Koloratúrszoprán

1.

- Tarthatnánk egy kis szünetet? Pisilnem kell. – szeretett és mélyen tisztelt leader-ünk orrán félrecsúszott a szemüveg, ahogy a tüdejéből kiszakadó sóhaj hanghatása közben megdörzsölte orrnyergét. Már nem is dühösen, sokkal inkább fáradtan pillantott fel a tőle pár lépésre feszengő Taehyung-ra, aki lesütött szempillái alól pislogott fel rá bűnbánóan. Szemmel láthatóan attól félt, hogy megint leszidják, mint ma már oly sokszor, de Nam csak legyintett egyet. 

- Persze. Menj csak. A többieknek addig szünet. - mikor V először tette fel ezt a bizonyos kérdést, és először kaptunk egy kis pihenőt miatta, még mind háborogtunk, hiszen az a két perc, mely alatt valaki megjárja a mosdót oda-vissza nem sok idő arra, hogy kifújjuk magunkat, mégha nem is tánc próbáról, hanem dalfelvevésről volt is szó. Azonban mikor eme kérdés már vagy ötszázadjára hangzott el, rájöttünk, Tae pisiszüneteiből hamar kijön jópár óra. Az elején persze még nagyon is örültünk neki, hiszen sorozatos akciói a mellékhelyiség megrohamozására rendesen húzták az időt, ám úgy másfél óra után kezdett nagyon idegesítővé válni, hogy nem tudunk miatta rendesen haladni. Gondterhelten húzva össze szemöldökömet néztem az ajtón kiviharzó csapattársam után, majd számat elhúzva csavartam le a kupakot a vizemről, amit még két órával ezelőtt szereztem be a lenti büfénél. A többiek is hasonlóképp jártak el, bár az ő arcukon inkább látszott ingerültség, mintsem búskomorság. Egy szó nélkül igyekeztünk levegőhöz jutni a munka folytatásáig, én pedig öntudatlanul húztam kisebbre magam, amint az ivás végeztével visszafordultam a pár pillanatra hatfőssé vált csapathoz, mert éreztem az egyre növekvő feszültség szikrázását a levegőben. Ott villogott mindenki szemében, ott csillogott a verejtékben, mely lepergett a bőrükön, valaki mégcsak leplezni sem próbálta. Nekem pedig nagyon nem tetszett ez a hangulat. Nyomasztó volt, és ijesztő. Sosem szerettem a konfliktusokat, ha tehetettem messziről elkerültem minden ingerültséget generáló helyzetet. Most azonban pont belecsöppentem a közepébe, és még menekülésre se volt lehetőségem. A dorm, és így a szobám, a kedvenc plüssöm és az MP3-mam is messze volt tőlem, Tae pedig, aki általában a megingathatatlan biztonságérzetet és melegséget keltette a mellkasomban, most maga volt az idegbajosság előidézője. Sóhajtva néztem a kinyíló bejárat felé, melyen sietős léptekkel a probléma okozója lépett be. 

- Folytathatjuk. Ne haragudjatok, én csak...

- Nem értem min csodálkozol! - Suga-nal úgy tűnt most telt be a pohár, ahogy fenyegető hangon egyre közelebb és közelebb lépett az ijedtében kővé dermedt páromhoz. Nem hibáztattam érte. Hyung-unk hiába volt alacsony, és hiába tűnt aranyosnak, valójában nagyon ijesztő is tudott lenni, ha elege lett valamiből, vagy valami nem tetszett neki. Ráadásul szókimondása, és esetenként már-már zsörtölődő természete sem tette az ilyen, és ehhez hasonló helyzeteket kedvesebbé. Rémülten húztam nyakamat vállaim közé, és még hátráltam is pár lépést, pedig nem is tettem semmi rosszat. - Ez már a hatodik teád egyhuzamban bazmeg! - nézett szeme sarkából az asztalon már félig kiürült bögrére, melyből még mindig szált a gőz. -  Ráadásul mézes-citromos! Szerinted mégis mitől kell állandóan hugyoznod?!  - nem is a káromkodás miatt remegtem meg. Sokkal inkább a hidegtől. Mert igen. Ahogy Yoongi egyre jobban emelte fel a hangját minden egyes szónál, úgy lett néma csend, és hűlt el a levegő a szobában. - Nem is értem miért csinálod! Teljesen fölösleges! Már több mint három órája ezzel szarozunk. NEM FOGOD TUDNI KIÉNEKELNI, ÉRTED?! - habár cukorkánk már üvöltött, most volt az első pillanat, hogy Taehyung felkapva fejét, szintén dühösen villogó szemmel a vele szemben álló tekintetébe meredt. - Tudod  mi az egyetlen, amit nem értek? - szólni akartam, de képtelen voltam rá. Volt valami a harmadik legidősebb hangjában, amiből arra tudtam következtetni, hogy most valami elég rossz fog következni - Ez a rész egyáltalán nem nehéz. Kiénekeltél már ennél sok-sok oktávval magasabb hangokat is. Nagyjából minden dalban. Akkor ez most miért nem megy? Miért nem koncentrálsz? Hetek óta feszült vagy, és szétszórt. Teljesen kifordultál magadból. És ez mindannyiunknak szemet szúrt. Eddig nem szóltunk, mert nem okozott különösebb hátrányt a bandának. De tudod ezt a dalt fel kell vennünk, ha tetszik, ha nem, és nem fogjuk Nam-mal csak azért lejjebb vinni, akárcsak egy fél hanggal is, mert valami félresiklott nálad, és emiatt képtelen vagy összeszedetten viselkedni. Ráadásul elég szar minden nap a kínlódó pofádat bámulni. Szóval mi lenne, ha ahelyett, hogy vedeled a hülye teáidat liter számra, inkább fogod a csinos kis szádat és kinyökögöd, hogy mi a faszom bajod van!? - lesütöttem a szemem. Mert pontosan tudtam mi a baja TaeTae-nek. Hogy ne tudtam volna? Én is pontosan azt éltem át, pontosan annyi ideje mint ő.  A különbség csupán annyi volt, hogy rajtam nem igen látszott. Jobban titkoltam. Rajta viszont látványosan kiütközött. És ez elég rossz helyzetbe sodorta minden szempontból.