Alone In A Room [Átírás Alatt]

Prológus

Martin Kool vagyok, 17 éves. A szüleimmel a város nyugodtabb részén éljük mindennapjainkat, egy régebbi stílusú parasztház falai közt. Gyalogszerrel szerencsére nincs messze az iskolától, bár nem mintha annyira utálnék sétálgatni. Kifejezetten jól esik néhanapján elcsatangolni, messze mindentől, illetve mindenkitől. Barátok hiányában megszokottá vált egy idő után a magány. Mindenhová egyedül mentem, mindent egymagam intéztem el, legyen az kisebb, esetleg nehezebb dolog. Nincs olyan nap, hogy ne nevetne, esetleg rúgna belém valaki, ezzel nyilvánosan megalázva engem, mindenki szeme láttára. Gúnyolódnak velem, nevetnek rajtam. Várják az alkalmat, mikor köthetnek belém újra és újra. Teljesen kiközösítettek, mindenféle jelzőkkel illettek, melyek az évek során teljesen rajtam maradtak. Így hogyan akarhatnék bárkivel is szóba elegyedni onnan, huh?

"Menj, és vágd fel az ereid! Nem vagy idevaló! Senki sem szeret, és nem is fog soha!"

Milyen kellemesen hangzik, nemde? Szokták mondani, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. Nos, itt az összes korcs beléd mar. Bármilyen nevetségesen hangzik... Részben az ő érdemük az a rengeteg heg a karomon. Egyszerűen képtelen voltam tovább elviselni azt a temérdek szintű megaláztatást, mely napi szinten elért engem. Valamivel muszáj voltam... Túlélni. Így talán nem fáj annyira az, ami legbelül majdhogynem teljes mértékben felemészt engem.