𝚃𝚑𝚎 𝚂𝚌𝚑𝚘𝚘𝚕 𝙵𝚘𝚛 𝙶𝚘𝚘𝚍 𝙰𝚗𝚍 𝙴𝚟𝚒𝚕

1.2.

Sophie legjobb barátnője a temetőben lakott. Mivel Sophie eleve irtózott mindentől, ami rémisztő, szürke, unalmas és gyengén van megvilágítva, azt hihetnénk, hogy nem jàrt abba a kunyhóba, vagy inkább más legjobb baràtnőt keresett. De nem. Ezen a héten minden egyes nap megtette azt az utat a Temetődombon álló házhoz;nagyon gondosan ügyelve arra, hogy mindig mosolyogjon, hiszen éppen ez a jó tettek lényege, ugyebár.

Ahhoz, hogy eljusson a házhoz, közel egy egész mérföldet kellett gyalogolnia a zöld ereszes, napsütötte tornyos, vidám tóparti hàzaktól a homály borította erdő széléig. A szép házak utcájából mindenhonnan kalapácsolás hallatszott. Amerre csak ment, apák deszkázták be a házak ajtaját, anyák tömtek madárijesztő bábukat, fiúk és lányok kucorogtak a tornácon, mesekönyveket bújva. Ez utóbbi látvány egyáltalán nem volt szokatlan, mert Gavaldonban a gyerekek nemigen csináltak mást; fő tevékenységük a meseolvasás volt. Ám ezen a napon Sophie észrevette, hogy tekintetük rémült, szemük tágra nyílt, olyan buzgalommal bújják a könyveket, mintha az életük múlna rajta. Négy éve ő is éppen ilyen kétségbeesetten igyekezett megmenekülni az átoktól, de akkor nem ő volt soron. A Gazgató csak olyanokat visz el, akik már betöltötték tizenkettedik évüket, akik már nem tudják gyereknek álcàzni magukat.

Most rajta a sor.

Ahogy kezében piknikkosárral felfelé baktatott a Temetődombra, Sophie fájdalmat érzett a combjàban. Vajon a sok hegyre menettől megvastagodott a combja? A mesekönyvekben minden hercegnő ugyanolyan gyönyörű, arányos alkatú. A vastag comb annyira nem illik egy hercegnőhöz, mint a horgas orr vagy a nagy láb. Nyugtalanság fogta el, de azzal szórakoztatta magát, hogy előző napi jó cselekedeteit lajstromozta. Először is megetette a tó vadludait lencse és póréhagyma keverékével (utóbbi természetes hashajtó, amely segít a ludaknak megszabadulni az ostoba gyerekek által bedobált penészes sajtfalatoktól). Aztán saját készítésű pittosporumfakivonat arclemosót adományozott a helyi árvaháznak (mert mint az értetlen gondnoknak magyarázta „A megfelelő bőrápolás a legnagyobb jótett"). Végül tükröt helyezett el a templom mosdójában, hogy a hívek a lehető legjobban nézhessenek ki, amikor visszatérnek a padjukba. Vajon ez elég? Vajon ez a sok jótett versenyre kelhet azzal, hogy valaki süteményt sütött otthon, és feletette a hajléktalan banyákkal? Érezte, hogy gondolatai idegesen vissza-visszarebbennek az uborkatémára. Esetleg vihetne magával az erdőbe, hogy legyen saját készlete. Még rengeteg ideje van, hogy össze csomagoljon, mielőtt leszáll az este. De vajon az uborka nem nehéz? Esetleg az iskola küld lakájokat? Esetleg készíthetne uborkalét, mielőtt.....

-Hová mész?

Sophie megfordult. A kiálló fogú, vérszegény ,vöröshajú Radley vigyorgott rá. Egyáltalán nem a Temetődomb közelében lakott, de felvette azt a kellemetlen szokást, hogy folyton-folyvást, egész nap az ő nyomában járt.

-Egy barátnőmet meglátogatni - felelte Sophie.

-Miért barátod a boszorka? - kérdezte Radley.

-Nem boszorka.

-Nincsenek barátai, és nagyon fura. Ettől boszorka.

Sophie türtőztette magát, és nem jegyezte meg, hogy ezen az alapon Radley is ugyanolyan boszorka. Úgy mosolygott rá, hogy emlékeztesse, önmagában már az is jó cselekedet, hogy kibírja a jelenlétét.

-A Gazgató el fogja vinni a Rosszak Iskolájába - közölte Radley. - Akkor új barát után kell nézned.

-Két gyereket visz el - közölte Sophie. Minden arcizma megfeszült, hogy fenntartsa a mosolyt.

-Az egyik Bell lesz. Senki nincs olyan jó, mint Belle.
Sophie mosolya lehervadt.

-De én majd leszek az új barátod - ajánlotta Radley.

-Pillanatnyilag nincs nálam szabad baráthely! - csattant fel Sophie.
Radley arca hirtelen éretteper-színűre változott.

-Ó, hát.... csak arra gondoltam....  hogy...
Azzal elmenekült, mint egy oldalba rúgott kutya.
Sophie nézte, ahogy Radley kusza hajzata is eltűnik a domboldalon.
Ó, ezt most jól elintézted - gondolta. Hosszú hónapok fáradságos jó cselekedetei és kényszeredett mosolyai...megannyi munka, és most az egészet elrontotta e miatt a csökött Radley miatt. Miért nem tette széppé a napját? Miért nem válaszolta egyszerűen azt, hogy ˝jó szívesen leszek a barátod"? És ezzel olyan pillanatot adott volna ennek az idiótának, amire évekig szép emlékként gondolhat vissza. Tudta, hogy ez lenne a helyes, az ildomos dolog mivel a Gazgató nyilvánvalóan nagy figyelemmel követi őt, mint a Mikulás karácsony előtt. De képtelen volt rá. Ő szép, Radley pedig ronda. Csak egy megátalkodott gazember lenne képes hamis reményekbe rángatni. A Gazgató nyilván megérti ezt.
Sophie kinyitotta a rozsdás temetőajtót, és rögtön érezte, hogy gyomok súrlódnak a lábához. A mohos sírkövek nem szép rendben sorakoztak, hanem itt-ott véletlenszerűen álltak ki a földből a benőtt földhalmok és a száraz avar között. Ahogy sötét sírok és száraz faágak között haladt előre, gondosan számolta a sorokat. Soha nem nézett az anyja sírjára, a temetésen sem, és ezzel a szokásával ezen a napon sem  volt szándékában szakítani. Ahogy elhaladt a hatodik sor mellett, egy bibircses nyírfára nézett, és csak azt nézte, semmi mást. Közben arra gondolt, hol lesz másnap ugyanebben az időben.
A legsűrűbben egymás mellett álló sírok között volt a Temetődomb utca 1.
A házat nem deszkázták be, nemis zárták, mint a tóparti házakat, de attól még egyáltalán nem volt hívogatóbb. A tornácra vezető lépcsők  penészzöldek. A sötét deszkán nyírmagoncok és vadszőlőindák kúsztak felfelé; az éles szögű, magas, fekete tető úgy állt, mintha boszorkánysüveg lenne.
A nyikorgó lépcsőn felfele menet Sophie igyekezett úgy tenni, mintha nem venne tudomást a zajról; fokhagyma- és ázottmacska-bűz volt. Elfordította tekintetét a szanaszét heverő fejetlen madarakról, nyilvánvalóan a macska áldozatai.

Bekopogott és felkészült a küzdelemre.

-Tűnj el innen! - szólt ki egy mogorva hang.

-Nem illik így beszélni a legjobb barátnőddel - hízelgett Sophie.

-Nem vagy a legjobb  barátnőm.

-Akkor ki az? - kérdezte Sophie, és arra gondolt, talán Belle-nek valahogy sikerült feljutnia a Temetődombra.

-Semmi közöd hozzá!

Sophie mélyett sóhajtott. És nyelt. És nyelt. Nem akart még egy Radley-incidenst.

-Hiszen tegnap olyan jól éreztük magunkat együtt, Agatha. Arra gondoltam, hogy újra....

Sziasztok, meg is hoztam az második részt, remélem tetszett nektek, ha igen mindenféle képpen hagyj nyomot magad után. A következő bejegyzésig sziasztok!! 😊😘

U. i. : ha találsz benne hibát, akkor elnézést, csak nagyon későn kezdtem el írni. 😄😥❤