Akagami no Shirayukihime

254 16 0
                                    

Shirayuki egy egyszerű parasztlány, aki gyógyítással foglalkozik. Szereti a természetet és szeret másokon segíteni. A szokatlan hajszíne miatt sokszor megbámulják vagy éppen furán néznek rá. A város hercege (Raji herceg) egy eléggé elkényesztetett személy, azt hiszi, hogy megkaphat mindent, amit csak akar. A fülébe jut, hogy az egyik paraszlánynak milyen különlegesen szép hosszú vörös haja van. Ennélfogva Shirayukit az ágyasává akarja tenni, ezért elküldi hozzá az egyik emberét, azzal az üzenettel, hogy csomagoljon és másnap kimennek érte. Shirayukinak nem tetszik ez az ötlet, ezért levágja a haját, otthagyja az ablakpárkányon, és másnapra már hetedhét határon túl van. Jó azért olyan messzire nem ment. Csupán a szomszéd királyságba. Ahogy az erdőben sétált, talált egy házat, bekopogott, de senki nem volt a házban. Nem kellett sokat várnia, mert pillanatokon belül 3 ember jelent meg a háznál. Akik először gyanakvóan, majdpedig kedvesen viselkedtek Shirayukival. Ő még nem tudhatta, hogy e királyság másodszülött hercegével és annak két tesőrével beszélgetett. A herceg neve Zen volt, aki ellentétben Raji herceggel, nem volt goromba, önző és nagyravágyó sem. Kedves volt, méltóságteljes és szabadszellemű. Shirayuki nemsokára a palotában találja magát, ahol elkezdődik új élete, mint királyi gyógyító. A palotában sok érdekes emberrel találkozhatunk, mint példáuk Ryuu, a másik gyógyszerész ( ő olyan cukiiii *.*), vagy Zen bátyja, a trónörökös.

Az anime a középkorban játszódik, nincs benne se mágia se tűzokádó sárkány, de engem megfogott, mindennel, amivel csak tudott. Pozitívum, hogy két évad is van belőle. Végezetül itt egy kis Ryuu :

Remélem tetszett az ajánló (ha tetszett, kérlek vote-olj, és kommentelj, nekem nagyon sokat jelentene ❤❤)
Legyen szép napotok ❤❤❤

Anime ajánlókWhere stories live. Discover now