^×Creepypastas×^

Zero

Egy fiatal lány, akinek karamell szín haja és zöld szeme van üldögélt a fűben, a meleg nyári nap sütött rá sápadt bőrére, ami tele volt véraláfutásokkal. Csak gondolj bele, hogy ezt az édes kislányt brutálisan megverték a vele egykorúak. Alice volt a neve, egy kedves és intelligens lány volt, de nem volt sok barátja ezért sok időt töltött azzal, hogy saját barátokat alkosson. Olyan sok képzeletbeli barátja volt, hogy számokkal kellett elneveznie őket. Mindközül a legkülönlegesebb Zero volt. Ő volt a legelső barát, aki megvédte Alicet minden zaklatójától. Akárhányszor piszkálták vagy fizikailag bántották ő elintézte őket. Legjobb barátok voltak minden napot együtt töltöttek. Történeteket meséltek, vicceket meséltek. Alice nem volt annyira magányos... egészen addig a napig.

Alice a puha fűben ült és az utcát figyelte és egy különös késztetést érzett.Valami az elméjében azt sugta hogy menjen át az út másik oldalára. Amikor az ötlet felemésztette kisétált az utcára. Óvatos léptekkel a forró betonra lépett és elkezdett átkelni az úton. Amikor oldalra nézett látta, hogy egy fehér teherautó közeledik felé. Ott állt ledermedve és megrémülve, felkészülve arra, hogy elgázolják. Hallotta, ahogy a kerekek lefékeznek és csikorognak, a betonon majd az autó leborul az útról a háza elé. Hallotta a fém recsegését és egy nő sikolyait aztán az autó nekicsapódott egy fának. Pillanatokkal később az egész autó lángokban állt. Alice rémülten tekintett le a katasztrófára, ahogy a vezetőülés kinyílt és valaki kiesett belőle. Alice apja tetőtől talpig véresen felnézett szeretett lányára, aki a dombon állt. Ordított, de nem tudott mozdulni a lába beszorult a kerék alá, fájdalom járta át az egész testét mielőtt elemésztették a lángok. Ahogy a lángok elnyeltek mindent látta szeretett anyját az anyósülésen, ahogy halálra égett a lángok közt. Alice a térdeire rogyott és könnyek folytak le az arcán.
-ANYA!! APA!! Üvöltötte Alice elkeseredetten. Vér és vörös lángok az utolsó emlékei a szüleiről.

A szülei balesete után a szomszédja MR. Rogers fogadta be. Utálta őt, mert egy undorító és kövér ember volt, aki a nap minden percében csak ivott. De mégjobban utálja amiatt, hogy nem figyelt rá azon a napon, mert miatta megölte a szüleit. De nem volt más se család se barátok egyedül maradt.

Évekkel később a világosbarna hajú lány firkálgat a történelem óráján. Ahogy elkezdte rajzolni valakinek a haját valami kizökkentette a koncentrációjából. Egy ráncos kéz és a dolgozata, amin egy nulla volt.
-Alice azt javaslom, figyelj az óráimon, ha nem akarsz még egy ilyen nullát írni.
Alicenek hirtelen elkezdett lüktetni a feje. Valami, amit mondott zavarta őt csak ... nem tudta mi az.
-Igen is, Mrs. Kirst. - Mondta Alice, de nem nézett a szemébe.
Ahogyan ült az órán, tettette, hogy tudná, mi folyik, de a feje egyre és egyre jobban fájt, amíg el nem kapta a hányinger. Kikéredzkedett, és gyorsan a mosdó felé szaladt.
Alice az égő arcbőrét hideg vízzel próbálta hűteni, és a tükörbe bámult. De hirtelen hátralépett, mert meg tudott volna esküdni, a tükörképe... pislantott.
Pár órával később, ahogyan a művészeti órán ült, csak figyelte a csoporttársait. Amíg őket figyelte, megcsúszott a keze és nagyon mélyen megvágta a kezét egy pengével, a vére végigfolyt a rajzán. De nem érzett semmit. Mielőtt felfogta volna mi történt, a tanár észrevette, és az orvoshoz sietett vele.
Amikor visszatért, elrejtette az arcát, és visszasétált a helyére. De lefagyott teljesen, mielőtt leült volna. Vörös körök borították be a rajzát, és az asztalát. Remegni kezdett, és amint megszólalt a csengő, kirohant a folyosóra.
Mielőtt elhagyta volna a campust, egy ismerős mosoly fogadta,
-Szia Alice, és üdv Csodaországban! - A rövid szőke hajú, barna szemű lány szólt.
-Jaj, Ann. - Alice mondta, kissé irritáltan.
-Na, vidulj fel egy kicsit. Amúgy is, megcsinálod azt a házit? - Ann szólt, a kezeit a tarkóján tartva, és a nyelvével hópelyheket kapdosva.
- Egyszer meg kell majd csinálnod a sajátodat. Nem leszek itt örökre.
-De itt leszel, mert nem foglak engedni elmenni. - Ann átkarolta Alice vállát, ahogy végigsétáltak a hideg téli úton.
Ahogyan sétáltak, viccelődve és pletykálva, elértek Ann házához. Elbúcsúztak, és Alice egyenesen az erdő felé sétált. Imádta, mert olyan békés volt, ahogyan a sárga nap fénye megütötte a fehérbe borult természetet, és a lombtalan fák ágait a kis árnyak. Az egyetlen baj az volt, hogy ez a séta azt jelentette, hogy vissza kell térnie arra a szörnyű helyre, amit egyesek otthonnak hívnak. Kinyitotta az nyikorgó ajtót, és lassan, hangtalanul belépett a hideg házba. Visszatartotta a lélegzetét, ahogy elérte a nappalit.
-Szóval itt vagy, te kis kurva! - kiáltotta egy férfi és elkapta a karját.
Alice felnyüszített, ahogy a férfi gusztustalanul a szemébe nézett. Alice arca vörösbe borult, és a torkában gombóc lett.
-Mi ez?! Huh?? - mondta, beráncigálva a lányt a konyhába és rámutatott az asztalra, terítve sörös dobozokkal, és edényekkel.
Fenébe! Elfelejtettem összetakarítani reggel. - Gondolta
-B-bocsánat, csak készültem isko- - Mr. Rogers kemény ökle elhallgattatta.
-Nem kellenek a hülye kifogásaid! Ne forduljon elő mégegyszer, vagy nagyon meg fogod bánni. - lelökte a lányt a padlóra, és visszasétált a nappaliba ledobva magát a koszos kanapéra.
Alice gyorsan felállt, kidobta a szemetet, és csendes pánikban összetakarított. Nem volt az ilyen szokatlan, akármikor valami rosszat csinált, mindig itt volt a mérges, részeg ember, hogy összeverje, szóval megcsinálta, amire parancsolták, és elbújt a szobájában.
Hagyta, had maradjanak és érjenek az érzései odabenn, a szomorúság, a zavar, és a harag. Ezután gyorsan bement a kis hálószobájába. Sötét szoba volt, a falakon a kedvenc rajzai lógtak, a kis ágy középen, és a szekrény a szoba sarkában. Ez volt az egyetlen menedéke, az egyetlen hely ahol szabad lehet. Senki nem jött be, csak ő.
A következő nap a havas erdőkben sétált és átvágott az útra, majd gyorsan folytatta útját a járdán. Csak sétált, a kedven fekete pulóverében, és kék folttal az arcán. Nem mondhatta el senkinek ezt, ki tudja mit tenne Mr. Rogers.
-Alice! Várj meg. - a baráti hang szólt hátulról.
-Szia Ann. - Válaszolt Alice monoton hangon, háttal neki.
Ann beérte, és megfogta a vállát. Alice elfordult, és az erdő felé nézett, Ann mellé ért.
-Mi ez a kapucni? Drogot árulsz? - Kacagott Ann.
-Nem, csak tudod... Hideg.
Ann mosolygott, és lehúzta róla, de meglepődött.
-Úristen, mi történt veled? Rendben vagy? - Mondta Ann, ahogy közelebbről megnézte a zúzódást.
-Igen, igen, csak... Elestem és lefejeltem a konyhapultot. - Mondta, és kínosan nevetett. Ann tudta, hogy hazudott, és van valam.
-Hmm... Ha te mondod... De ha van valami, akkor tudd, hogy itt vagyok neked. - Átkarolta a lányt.
Alice bólintott, ahogyan elindultak az iskola felé.
A napja hasonlóan folytatódott, az emberek megbámulták, és páran megkérdezték, mi történt, de mindenkinek ugyan azt mondta. "Baleset volt."
Szokatlan volt, hisz az emberek észre sem vették, de nem élvezte ezt a figyelmet sem, szóval felhajtott kapucnival járt a nap további részében. Iskola után gyorsan kisétált az épületből, és nem, várta meg az egyetlen barátját. Átsétált a campuson, és két figurát látott közeledni felé. Ahogyan sétált, egy lábfej állta az útját, és átesett rajta, a kemény betonra. A keze blokkolta az ütődést, de a jegyzetfüzetei szétrepültek az udvaron. Elvörösödött kínjában, felmászott térdre, és összeszedte a füzeteit. Mindenki kinevette.
Mostmár mindenki tutira észrevesz, gondolta.
Ahogyan felállt, érezte, hogy valami tarkón vágja. Csokis tej fröccsent mindenfelé, és a frufruján csöpögött végig. Lefagyott, valami kattant az agyában. Érezte, hogy a vére megtelik haraggal...
Eldobott mindent, felállt, megfordult és az emberek felé rohant, akik felbuktatták. A magas fiú meghökkent, ahogyan Alice mellkason ütötte. Hátraesett, és köhögni kezdett... Vért. Ahogyan a betonon ült, a gyomrát szorongatva, Alice fejberúgta. Még több vér jött fel, de a lány megfogta a lábát, és eltörte. Egy hangos reccsenés visszhangzott az iskola falai között. Karjaiért nyúlt Alice, de látta, hogy a második figura fut felé. Hátba könyökölte, és leküldte a betonra. A gyomrára ült, és az arcát ütötte, és ütötte, amíg vér nem folyt a szájából és az orrából.
-ALICE HAGYD ABBA! - hallotta valakit kiáltani.
Felnézett, ahogyan a lefagyott arcokat látta, köztük Annét is.
Visszatért valahogyan abból a szörnyűségből, ami elragadta, és lenézett a véres ujjain, és a fiú arcára.
Mit tettem?? Ez nem én vagyok, nem én tettem!! Nem akartam! - gondolta, és a könnyek elborították a szemét. Felállt és elhátrált a két áldozattól, és elszaladt az erdő felé.
Otthon beszaladt a fürdőszobába, és gyógyszer után kutatott, hogy megtisztítsa a sebeit. Lemosta a vért, és bekötözte a sebeit. Belenézett a tükörbe.
-Mit tettem? Megőrültem? - suttogta, ahogyan kérdések úsztak körben a fejében.
-Nem... Csak meg akartalak védeni - válaszolt magának, a saját hangja.
Alice hátraugrott. A tükörképe megszólalt.
-MI?? Ki vagy? - kérdezte remegve.
-Én vagyok a legjobb barátod, nem emlékszel?
Könnyek folytak le az arcán. Lüktetni kezdett a feje, és a földre zuhant, sikítva. A hang is sikított a fejében. NEM EMLÉKSZEL ALICE? A LEGJOBB BARÁTOD.... AZ EGYETLEN BARÁTOD.