Treatment

Második rész

Még találkozunk. – visszhangzott a fejemben a tinédzserkori szerelmem mondata. A fejemet fogtam, ahogy visszagondoltam az akkori időkre. Ha a 13 éves Léna tudna erről, hogy gimi után is találkozni fogok vele, biztosan máshogy csinálta volna a dolgokat. A gondolattól is borzongok, amikor arra gondolok, hogy becsiccsentve egyszer majdnem szerelmet vallottam neki. Igen, már akkor is ilyen voltam: feladatomnak éreztem, hogy én vegyem a dolgokat a kezembe, akkoriban pedig azt gondoltam, hogy csak azért nem vagyok együtt vele, mert fél bevallani az érzéseit. Szerencsére nem valósult meg az ötletem, és a legjobb barátnőm visszarántott még időben, de valószínűleg hatalmas csalódást okozott volna Ádám válasza a pici lelkemnek, szóval sokkal jobb így .
Visszasétáltam az irodámba, és elkezdtem összepakolni a cuccaimat. Este nyolcat ütött az óra, ezt pedig a kicsi pandás órám egy kis csippanással jelezte. Levettem magamról a fehér köpenyemet, és a fekete bőrszékemre tettem. Nyár közepe lévén kint rekkenő hőség volt még este is, így úgy döntöttem, hogy átveszem a pasztellrózsaszín pántos felsőmet, amit magammal hoztam. Általában fekete ruhákat hordok, de nyáron ez egyenlő az öngyilkossággal, így kicsit újítottam, és azt kell hogy mondjam, így valamivel jobban el lehet viselni a 40fokos hőmérsékletet, ha nem talpig feketében járkál az ember. Már alig vártam, hogy itt hagyhassam a munkahelyemet. Gyorsan kikapcsoltam a számítógépemet és már éppen öltöztem volna át, amikor valaki kopogott az ajtómon.

-  Egy pillanat – szóltam az ajtóban álló személynek, és a lehető leggyorsabban felvettem a nyárias ruhadarabot – tessék bejönni.
A főnököm lépett be az ajtón, ő is már levette magáról az orvosi köpenyt és civil ruhában állt meg az ajtóban: fekete farmert, és egy fehér felsőt viselt, amiben tökéletesen látszott a kidolgozott teste. Ákos a harmincas évei elején jár, apja a kórház főigazgatója, nagyon híres orvos.  Ákos maga is jó szakember, hű az apja hírnevéhez.

- Elnézést a zavarásért, csak hallottam a minap, hogy a kocsija szervizben van, azt szeretném kérdezni, hogy haza vihetem-e? –hangja nyugodt volt, kellemesen lengte be az irodámat. Ákos nemcsak a kórházban, de az egész országban az egyik legsármosabb doktorként van számon tartva. Az összes beteg és nővér a lábai előtt hever. Azt gondolnánk, hogy a makulátlan külső egy rohadó belsőt takar, de esetében nem így van: ugyan tisztában van adottságaival, de nem él velük vissza, teljesen földhözragadt és csöppet sem nagyképű. A nővérek, és a kórház doktornői versenyeznek érte, próbálják felhívni magukra Ákos doktor figyelmét, ami rengeteg vicces helyzetet szül. Nem mondom, hogy engem hidegen hagy, de megígértem magamnak, hogy sosem kezdek ki munkatárssal, bár nem mintha ez a veszély fenyegetne, hogy Ákos akarna tőlem valamit.

- Oh, nem szeretném rabolni az idejét. Megoldom, köszönöm – sóhajtottam, és az ajtófélfára támaszkodó férfira néztem. Arcán csalódottság látszódott, a bájos mosolya eltűnt, szája egy vonallá húzódott. Jobb kezét kivette a nadrágzsebéből, és beletúrt a tökéletesen beállított sötétbarna hajába. Nem Léna, ő nem a te súlycsoportod, ráadásul a főnököd, ne is nézz rá. Elkaptam a fejemet felőle, és az asztalomon lévő szemüvegemért nyúltam.

-  Ön sosem zavar –  jegyezte meg, és közelebb lépett hozzám. A parfümje tökéletesen passzolt hozzá: erős és férfias, mintha neki gyártották volna - Ne tegye ezt velem, nem szeretném, ha a sötétben baja esne. Egy hölgy ne sétáljon egyedül ilyenkor. Mikor kapja vissza az autóját? – kék szemei az én zöld szemeimet fürkészték, szinte lelkembe hatolt. Enyhe pír futott végig az arcomon, ahogy meghallottam a szavait. Nagyot nyeltem, ahogy még közelebb lépett hozzám.

-  Ha tényleg nem probléma, akkor... – egyértelműen zavarban voltam, képtelen vagyok az ilyen helyzeteket kezelni. 

-  Dehogy – vágott bele a mondatom közepébe, és egy széles mosolyt villantott felém – megtisztel.

Felkaptam a táskámat a vállamra, és kiléptem a folyosóra. Magassarkú szandálomban bizonytalanul tipegtem előtte. Idegesen fogtam a táskám pántját, és kidülledt szemekkel meredtem az előttem látszólag végtelenségig nyúló folyosóra. Számos imát mormoltam el annak érdekében, hogy ne esek orra a főnököm előtt, de szerencsére az imáim meghallgatásra találtak.

- Mi a terve ma estére Léna? – két nagyobb lépéssel mellettem termett Ákos és kinyitotta nekem a főcsarnokba vezető ajtót.

- Nem terveztem semmit – hazudtam mosolyogva. Eredetileg az volt a terv, hogy egy üveg bor társaságában elfejeltem a hét fáradalmait, azt, hogy egész héten az exem hívásait nyomtam ki, azt hogy találkoztam a volt gimis osztálytársammal és a találkozás miatt felelevenülő  gázabbnál gázabb emlékeket. De valljuk be, a főnökömnek nem kéne arról tudnia, hogy kezdő alkoholista vagyok – És önnek?

- Mit szólna ahhoz, ha ma együtt vacsoráznánk? – kérdezte kissé idegesen, és felém mosolygott. Kinyitotta a Mercedese ajtaját nekem és az ajkát harapdálva várta a válaszomat.

- Nagyon örülnék neki – válaszoltam a kelleténél talán nagyobb izgatottsággal, és helyet foglaltam az autóban.