A vérfarkas utódja

2. rész-Menedék

A tarkómhoz kaptam, hogy megdörzsöljem. Vérzett egy kicsit, de nem volt vészes. Valószínűleg csak a bőröm "horzsolódott" meg. Fel keltem a földről és körül néztem. A férfi már nem volt a közelemben. A csókolózó párhoz igyekezett. Megakadályozásképp a fegyveremért nyúltam, de sehol sem volt.Biztos elvették, hogy fegyvertelen legyek, de nem jött össze nekik mert volt még egy tartalék trükk a tarsojomban. Egyetlen útja volt annak, hogy kimentsem onnan a lányt, mégpedig, ha átváltozok.

Nem szerettem az efféle átváltozásokat, mert ha épp nem volt telihold lehettek mellékhatásai. A leggyakoribb az amikor nem változok át teljesen. És ezen az éjszakán bizony nem volt. De nem volt más választásom. Erősen koncentráltam, majd egy pillanat alatt szőrös ragadozó morgását lehetett hallani a sikátor irányából.

A lány felé futottam és még mielőtt felfoghatta volna mi történik körülötte, elkaptam a lábát és húzni kezdtem. Minden erőmmel azon voltam, hogy a lehető leghamarabb kihozzam onnan, de a sötét ruhás férfi hátráltatott. Alacsonyabb termetemnek köszönhetően könnyen kicsúsztam a karmai közül. De mielőtt kiértem megpillantottam az idegen, lámpa fényeivel megvilágított arcát. Nem az volt akire számítottam. Harley most az egyszer talán tévedett.

A közeli erdő felé vettem az irányt, ugyanis az a szóbeszéd járta, hogy ott könnyű eltévedni. Nekem ez most pont kapóra jött és, ha nem is igaz egy kis pihenőt még megtehetünk ott. Szaladtam amennyire csak tudtam, de elég nehéz volt az oldalamon csüngő, egyfolytában visitozó lánnyal észre vétlenül végig futni a városon. Ujjaival ezüstös színű bundámba markolt és próbálta felhúzni magát a hátamra, mert időközben lehorzsolódott a bőre és egy keskeny vér csíkot húzott maga után. Miután a hátamra verekedte magát viszonylag csendben volt csak a sebeit vizslatta és gondolom kereste a választ arra, hogy pontosan mi is történt.

Az erőben érve megálltam és letettem a hátamról, majd visszaváltoztam. Ránéztem a riadt lányra aki még mindig a sebeit nézegette, de most ő is felém fordult. Fekete haja beleolvadt az erdő sötétjébe csak kéklő szemei látszódtak igazán. Barna tincseimbe fúrtam az ujjaim és azon töprengtem, hogy magyarázzam ki előtte a történteket. 'Szia Hope, te egy öröklődés áldozata vagy és amiatt üldöznek a gyilkosok amit valószínüleg nem tudod, hogy tudsz.'
Nem ez nem jó. Ebbe még én is belezavarodtam, hát mi lenne akkor szerencsétlen lánnyal?

Miközben én magamban örlődtem, hogy is mondjam el neki ő felállt még mindig engem nézve és halkan megszólalt.

-Köszi, hogy megmentettél- 'ó hát nincs mit' mondtam volna, de folytatta- de nem volt rá semmi szükség.

Elképedve néztem a lány felé és még azon sem lepődtem volna meg, ha még a szám is tátva maradt volna. Hogy mi van? Semmi szükség nem volt rá? Ki ez a csaj? Eddig egy normális lánynak hittem, akinek védelemre van szüksége, de ezek után a legkisebb gondom az, hogy mit mondjak magyarázatképp. Egy kést vett elő a zsebéből és a csizmája szárába tette, majd egy pisztolyt vett ki a zsebéből és az övén lévő tokba helyezte. Ekkor újra felmerült bennem a kérdés: Mégis ki ő? És mit csinált Harley ennyi idő alatt, hogy így félre informált?
Az adatok szerint nincs tudomása sem a vérfarkasokról, sem semmilyen természetfeletti lényekről, most viszont nagyon úgy tűnt, hogy mindent tud és mindenre fel van készülve. Végülis ő az örökös. Miért lep ez meg?

-Én Bruce vagyok. Vérfarkas. És épp meg akart ölni valaki, azért hoztalak ide- makogtam ki valamit.

-Tudom- válaszolta- de nem hiszem, hogy az erdő tökéketes választás lett volna. Itt bármi történhet.

-Én megvédelek- mondtam magabiztosan mikor visszatértem a kábulatomból, amit a lány okozott.

-Igen azt látom- mondta gúnyosan- Tudsz egy biztonságos helyet ahol meghúzhatjuk magunkat éjszaka?

-Igen, tudok- feleltem és kicsit megörültem, hogy végre van valami hasznom.

***

Az főnappaliban ültünk és amolyan családi kupak tanácsot tartottunk, mint mindig, ha történik valami említésre méltó; legalábbis George bácsikám szerint. A szobában sötét uralkodott, csupán a kályha adott némi fényt.

-Tehát, felvázolnád a helyzetet?- szólalt meg Niel.

-Már mondtam. Hope-ot majdnem megölték, én megmentettem, aztán közölte velem, hogy "kössz, de nem kellett volna".

-Egyáltalán minek akarod te az örököst?- csattant fel George bácsi- Tudod, hogy csak veszélyt hoz a fejünkre. Ő átkozott. Minden ami rossz ide fog özönleni és akkor csak nézhetünk.

-Ebben mondjuk igaza van- szólalt meg Niel.

-Nem magamnak akarom, csak meg szeretném védeni. Ennyi- magyarázkodtam.

-Ez nem ok rá, hogy mindenkit veszélybe sodorj. Egyáltalán, hogy jutott eszedbe ide hozni őt?- kérdezte George bácsi.

-Egy biztonságos helyet keresett.

-Ez a hely csak addig volt biztonságos amíg ide nem jött. Küldd el!- utasított a bácsikám.

-Nem küldhetjük el csak úgy. Veszélyben van- ordítottam rá mérgesen.

-Semmi baj, Bruce. Igaza van. Elmegyek- lépett be a szobába Hope.

A vállán ott volt a táskája és a haja fel volt fogva. Láthatólag indulásra készen állt, még én sem tarthattam volna vissza. De ők nem tudtak valamit, amit én igen. Nem csak egy kezdő Charlesszal álltak szembe. Az elkövető sokkal tapasztaltabb és profibb volt.

-Ti nem tudjátok ki vadászik rá- fakadtam ki- Eldöntöttem már hónapokkak ezelőtt, hogy nem hagyom, hogy bárki ekkora hatalmat szerezzen meg, mint amit adhat neki Hope és ezt nem fogom feladni csak, mert ti menteni akarjátok a bőrötöket. Hope itt marad, mert itt még mindig biztonságos neki. És amíg itt maradunk nem lesz senkinek bántódása, mert egy valakitől fél...tőlünk.

-Ki az aki ennyire fél tőlünk?- kérdezte Niel nevetve.

-Félix- mondtam ki a nevét és mindenki elkomolyodott. Néhányuk arcára sápadtság szökött a félelemtől, de voltak akiknek enyhe pír jelent meg a méregtől, de egy közös volt bennük: nem szívlelték Félixet. Sőt utálták.

-Ki az a Félix?- kérdezte Hope értetlenkedve.

Senki nem szólalt meg így tudtam, hogy a lány felvilágosítása ez ügyben rám vár, mert láthatólag senki nem akarta megtenni.

-Félix az én ikertestvérem- mondtam és zöld szemeim a padlót fürkészték.