer engem is elvitt egyre, de emiatt nagyon megharagudott rá anya. És az egyik legnagyobb álma volt, hogy gitáros legyen. Mindig meghallgatta amikor énekeltem, azt mondta, nagy jövő vár rám, hogy ezt kéne tanulnom, ebből kéne élnem, de anya csak rosszallóan annyit mondott: - Ne tömd a gyerek fejét marhaságokkal. - Anya sosem értette ezeket a dolgokat, ezért volt különleges az apámmal a kapcsolatom. Apa nagyon jó embert volt, talán túlságosan is, ez okozta a halálát. Egyik este amikor jött hazafelé, meglátott egy bajba jutott kislányt. Egyből segíteni akart rajta. A férfival, aki megtámadta a lányt, sokáig dulakodtak. De apám nem nyerhetett, mert a férfi előrántott egy kést. Többször is bele szúrt. A tettes elfutott, és a kislány ott maradt vele míg meg nem érkeztek a rendőrök, de már késő volt apám elvérzett.