𝚃𝚑𝚎 𝚂𝚌𝚑𝚘𝚘𝚕 𝙵𝚘𝚛 𝙶𝚘𝚘𝚍 𝙰𝚗𝚍 𝙴𝚟𝚒𝚕

1. A hercegnő és a boszorkány

Sophie egész életében arra várt, hogy végre elrabolják.
Ám ezen az éjszakán Gavaldonban minden gyermek nyugtalanul forgolódott az ágyában. Ha a Gazgató visz el valakit, az nem tér vissza soha többé. Sosem élhet teljes életet. Sosem látja viszont a családját. Ezen az éjjelen ezek a gyerekek az állattestű,  vörös szemű szörnnyel álmodtak, aki eljön értük, kiragadja őket az ágyukból, és befogja a szájukat, hogy ne sikíthassanak.
Sophie inkább hercegnőset álmodott. Kastélyba érkezett, ahol éppen az ő tiszteletére adtak bált. Érdekes bál volt. A teremben vagy száz kérő tolongott, és nem volt ott más lány közel s távol rajta kivűl. Itt vannak először olyan fiúk, akik megérdemlik őt, gondolta ahogy elsétál előttük. Hajuk dús, fényes, az ing kelméjén(?) is látni izmaik feszességét, bőrük tiszta, sima, napbarnított;szépek és figyelmesek, éppen olyanok, amilyennek a hercegeknek lenniük kell. Ám éppen akkor, amikor odalépett egyikükhöz, aki a többieknél is szebbnek, jobbank látszott, akinek a ragyogó kék szeme és gyönyörű szép fehér haja volt, akit „boldogan éltek míg megnem haltak” párjának vélt, akivel letudta volna élni az egész életét.... Kalapács ütötte át a szoba falát és a hercegek képe szertefoszlott.
Sophie szeme felnyílt. Reggel volt. A kalapács valóság. A hercegek nem.

-Apa ha nem alszom kilenc órát, karikás lesz a szemem.

-Mindenki azt beszéli, hogy idén téged visznek el - mondta az apukája, aki éppen egy idétlen deszkát szegelt Sophie hálószobájának ablakára, amit így már teljesen eltakart mindenféle zár, vastüske és csavar.

-Folyton azt mondják, hogy nyírjuk le a hajadat, maszatoljuk össze az arcodat. Mintha hinnék ebben a tündérmesés ostobaságban! Ma éjjel azonban senki nem juthat be ide, az biztos - közölte, és mondandóját nyomatékosítandó irdatlan kalapácsütést mért a szögre.

Sophie befogta a fülét, elkormulva pillantott egykor szép ablakára, ami most úgy nézett ki, mintha valami valami boszorkánytanya ablaka lenne.

-Zárak. Ó, vajon miért nem gondolt eddig erre senki?

-Nem tudom, miért gondolja mindenki azt, hogy idén téged visznek el - mondta Sophie apukája;ezüstszinű haján verejték csorgott.

-Ha az a Gazgató vagy kicsoda jót akar, inkább Gunilda lányát viszi el.
Sophie összerezzent.

-Belle-t?

-Nála jobb gyerek nincs a világon.
Minden délben ebédet visz az édesapjának a malomba. A maradékot annak a szegény, szerencsétlen öregasszonynak adja, aki a téren ücsörög.
Sophie érzékelte apja hangjának neheztelő élét. Ő soha nem főzött bőséges ebédet neki, azután sem hogy édesanyja meghalt. Erre természetesen jó oka volt (az olaj és a füst eltömití bőrének pórusait), de tudta, hogy ez érzékeny téma közöttük. Ez nem azt jelenti, hogy az édesapja éhes maradt. Sophie a saját kedvenc ételeivel kínálta: répapürével, brokkoliraguval, párolt spárgával, spenótfőzelékkel. Így legalább nem lett olyan felpüffedt, mint Belle apja. Éspedig pontosan azért nem hízott el, mert Sophie nem vitt neki otthon főzött bárányragut és sajtszuflét a malomba. Ahogy a téren ücsörgő szegény ősöreg banya is, aki bár nap mint nap azt hangoztatta, hogy mardossa az éhség, bizony kövér. És ha erről Belle tehet, akkor nemhogy nem jó lány, hanem a leggonoszabbak közé tartozik. 
Sophie visszamosolygott az édesapjára.

-Mint mondtad, ez az egész csak tündérmesés ostobaság.

Azzal fürgén kiugrott az ágyból, és becsapta maga után a fürdőszobaajtót
A tükörben az arcát nézegette. A durva ébresztés nem maradt következmények nélkül. Derékig érő, aranyszín haja nem fénylett olyan ragyogóan, mint máskor. Jádezöld szeme homályos volt, szamócapiros ajka kissé száraz. Még tejszínes fehér, őszibarack árnyalatú bőre is mintha fakóbb lenne.
De még így is hercegnő vagyok - gondolta. Apja nem veszi észre, mennyire különleges, de édesanyja pontosan tudta „Túl szép vagy erre a világra, Sophie” - mondta utolsó leheletével. Édesanyja elment valahová, ahol jobb neki, és most ő is el fog menni.
Ma elviszik az erdőbe. Ma új életet kezd. Mától a meséjében fog élni.
És most az kell, hogy úgy is nézzen ki, mint aki alkalmas a szerepre.
Először is kaviárral dörzsölte be a bőrét, aminek lábszaga van, de nem engedi megjelenni a pattanásokat. Aztán sütőtökpürét dörzsölt a bőrébe, kecsketejjel mosta le, és arcára sárgadinnyés, teknősbékatojás sárgájából készült pakolást kent fel.
Miközben várta, hogy megszáradjon a pakolás, mesekönyvet lapozgatott, és uborkalét ivott, hogy a bőre üdén puha legyen. Kedvenc részéhez lapozott a mesében, ahol a gonosz boszorkányt szögekkel kivert hordóban gurítják le a hegyről, és nem marad belőle semmi, csak a kisfiúk csigolyáiból fűzött karkötője. A félelmetes karkötőt nézve Sophie gondolatai valahogy az uborkára terelődtek. Mi van akkor, ha az erdőben nincs uborka? Mi van akkor, ha a többi hercegnő kimerítette a készletet? Nincs uborka! Akkor ő elfonnyad, összeaszik(?) , akkor.........
Száradt dinnyepelyhek hulltak a könyv lapjaira. A tükörbe nézett, és azt látta, hogy szemöldöke ráncolódik az aggodalomtól. Előbb a tönkretett álom, és most a ráncok. (Míly nagy problémák ezek😂. szerk.) Ha ez így megy tovább, délutánra banya lesz belőle. Kisimította az arcát, és elűzte gondolataiból a zöldségeket. Sophie
további szépségápolási teendőinek leírása tucatnyi mesekönyvet töltene meg (legyen elég annyi, hogy libatoll, savanyított burgonya, lópata, kesudióvaj és egy fiola tehénvér kellett hozzá). Kétórányi szorgos szépítkezés és készülődés után habos rózsaszín ruhában, ragyogó üvegsarkú cipellőben és kifogástalanul font coffal lépett ki a házból. Még egy napja van, mielőtt eljő a Gazgató, és azt  tervezte, ennek a napnak minden percét arra használja fel, hogy emlékeztesse azt a bizonyos férfiút, miért ő, nem pedig
Bell vagy Tabitha vagy Sabrina vagy más imposztor kerül elrablásra.

Sziasztok, meg is hoztam az első részt, remélem tetszett nektek, ha igen mindenféle képpen hagyj nyomot magad után. A következő bejegyzésig sziasztok!! 😊😘