Reggel boldogan ébredtem, hiszen ma van a nagy nap. A mai napon van, hogy 4 éve összekötöttük az életünket Sejunnal. Tudtam, hogy ezt megkell ünnepelnünk, hiszen eddig egyiket se hagytuk ki. Ám jó kedvem hamar elillant, amikor Sejunie nem volt mellettem az ágyban. Biztos lement reggelit csinálni, gondoltam magamban, így nem haboztam sokáig, és a konyhába vettem az irányt. Még félig kómásan botorkáltam le a lépcsőn, de mikor leértem szemeimből egyből kiment a fáradság. Még is hova mehetett ilyen korán? Mindig együtt reggelizünk, és csak utána megyünk dolgozni. Ezt tényleg nem értem. Viszont ha már itt vagyok a konyhába, akkor főzök magamnak egy jó erős kávét, mert kezd fájni a fejem. A konyhapulthoz érve, egy elkészített kávé fogadott alatta egy cetlivel.
A cetlin ez állt:
" Jóreggelt Édesem. Sajnos ma előbb be kellett mennem melózni, de ígérem az estét együtt töltjük. Puszi a te Drágád. "
Tudhattam volna, hogy cetlit hagyott, ez jellemző rá. Megfogtam a kis papírt és feltűztem a hűtőre, ugyanis az a mi üzenő falunk, oda ragasztjuk ki az egymásnak szánt üzeneteket. Ez a dolog másnak furcsa lehet, de mi ezt aranyosnak találjuk, és évek óta csináljuk.
Miután megittam a kávémat sietősre kell vennem a figurát, ha csak nem akarok elkésni. Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat, összeborzoltam a hajamat, hagyván, hogy magától elrendeződjön, magamhoz kaptam a cuccomat és már indultam is.
A munkahelyemen hamar telik az idő, így nem is csodálkoztam azon, hogy már az ebéd szünetemet töltöm. Gyorsan megkerestem a kollégámat egyben legjobb barátomat, Zelot, mivel mindent megosztunk egymással így muszáj volt beszélnem vele.
- Szia Zelo. - köszöntem rá az óriásra.
- Hali Chim. Mi járatban? - kérdezte egyből.
- Azért jöttem, mert beszélnem kell veled. - kezdtem mondandómat.
- Kivele mi történt. - egyből abba is hagyta az ebédet és rám figyelt. Ezt szeretem benne annyira, amikor bármit csinál és képes abba hagyni csak hogy figyelni tudjon rám.
- Na szóval az a helyzet, hogy Sejunnal ma van a 4. évfordulónk, és reggel csak egy üzenetet hagyott, hogy előbb be kellett mennie dolgozni, és ez nagyon furcsa nekem. - mondtam el a teljes történetet.
- Először is gratulálok. Másodszor pedig szerintem túl gondolod. Én biztos vagyok benne, hogy azért ment be előbb dolgozni mert este valami meglepivel készül. - barátom válasza teljesen meglepett, nem is gondoltam erre.
- Igaz, és köszi, hogy elmondhattam. - mondtam hálásan.
- Jaj most igazán nincsmit. - nézett rám sötétbarna szemeivel.
Jót tett nekem ez a beszélgetés Zeloval, megkönnyebbültem, hiszen rájöttem, hogy egyszerűen csak túl gondoltam az egészet. Mi van ha tényleg azon dolgozik, hogy meglepetést csináljon én meg már lassan azon gondolkozok, hogy meg csal. Egyáltalán normális vagyok? Ah nem, nem vagyok az. Idióta vagyok amiért ilyenek jutnak eszembe.
Lassan a munkaidőm végére érek, mikor jött egy üzenet. Junie írt, hogy menjek a megadott címre, valami parknak a neve volt. Ahogy letelt a munkaidőm már indultam is a parkba, nem akartam elkésni.
Szerencsére nem kerültünk dugóba, így negyed óra alatt odaértem a Savoya Parkba. Ahogy kiszálltam a kocsiból, Jun állt velem szemben. Olyan jó volt Őt látni, rögtön odaléptem hozzá majd karjaimba zártam.
- Szia szivem. Ennyire hiányoztam? - a kérdése hangsúlyából ítélve tuti, hogy mosolygott közben. Úgy szeretem a fekete hajúmat, komolyan ölni tudnák érte.
- Szia drágám. Persze, hogy hiányoztál. Miért kellett ide jönnöm? - néztem mélyen a sötéjt szempárba.
- Az meglepetés. - válaszolta sejtelmesen, majd egy sállal bekötötte a szememet.
- Szükséges ez? - kérdeztem nyafogva.
- Igen, mert nem bírod ki leskelődés nélkül. - vágott vissza pimaszul.
- Ez igaz, de akkor ne hagyd, hogy elessek oké. - fogtam meg a kezét, ujjainkat összekulcsolva.
- Nem fogom hagyni. - felelte, majd szép lassan haladtunk előre. Pár perc gyaloglás után végre megálltunk. Annyira izgultam, hogy alig kaptam levegőt. Azonban mikor lekerült a sál a szemem elől elállt a lélegzetem. A látvány mesébe illő volt, azok a gyönyörű kis lámpák amik egy hatalmas fa ágairól lógtak le, mesések voltak. A fa tövében elhelyezett kockás kis takaró, és a rajta levő piknik kosár mellett elrendezett eper és pezsgő csodálatos volt.
- Na hogy tetszik? - lépett szorosan a hátam mögé Sejunie.
- Omo, nem is tudom, hogy mit mondjak, egyszerűen annyira lenyűgöz a látvány, hogy elállt a szavam. - mondtam szinte már a könnyeimmel küszködve.
- Boldog 4. évfordulót Édesem. Nagyon szeretlek és remélem, még sokat fogunk megünnepelni közösen. - mondta intézze hangon.
- Neked is Drágám, és én is nagyon szeretlek, és nem is tudom, hogy mit mondjak, mert ez az egész annyira figyelmes, és aranyos, hogy teljesen el elérzékenyültem. - ekkor legördült arcomon az első könnycsepp a meghatódottságtól. Sejun könnyeimet látva magához húzott megcsókolt, elfedtetve velem mindent.
