Az utolsó éjszaka

6.Fejezet

– Mikor akartad elmondani nekem? – Vincenzo hangja fenyegetően csengett. – Gondolom soha, vagy tévedek?
– Természetesen el akartam mondani.
– Mégis mikor?
– A megfelelő pillanatban.
– Vagy úgy? És melyik lenne a megfelelő pillanat, hogy egy nő elmondja a férjének, hogy sohasem lehet gyermekük?
Emma az ajkába harapott.
– Nem tudom. Van más lehetőség is, ott van például a mesterséges megtermékenyítés vagy az örökbefogadás – javasolta békülékeny hangon. – Egyébként sem ártana, ha megnézne egy másik nőgyógyász is, hátha ő mást mond.
– Akkor menj el egy másik orvoshoz! – felelte a férfi hidegen és kegyetlenül.
Emma ilyennek még sohasem látta a férjét. Egyszerre mintha minden életkedvét elveszítette volna.
A következő hetekben és hónapokban kerülték egymást, és a feszültség egyre elviselhetetlenebbé vált. Vincenzo szerint ennek az volt az oka, hogy Emma a tudta nélkül elment az orvoshoz, és nem mondta el neki az igazat. A fiatalasszony próbált magyarázkodni, de mindig az lett a beszélgetés vége, hogy miatta ment tönkre a házasságuk. Már az is óriási hiba volt, hogy szicíliai létére angol lányt vett feleségül. És ezt csak tetézte, hogy Emma nem szülhet neki gyereket.
Az asszony válaszút elé került. Kitart a végsőkig, és Vincenzo mellett marad, amíg végleg pokollá nem teszik egymás életét, vagy összeszedi minden bátorságát, és elhagyja a férfit, visszaadva neki a szabadságát.
Vincenzo egy szóval sem tartóztatta. Rezzenéstelen arccal hallgatta, amikor Emma közölte vele, hogy hazamegy Angliába. Talán észre sem veszi majd, ha már nem leszek mellette, állapította meg az asszony keserűen. A férje esténként egyre tovább maradt bent az irodában, gyakran még enni sem jött haza.
Amikor végül elérkezett a búcsú órája, Vincenzo tekintetében mégis volt valami különös.
– Van még valami? – kérdezte Emma.
A férje erre szó nélkül a karjába kapta és vadul, már-már kétségbeesetten csókolni kezdte. Majd ölbe vette, és bevitte a hálószobába, ahol az egész éjszakát együtt töltötték. Egyszerűen nem tudtak betelni egymással.
Másnap reggel, amikor Emma felébredt a férfi már indulni készült.
– Tűnj el, és vissza se gyere! Többé nem vagy a feleségem – mondta Vincenzo kemény, érzéketlen hangon, majd sarkon fordult, és hátra sem nézve kiment a szobából.
Emma kábán ülte végig a repülőutat, a könnyeitől semmit sem látott, semmit sem érzékelt.
Egy hónappal később azután olyasmi történt, amiről még csak nem is álmodott. Kiderült, hogy kisbabája lesz.
– A következő megálló: Waterloo!
A buszvezető hangja visszazökkentette Emmát a szánalmas valóságba. A gondjai természetesen még mindig nem oldódtak meg.
Akár egy alvajáró, úgy lépett be a pályaudvar épületébe, pillantásra sem méltatta a mellette elhaladó embereket, majd betért az egyik kávézóba. Szokatlan érzés volt, hogy egyedül sétál a városban, és egyszerűen csak leülhet egy asztalhoz anélkül, hogy figyelnie kellene a kisfiára, s reménykedni, hogy nyugton marad és nem kezd el sírni.
Megitta a tejeskávéját, de képtelen volt szabadulni a nyugtalanságtól, amely a Vincenzóval folytatott beszélgetés óta gyötörte. Az sem segített, hogy felidézte magában a gyerek és az apja közötti hasonlóságot. Elővette a pénztárcájából Gino fényképét. Majd meghasadt a szíve – a fájdalomtól és a bűntudattól. Eddig még nem merte beismerni magának, mennyire hasonlít a gyerek az apjára. Miért nem jutott eddig az eszébe, hogy mint minden kisgyereknek, neki is hiányozni fog majd az édesapja! Joga van hozzá, hogy megismerje, nem? Közben rettegve gondolt rá, hogy mi lesz, ha ismét ő húzza majd a rövidebbet.
Ekkor megcsörrent a telefonja. Bár a hívó nevét nem írta ki a készülék, ő rögtön sejtette, ki szeretne beszélni vele.
– Igen? – A szíve a torkában dobogott.
– Átgondoltad a dolgot?
Ebben a pillanatban megértette, hogy nem menekülhet tovább. Kilátástalan helyzetbe került, és nem maradt más választása, mint elmondani a férjének az igazat. Van egy fia, és joga van hozzá, hogy ezt végre ő is megtudja.
– Rendben, Vincenzo – kezdte lassan –, beszélnünk kell, ha lehet, még ma.
A férfi nyilvánvalóan számított rá, hogy megváltoztatja a véleményét. Izgalommal teli várakozás és a diadal érzése keveredett benne, ugyanakkor csalódottságot és keserűséget is érzett. Csodálta Emmát, amiért olyan magától értetődő határozottsággal utasította vissza a sértő ajánlatot. A felháborodása arra a nőre emlékeztette, akit annak idején megismert, és akibe rögtön beleszeretett. Az egykori félénk, visszahúzódó lány mereven elutasította, hogy az első este lefeküdjön vele.
Most viszont úgy érezte, ismét beigazolódik az a meggyőződése, hogy minden nő megvásárolható. Még Emma is.
– Ma délután tárgyalásaim vannak, egyetlen szabad percem sincs. Ismered a Vinoly hotelt?
– Hallottam már róla.
– Remek, könnyen odatalálsz. Hatkor találkozzunk a földszinti bárban.
Emma lehunyta a szemét és határtalan megkönnyebbülést érzett. Ez a legjobb megoldás. Egy nyilvános helyen Vincenzo nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a fejét. Még akkor sem, ha megtudja, hogy ilyen hosszú ideig rejtegette előle a fiát.
– Rendben, ott leszek.
Emma rögtön felhívta a barátnőjét, és megkérte, hogy maradjon egy kicsit tovább Ginóval, mert nem fog hazaérni a megbeszélt időpontra. Undor fogta el, amikor belegondolt, hogy az egész hosszú délutánt Londonban kell töltenie. Mindegy, valahogy ki kell bírnia – Ginóért és saját magáért.