Szerethetlek?

Hosszú még az éjszaka...

Deidara szemszög:

Kihasználva, hogy Sasori éppen nem fekszik rajtam, felültem, és lassan végigsimítottam kockáin, amivel egy jóleső sóhajt váltottam ki belőle. Megragadtam a felsője alját, és nemes egyszerűséggel letéptem róla.
-Ennyire türelmetlen vagy, Baba? -kajánul elmosolyodik
-Ennyireh -suttogok a fülébe, mert közben már vele szemben ülök az ölében. Kezét végigvezeti a gerincemen, majd belemarkol a fenekembe, amitől halkan a felsóhajtok. Kezeim közé veszem arcát és összepréselem szánkat. Édeden csókol, és már meg sem próbálok dominálni,  csak élvezem minden érintését. Tompa puffanás ránt vissza a valóságba, amit úgy néz ki Sasori nem hallott, mert ugyanúgy nyakamon munkálkodik. Hirtelen ötlettől vezérelve eltolom magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. Kérdőn pillant rám.
-Félsz? -aranyosan mosolyogva kérdezi, amitől a maradék feszültségem is elszáll.
-Nem, csak hallottam valamit... Meg kéne nézni, lehet mégsem vagyunk egyedül... 

-Ha ettől nyugodtabb leszel... - áll fel velem, majd óvatosan lerak az ágyra 

-Legyél óvatos... -felvesz egy kunait, gondolom csak azért, hogy megnyugtasson, mert látszik rajta, hogy nem igazán hiszi el nekem, hogy lehet kint valaki... Én óvatosan nézek utána, remélve, hogy tévedtem, és nem lesz baja. Bár... amilyen erős, előbb ölné meg ő az illetőt. Elmélkedésemből egy eltörő fogalmam sincs mi csörömpölése ránt vissza, ami miatt méginkább elkezdek aggódni. Óvatosan, hang nélkül felállok az ágyról, majd az ajtóhoz lépek. Ahogy kinézek rajta, és nem látok semmit. Valaki hátulról magához szorít, és befogja a szám. Hát nem kicsit pánikoltam be... 

-Búúúú... -na ha eddig nem lettem volna kellően sokkos állapotban... -Megijedtél, Dei-chan? -Sasori nyakamba puszilva kuncog reakciómon. 

-Meg... Máskor ne csinálj ilyet, Danna... -szorítása gyengül (valamelyest) és meg tudok fordulni. Alig tudja visszatartani  a nevetést, ez pedig ki is ül az arcára. -Naa, ne nevess ki! Megijesztettél! 

-De olyan aranyos voltál... -hajol ajkaimra, és édesen ízlel meg újra. 

-Na? Volt itt valaki? 

-Volt. 

-Csak volt? 

-Még van is, de harcképtelen. Sietnünk kell, mielőtt magához tér. Valami homokrejteki kiskölyök. Nem akartam rá túl sok mérget pazarolni. Kell a fejpántja? -itt felém tartja a szinte teljesen karcmentes fejpántot, ami arról árulkodik,hogy nem igazán volt harci gyakorlata a "kölyöknek"... Magunkra kapkodjuk az épen maradt ruháinkat, és az elátkozott köpenyt, majd átlépve a fiú (?) testét távoztunk a házból, majd Sasori bezárta az ajtót, hogy minél később tűnjön fel bárkinek, hogy itt jártunk. Kint azonnal megcsapja arcom a hideg szél, ami pár órán belül valószínűleg ismét viharrá erősödik majd. 

-Mi lenne, ha repülnénk? -nem igazán akarok órákat gyalogolni. 

-Könnyebben észre vennének, és fölöslegesen kéne harcolnunk. 

-Szóval sétálunk? -sóhajtok egyet, és beletörődök a sorsomba. 

-Sétálunk. -szuper -De csak pár km-t. Nem messze van egy barlang. Vagyis... Pár éve még volt. 

-Remek. 

*2 óra gyaloglás után* 

-Neked mit jelent pontosan a pár km?! Már több órája megyünk. 

-Ne hisztizz, tudtommal fiú vagy. Vagy lehet mégis megjött? -csak ingerülten fújok egyet, inkább nem akarom magam tovább idegesíteni. -Egyébként ha kinyitnád azokat a gyönyörű kék szemeidet, akkor látnád is, hogy megérkeztünk. 

-Hova is?! -hangom hisztérikusan cseng, mintha enyhén yandere lennék... Pedig nem... Tudtommal. 

-Lakosztályt vártál? -Sasori elneveti magát. -Sajnos a hercegnő elvárásainak megfelelő helyet nem tudok biztosítani erre az éjszakára... 

-Hogy képzeli ezt?! -nyávogok rám aggatott szerepem játszva.

-De talán ezt az estét kibírja felséged. -derekamnál fogva ránt közelebb magához, majd homlokunkat összeérintve. -Majd elütjük valamivel az időt... -követelőzően kezdi falni ajkaim, nyomatékosítva, mi is lehetne az az időtöltés. 

-Hm, mire gondolt, kedves uram? -próbálok ártatlanul nézni, ami nagyjából sikerülhetett is. 

-Te miért nem színész vagy? -felnevet, majd ölébe kap és bevisz a barlangba. 

-Amennyit te színházba jársz, sose találkoztunk volna... -nyakába fúrom fejem. Inkább hanyagolja a színházas témát.  

Sziasztok! Először is nagyon sajnálom ezt a hosszú hosszú kimaradást. Ennek volt több oka is, legfőbb ezek közül az iskola, ami annyit vár el tőlünk, hogy nem igazán lehet mást csinálni mellette... Bocsi, hogy csak egy rövid résszel jöttem, de a következő napokban tervezek még egyet írni... Igyekszem, de inkább nem ígérek semmit. Köszönöm az ihletet és a támogatást mindenkinek, valamint nagyon hálás vagyok érte, hogy ennyi ember elolvasta! 

Yume