Szerethetlek?

Bevezető

Deidara szemszög:
Sasorival, a társammal éppen a sivatagot szeltük át. Míg ő hallgatagan sétált mellettem, én magamban puffogtam, és elátkoztam azt, aki kitalálta a köpeny-kalap kombót. Mintha direkt hátrányba rakott volna minket. Se mozogni, se látni nem lehet túl sokat, így csökken a reakcióidő, ami (minthogy nem vagyok jártas taijutsuban) számomra akár végzetes is lehet. De a közeljövőben nem tervezek meghalni, Sasori nagy bánatára.
-Magadhoz képest túl csendes vagy. Csak nem gondolkozol?
-Mi lenne, ha egyszer nem gúnyolódnál, ha folyton arról papolsz, hogy idegesítő vagyok, mert annyit beszélek. De ha csöndben vagyok, azt szóvá teszed...
-Néha azért vegyél levegőt... Tudod nem árt, ha nem fulladsz meg -mondja unottan. Egyébként min gondolkoztál ennyire?
-Csak semmiségeken.
-Én is semmiségeken... -teszi hozzá elgondolkozva. Már fejben máshol jár. Szeretném tudni, hogy merre... Várjunk mit is gondoltam?! Hogy szeretném tudni min gondolkozik? Mit érdekel az engem?! De ha rám gondolt? Miért gondolna rám? Mivan, ha mégis? Mit gondol rólam? Honnan veszem, hogy akármit is gondol rólam?
-Mit gondolsz rólam Sasori? -ezt komolyan kimondtam hangosan?! Mi ütött belém?
-Mit kellene gondolnom? -vonja fel a szemöldökét.
-Semmit, felejtsd el.
Ekkor leáll, és mivel pár lépés után feltűnik, hogy nem követ, én is megállok.

Sasori szemszög:
Mit is gondolok róla? Igazából cuki. Főleg, amikor mérges. De ő mit gondolhat rólam? Ezen filózok, miközben elveszek azokban a jégkék szemekben. Tekintetem ajkaira téved. Azok a vékony ajkak. Biztos édesek lehetnek... De mire is gondolok én?! Dei fiú, és a társam. Nem fantáziálhatok róla. Én magamról tudom, hogy meleg vagyok, de akkor sem mondhatom meg neki, csak úgy, hogy : Szia Dei, igazából homo vagyok, és beléd szerettem. Biztos megutálna. Vagy félne tőlem... Nem is tudom melyik rosszabb. Minden mindegy alapon durva két lépéssel átszelem a köztünk lévő távot, és ajkára hajolok. Csak ízlelgetem, de mivel még nem pofozott fel, csak nem bánja annyira... A gondolatra elmosolyodok. Átdugom nyelvem a szájába, és reménykedek benne, hogy nem harap meg. Óvatosan visszacsókol, amin mosolygok egy kicsit. Ó, Dei is élvezi, de még nem vallotta be magának. Mivel érzem, hogy nemsokára elfogy a levegője, megszakítom a csókot, és mélyen a szemébe nézek, amitől arca teljesen piros lesz, ami miatt elmosolyodok.
-Édes vagy. -mondom ki gondolataim, amin én is meglepődök.
-Mégis miért csináltad ezt?! Miért hozol zavarba?
-Mert ilyenkor aranyos vagy -nevetek kicsit meglepődöttségén, bár magamat is megleptem.
-Ne mondj ilyet! -hajtja le a fejét és a földet kezdi bámulni.
Megint közelebb lépek, majd kezem közé fogom állát, és felhúzom fejét, hogy a szemembe nézzen. Újból megcsókolom, majd mikor elváltunk úgy gondoltam ideje bevallanom neki:
-Dei, én szerelmes vagyok... Beléd. -az arcát fürkészem, reakcióra várva. Ekkor olyan tett, amire én sem számítottam.
Most ő mozdult, és ő tapadt az én ajkaimra, miközben olyan erősen ölelt, mintha bármikor elveszthetne.
-Én is... Szeretlek. -suttogta az utolsó szót az ajakimnak. Ez a bizonyos utolsó szó akkora örömet okozott, mint még soha semmi.

Sziasztok! Remélem tetszik ez a rövid kis szösszenet, igazából ez az első ilyesmi írásom, így tisztában vagyok vele, hogy korántsem tökéletes. Hatalmas köszi, ha elolvastad, és ha észrevételed vagy ötleted van, amivel jobb lehetne a sztori, kérlek írd meg kommentben... (＾▽＾)
Valamint, ha szeretnél folytatást, kérlek jelezd azt is, bár nem tudom mikor lesz időm írni.
Mégegyszer köszi, hogy elolvastad 😊😄😉😘