Fogd A Kezem...

Első rész ~

Hétfő. Utálom ezt a napot. Na, nem mintha ki lennék békülve a többi napokkal, de a hétfő a suli kezdete, így kifejezetten utálom. Mint mindig, ma is Leila megvárt az Iskola udvarán. Összefont karokkal neki dőlt az udvaron pihenő lócának. A haja kócosan az arcába lógott, és a szoknya sem állt rajta valami jól. Minden jel arra utalt, hogy ma reggel bal lábbal kelt. Szemforgatva sétáltam felé, majd beleborzoltam a hajába.

- Te hülye vagy? - szúrós pillantásokkal nézett végig rajtam.

- De hát már úgyis kócos volt - vontam vállat és kuncogtam.

- Menjünk - intett a szemével. - A töri tanár megint kiakad ha késünk az óráról.

A hosszú folyosókon egy árva lélek sem volt. Mindenki bevonult az órákra, csak mi sétáltunk nyugodtan. Amikor a terem ajtaja elé értünk, halkan bekopogtam, amire a tanár felszólalt : Tessék!
A hangjából ítélve, nem volt jó hangulata, de ebben akkor bizonyosodtam meg a legjobban, amikor beléptem a terembe. A diákok tekintette ránk szegeződött.

- Merre jártatok? - mélyen sóhajtott fel Mrs.Nelly tanárnő. - Mindegy is, mert nem akarok újabb hazugságot hallani. Üljetek le, és nagyon remélem, hogy ez most utoljára fordult elő!

Leültem a hátsópadba, és figyelmesen a tanárra néztem. Szúrós pillantásokat vetett felénk, mintha most választani akarna, ki legyen a mai áldozat. Végül elmosolyodott és feljebb tolta a szemüvegét.
A szívem a torkomban dobogott. Folyton azt érzetem, én leszek az áldozat, de abban bíztam, hogy a tanárnő tudja, hogy az elmúlt óráin jelen voltam, csak akkor még nem kaptam meg a történelem könyvet, így nem is tudhattam az aznapi anyagot.
A szemem sarkából láttam, ahogy Leila összekulcsolta kezeit a pad alatt, és résnyire nyitotta szemeit.

- Jessica - szólított meg vékony hangján, majd folytatta. - Meséld el nekem a múlt héten vett anyag tartalmát.

- De tanárnő, akkor még nem kaptam meg a könyvet, és nem tudtam tanulni. - mentegetőztem, amit ő nagyon is észrevett, és felnevetett.

- És miért nem kérted el Leilatól, hiszen a szomszédban lakik. - érdeklődve várta a válaszom, ahogy a teremben lévő huszonöt diák is.

- Ma kaptam meg a könyveim - kezdtem, de elcsuklott a hangom, mert a tanárnő úgy felvonta a szemöldökét, hogy azt hittem, a szemüvege menten leesik. - Várni kellett, ugyanis, hiányzott pár fontos papír, amit a régi sulimból kellett átküldeni. És addig nem kaptam meg minden könyvet.

- Ó, így már értem! - bólogatott hevesen és megértően mosolygott felém, majd hirtelen komorrá vállt. - Kislányom, ez nem mentség! El kellett volna kérned a barátnődtől a könyvet, és tanulni. Mit gondolsz, hol vagy? Az óvodában? - kuncogott.

Minden bizonnyal így vágott vissza a késésemért. Se köpni, se nyelni nem tudtam! Meredten néztem Leilara, aki meg sem lepődött a tanárnő beszólásain, hiszen ő már tapasztalta, és ebben a suliban ez így működik.

Folyton a tábla felett lévő órára pillantottam, várva a csengetést, de olyan volt, mintha még jobban le lassult volna az idő.
Amikor végre megszólalt a csengő, azonnal felkaptam a táskám és Leilaval együtt kivonultunk a folyosóra, azon pedig a szekrényhez siettünk, hogy elővegyük a következő órára a könyvet.

- Mrs. Nelly csak a kezdet - kezdte. - Hamarosan rájössz, hogy itt minden tanár bunkó, és magasról leszarja a problémáinkat. - vonta meg a vállát, majd megtorpant. - Látod azt a szőke pláza cicát? - suttogta, majd a szemével a lány felé intett.

- Igen, mi van vele?

- Ő Nataly, az iskola szépségkirálynője. A legutálatosabb teremtés ezen a világon! - a kezében lévő könyveket erősen magához szorította, és szinte forrt a dühtől. De én így sem értettem, miért utálja őt annyira. Egészen addig, míg meg nem szólított minket.