Álarc nélkül 1.

Augusztus 16

Szerelem. A legfájdalmasabb és egyben a legszebb dolog. Sokszor elgondolkodom, hogy vajon mit szólna ,ha tudná. Ha tudná, hogy ő jelenti nekem a világot. Mindent. Biztosan azt mondaná, hogy alig ismerem. Ez nem elég a szerelemhez. Azzal jönne túl gyors, túl bonyolult minden.

Mi sem egyszerűbb ennél. Meg akarom ismerni. Minden gondolatát, az álmait. Hogy mit szeret és mit utál. Hogy mit gondol a világról, mik a tervei a jövőre nézve. Látni szeretném a csillogást a szemében amikor mesél valamit, legyen szó bármiről. Én akarom mellette lenni, hogy le töröljem a könnyeit... Tudni szeretném mit gondol amikor rámnéz, amikor a tekinteteink egymásba botlanak. Azt szeretném, hogy engem öleljen éjszaka. Vele szeretném tölteni az életem minden pillanatát. Legyen az jó, vagy éppen rossz én vele szeretném megélni. És pontosan jól tudom, hogy még ez sem lenne elég idő vele. Új dolgokat akarok megismerni, természetesen vele együtt. Fel fedezni a világot és együtt véleményt alkotni valamiről. Összebújni, filmezni. Össze veszni butaságokon aztán pedig ölelni egymást béküléskor. Azt szeretném, hogy reggel az ő arcát lássam meg először... és minden egyes alkalommal el szeretném mondani neki, hogy smink nélkül és kócosan is ő a legszebb a világon. Hogy kómásan adjon csókot és ne érdekeljen minket, hogy mit hoz a holnap. Szeretnék vele őrült dolgokat tenni. Néha kirúgni a hámból. Elmenni ide-oda, igazából teljesen mindegy csak vele legyek. Kézen fogva sétálnék vele, elmennénk fagyizni, állatkertbe. Szeretnék az élete része lenni és szeretném, hogy ő az életem része legyen. Én csak. Szeretném szeretni. Hiába. Eldobott. Ezen én nem változtathatok. Az élet ilyen. Majd bátorítom. Lélekben. Gyakran megfordul a fejemben, hogy írjak neki vagy sem. Vajon kíváncsi rám? De mindig oda lyukadok ki, hogy nem tehetem és teljesen felesleges. Ez úgyis csak befolyásolná. Szóval a megoldás egyszerű és szánalmas. Minden egyes lehulló csillagtól azt fogom kívánni, ogy boldog legyen. Ha nem is velem akkor nélkülem. Mert most ez nekem a legfontosabb. Az, hogy mosolyogni lássam akkor is, ha az a gyönyörű mosoly nem tőlem van.

Nem tudok egyszerűen nem rá gondolni. És ez egyszerre csodálatos és kurva idegesítő. Bármit teszek, bármivel próbálom elterelni a gondolataimat, Ő akkor is ott motoszkál a tudatalattimban. Teljesen mindegy mivel próbálom leplezni. Ő ott van a gondolataimban, mindenben amit teszek. És ekkor mindig bekattan valami. Az érzés, hogy talán nem szeret és nem is akarna. Hogy nem ölelhetem át este, hogy nem érinthetem meg amikor csak akarom. Fáj, hogy nem az enyém. Hogy talán mondja azt, szeretlek. Pedig annyira de annyira tudnám szeretni. Miért velem baszik ki az élet? Ne haragudjatok. Nem fog az egész könyv a siralmas életemről szólni ne aggódjatok. Más siralmas életét is bele szövöm majd. Csak már nem tudom ezt magamban tartani. Három hónapja minden kibaszott percben ezen kattogok. És egyszerűen nem tudom hova tenni. Miért pont én? Miért pont ő? Miért én szenvedek miatta? Igaz, az én hibám, hogy ő jelenti számomra a mindent. Az élet sajnos nem egy tündérmese. Az élet mindig megy tovább. Vagyis álltalában mindenki ezt mondja. Csakhogy most megállt számomra minden a világon. Nem érdekelnek azok a dolgok amiket eddig szerettem. Nem érdekel semmi rajta kívül. Beteges rajongás? Meglehet. De egy dologban biztosvagyok.

Szeretlek.

Fanni, ha ez valaha eljut hozzád tudd, hogy egy kibaszott csoda vagy.