Rég találkoztunk... [Got7 FanFiction]

1. fejezet

-Ha-Eun, siess! El fogunk késni a parkból, és nem fogunk találkozni a mókuskákkal! - egy kis fejecske jelent meg a konyhapult előtt. - Cho-Hee türelmetlen. Cho-Hee azt parancsolja Ha-Eun-nak, hogy siessen!

-Hányszor mondjam el neked, hogy ne viselkedj úgy, mint azok akiket nem szeretsz? Az iskolában mennyi bajod volt emiatt? Most is úgy viselkedsz, mint ha te egy királynő lennél, én pedig valamelyik cseléded. Emlékezz, nem otthon vagy. - próbáltam nevelni a kislányt. A saját otthonában ezt nem kapja meg. A szülei naphosszat dolgoznak, de ha hazatérnek, akkor is csak veszekszenek egymással. Cho-Hee-t gyakorlatilag a család házvezetőnője nevelte, amíg el nem hunyt. Azóta nem tűr meg senkit maga mellett. - Várj egy kicsit, mindjárt kész leszek az uzsonnáddal. El kell gondolkodom, hogy változtassak-e a délutáni programunkon.

- Ha-Eun, ugye kimegyünk a parkba? Bocsáss meg, nem akartalak megbántani. Kérlek, menjünk ki a parkba! Ígérem, nem fogok többet így viselkedni... - szájának széle lefelé kezdett görbülni.

-Cho -Hee, fogd vissza magad! Először parancsolgatsz, aztán meg majdnem elsírod magad. Döntsd el, hogy mit is szeretnél csinálni, mert én már nem tudok eligazodni rajtad! Nézd meg előbb a mesédet, addigra talán én is kész leszek.

Nem telt bele pár pillanatba, és a kislány futott is a nappaliba. Tovább folytattam a szendvicsek elkészítését. Nem telt bele pár pillanatba, már el is vágtam az ujjamat. Némán szitkozódva kerestem elő az elsősegély dobozt, hogy keressek benne egy sebtapaszt. Az utóbbi időben a nagyon gyengének érzem magam, itthon majdnem leestem a lépcsőről szédülés miatt. Lassan rápillantottam az órára, ami fél hármat mutatott. Már csomagolom is a szendvicseket, a következő pillanatban a paprikát és paradicsomot vágom fel. Egy kis dobozba teszem őket, majd nekiállok megkeresni a piknikes kosarat. A tél miatt rég nem mentünk ki a parkba Cho-Hee-vel, de most, hogy már itt a tavasz, meg is van a vasárnap délutáni programunk. Végigfutok a házon, mire rájövök, hogy melyik szekrénybe tettem bele. Öt perccel később már piknikkosárral és kulccsal a kezemben már az udvaron álltunk. Bezártam az ajtót, és Cho-Hee kezét megfogva elindultunk a parkba. Tizenöt perc lassú séta után már megláttam a távolban a játszóteret. A kislány szintén, mert szorosabban kezdte fogni a kezemet. Nem csodálkoztam a reakciója miatt, hiszen tavaly majdnem megvert errefelé pár jövendőbeli börtöntöltelék. Ha csak én lettem volna ott, az még nem is lett volna akkora a baj, de Cho-Hee is ott volt mellettem. Eléggé félelmetes helyzet volt, visszagondolni nem is szeretnék rá. Tíz tetovált, ijesztő alak körbevett minket, Cho-Hee a karomban meg sem mert mozdulni. Hogy ez miért is történt? Mert a kedves évfolyamtársam - nevén Kim Dang-Dae - közelében láttak, és azt hitték, hogy én barátnője vagyok. ( Hozzáteszem tényleg az voltam, de még most is mellette tengődöm. Hosszú történet, talán egyszer elmesélem az előzményeket. Neki barátnő kellett, nekem pedig a segítsége.) Meg akartak valamit bosszulni, ezért jó, hogy én ott voltam. Szerencsémre egy kedves fiú megmentett minket. Nem tudom hogyan tudta mind a tízet elverni, de nagyon király volt. Ezután a fejére húzta a fekete kapucniját, és elsietett. Meg szerettem volna neki köszönni, de nem volt rá lehetőségem. Elmélkedésemből kutyaugatás keltett fel. Meglátom a szomszédom, Park Asszonyt és kistestű Beagle fajtájú kutyáját, Cherry-t. Cho-Hee kirántja kezét az enyémből és futva indul a kisállat felé. Felkapja, és hosszan magához ölelve fut el vele a játszótérig. Leteszi a kiskutyát és kergetőzni kezdenek.

-Jó napot kívánok, Park Asszony! Sajnálom, legközelebb nem lesz ilyen, megpróbálom leszoktatni erről Cho-Hee-t! - mondandóm végén lesütöttem a szemem. Remélem, megértő lesz és nem fog leszidni. Tudniillik, nem szereti az illetlen viselkedést. Kiskoromban, mikor vigyázott rám, sokszor kiabált velem "pitiáner" dolgokon. "Mosd meg a kezed evés előtt! Ne engedd a kutyát a szekrénybe! A macskát ne dobd bele a medencébe!" Gyerekkoromban a szüleim nem tudtak rám vigyázni a munkájuk miatt, így még nevelőnőt is fogadtak fel mellém. Minden kívánságomat csak leste, nem nevelt meg semmire. Ezután bízták meg a szomszéd Park Asszonyt, aki szívesen vállalta el a feladatot.