END

mádodik fejezet

Sajgott a fejem. Mintha lángolt volna oly nagyon fájt és égett. Egy kórházi ágyban feküdtem. Nem tudtam megmozdulni. A szoba szinte üres volt. Csak műszerek voltak ott rajtam kívül. Az ágyam mellett egy lány alakja körvonalazódott ki. Egy szép szőke haju szeplős lány volt. Mosolygott rám de arcán láttam a szánalmat a szomorúságot és egy kevés bűntudatot. Csak leplezte a nagy fájdalmait. Nehéz volt felfognom hogy kit látok. Megláttam azt a lányt akit már halottnak hittem pedig ott állt előttem. Ő volt a hajdani legjobb barátom Anita. Úgy tudtam hogy egy rejtélyes módon kiütött tűzben meghalt a családjával együtt. De ezek szerint nem így történt.

- Azt hittem meghaltál... - mondtam remegő hangon.

- Nem. Nem így történt... - az arca el komolyult. - majd elmondom hogyan.

- Az jó. Hogyan kerülsz ide?

- Visszaköltözöm ide. - megfogta a kezemet.

Ez a tett melegséggel töltött el engem. Anita mindig is pozitív volt nem úgy mint én. Ezért volt igazán érdekes a barátságunk mert teljesen mások voltunk. Ő extrovertált én introveltárt. Ő szőke haju szeplős és szép barnított bőrű én pedig fekete haju és az arcom fal fehér volt. Gyermekkorunkban sok minden csínytevést és közös kalandot éltünk át. Mint például amikor a táborban az erkélyre kapaszkodva átmásztunk a másik szobába vagy amikor nem figyeltünk és a csoport otthagyott minket az erdő közepén. Ha esetleg anyánk ajtaja előtt kellett kopogtattnunk vagy az igazgató irodájában ültünk akkor mindig ő húzott ki a csávából. Igazán jó barát volt. Sok közös élményünk volt például amikor először kóstolt bele a tiniszerelem varázsaiba de aztán az álom összetört. Ott aztán voltak vigasztalással eltöltött hétvégék és könnyes éjszakák. De így visszagondolva akkor kovácsolódott össze a legjobban a barátságunk. Nekem még nem volt kapcsolatom de egy évvel fiatalabb is vagyok mint Anita. Ő tizenhét én pedig csak tizenhat. Még tíz éves koromban ismerkedtünk össze. Egyszer nem is tudom miért de elmentem egy műkorcsolya edzésre. Ott találkoztam vele először de ő már három éve járt oda. Beleszerettem abba a sportba de ez a baleset véget vetett a karieremnek. Anitához szóltam.

-Anita! Mióta vagyok kiütve?

- Három napja már. - mosolyodott el.

- Micsoda?! - bámultam őt elképedve.

- Ez van! De már naggyából felépültél. Ma már felkelhetsz az ágyból.

- Meg akarom próbálni!

- Biztosan? - nézett rám aggódóan.

Bólintottam mely egy közös jelzés volt, hogy "igen ez lesz és nem érdekel más véleménye". Megragadtam az ágy korlátját és szép lassan felültem az ágyra. Ez a siker felbátorított és habozás nélkül megpróbáltam felálni és lépni egyet. De még egyet sem léptem egyből összeestem. Nem tudtam járni. Anita egyben dühösen nézett rám és egyben megsajnált. Megfogott és visszafektetett a kórházi ágyba.

- Jól vagy?

Igen... Nagyjából. - mondtam a lábamat fájlalva.

Anita megfogott ás a vállára tette a kezem. Így egymásba kapaszkodva botorkáltunk ki a kórház épületéből. Nehéz volt járnom de kedves barátom segített nekem a mozgásban. Anitáék háza közel volt a Kórházhogy így gyalog hazamentünk. Én letelepedtem barátom ágyára ő pedig a szobában lévő puffban helyezte kényelembe magát. Természetesen az Anitával való beszélgetésünk arra jutott ki hogy mennyire szereti az orosz és japán származásu Victor Katsuko korcsolyázót. Amint szóba jött a műkorcsolyázás engem megütött a honvágy.

-Menjünk el korcsolyázni! most! -mondtam határozottan.

- Komolyan? Nem tutdsz járni rendesen! - értetlenkedett Anita.

- Nem érdekel! Akkor nézem ahogy te korcsolyázol.

- Hàt jó. - Bólintott rá Anita.

Összeszedte a korcsolyás cuccát és elindultunk titokban siklani egyet. A jégpálya már zárva vort ezért csendben belopóztunk. A kölcsönzőből elcsentük a pálya kulcsát. Bementünk a terembe. Már nagyon hiányzott az a látvány az a szag az a hang. Ahogy karcolja a penge a jeget az valami leírhatatlan. Én a lelátón ültem amíg barátom a korcsolya felhúzásával bajlódott.

Anita mindig is jobban siklott nálam. Én csak megyei bajnokságokon nyertem míg ő egyszer kijutott a Grand Prix Final- ba és ötödik helyezést ért el. Anita felvette a cipőjét és felment a jégre.

Szerettem amikor ő korcsolyázott teljesen átadta magát a darabnak. Felemelő volt.