END

negyedik fejezet

Reggel lett. A nap lassacskán leváltotta a napot és fénybe borult az egész város. Ahogy a felkelő nap első sugarai áttörték az eget úgy szépen lassan sárgás vöröses fény lepte el az egész környéket. Anitáék házában két leányzó aludt szépen a kanapén. Az egyik én voltam másik pedig Anita. Arra ébredtem hogy Anita ölébe dőlve feküdtem míg ő karjával a hátamat simogatta álmában. Bár nehezen de végül sikerült rávenni magam hogy elkezdjem a napot. Fáradtan kikászálódtam az ágyból majd lassacskán felmértem a terepet. Anita szülei még nem voltak ébren úgyhogy bementem a konyhába és elkezdtem reggelit csinálni kettőnknek. Csak gyorsan összedobtam egy tojásrántottát két személyre majd odamentem Anitához a kanapéhoz. Az időzítés halál  pontos volt. Mikor odaértem barátnőm szemei szépen lassan hunyorogva kinyíltak majd kitörölve a csipát a szeméből várta is a reggelit. Leültünk és elkezdtünk enni amikor egyszercsak Anita kérdezett tőlem:

-Tudom, hogy nem akarsz róla beszélni, de mi lett az apáddal?

- Semmi közöd hozzá, Anita!

-nyugalom... Nyugalom. Nem jobb ha elmondod nekem?

Átgondoltam amit mondott és bár nem gondoltam igaznak és magamban akartam tartani de bíztam benne mivel a legjobb és egyetlen barátom.
Úgyhogy nagy levegőt vettem és elkezdtem a történetet:

-Tudod... Szeretem azt hinni, hogy meghalt... De nem így történt.

-Akkor mégis hogyan?

-Elment. Csak úgy. Még baba voltam, nem is emlékszem.

-óh... Ez durva

És pontosan ebben a pillanatban amikor az apámról volt szó egyszercsak csörögni kezdett a telefon. Felvettem. Egy még sosem hallott hang szólt a mobilba de mégis ismerős volt.

-Haló! Ki az? - kérdeztem félénk én.

- Nem ismersz, de ott leszek anyád temetésén. Ott majd megtudod.

-de ki vagy te?

- Majd megtudod... Viszlát kislányom.

És letette a telefon. Nem hittem a fülemnek. Lesokkoltam. A kezemből amiben a telefon lassan kiment a vér és jég hideggé vállt. Kiesett a telefonom a kezemből és a földre érkezett összetörve. Anita meglepődött arcot vágva megkérdezte mi történt. Én még falfehéren tátott szájjal csodálkozva álltam így csak annyit tudtam felelni:

- Van... Egy... Apám.

Csak most tudatosult bennem igazán az ami az elmúlt percekben történt.