Koloratúrszoprán

2.

Hevesen dobogó szívvel nyitottam ki az ajtót, majd az így keletkező kis résen át belesve kezdtem el keresni V-t a tekintetemmel. Bár a szobánkban félhomály uralkodott a kora estefelé leszállt szürkület miatt, szemeim hamar megszokták a fényviszonyokat, így pillantásom heves cikázása nem maradt siker nélkül. Néhány másodperc múlva megláttam párom elmosódott körvonalait, melyek szép fokozatosan bontakoztak ki a már oly jól ismert alakká. Taehyung az én ágyam távolabbi végében gubbasztott, már dormi ruhában, ami egy szürke mackónadrágot, és egy, majdnem a térdéig érő, fekete rövidujjút jelentett. Felhúzott térdein valahol a közepe felé kinyitva, egy manga hevert, bár ebből a távolságból nem tudtam volna megmondani, pontosan melyik is. Habár külsőleg könnyű szerrel tűnhetett volna úgy, hogy nagyon is belemélyed a Japán füzetkébe, ismertem annyira, hogy tudjam, az esze egészen máshol jár, és az öszzehúzott szemöldök nem a szövegre való koncentrálás jele. Egyszerűen lerítt róla mennyire nem a képregényre figyel. Egyrészről, mert tekintete ide-oda ugrált a két oldalon, minden rendszer nélkül, és mégcsak nem is lapozott, másrészről, mert jól láthatóan nem tűnt fel neki, hogy valaki figyeli. Magamban sóhajtva fel, léptem be, halkan becsukva magam után az ajtót, majd tettem meg azt a pár lépést az ágyig. Még akkor sem reagált mikor egészen közel hozzá féloldalasan leültem vele szembe, pedig ekkor már tényleg csak pár centire voltunk egymástól. Összeszorult a torkom, ahogy ránézve, a mindig mosolygós, totálisan hülye és elképesztően imádnivaló Alien helyett, egy ilyen magába fordult, szomorú, kétségbeesett valakit láttam. Ez nem ő! Jelentettem ki magamban, majd minden szó nélkül kinyújtva kezemet lejjebb húztam,  a mindeközben egészen arca elé emelt mangát. Összerezzenve kapta fel a fejét, egyenesen rám nézve, és csak ekkor vettem észre a szemeiben csillogó könnyeket. És ezt realizálva azonnal cselekedtem. Óvatosan ujjaim közé fogva állát hajoltam előre, és nem törődve a mellkasomba nyomódó térdeivel, szorosan lehunyt szemekkel ajkára tapadtam. Éreztem, amint néhány pillanatra egész teste megfeszül, ám a következő pillanatban már rongybabaként ernyedve el nyitotta szét ajkait, utat engedve ezzel nyelvemnek, melyet rögtön át is csúsztattam szájába, kihasználva a pillanatnyi elgyengülést. Ízlelőszervem puhán siklott végig V fogsorán, szájpadlásán, míg ő, jólesően felsóhajtva visszacsókolt. A csöppet intim pillanat azonban sajnos nem tartott tovább fél percnél, ugyanis, mint aki hirtelen álomból ébred, Taehyung izmai ismét megmerevedtek, majd kezeivel megragadva vállamat, egy határozott mozdulattal eltolt magától. Vagy inkább ellökött. Így is fogalmazhatunk. Kinyitva szemeimet néztem bele könnyektől fátyolos, ugyanakkor kissé zavart tekintetébe, és mindenről elfeledkezve szinte hagytam, hogy a valószerűtlenre tágult szembogarak beszippantsanak, és az azok legmélyén fellobbanó szikrák lángra lobbantsák az én szívemet is. 

- Ezth...ezt nem leheth Jungkookh... - nyögte ki nagy nehezen, lihegve, és kétségbeesetten nézett rám. A szája által formált szavak ellenére láttam rajta, szinte könyörög még egy érintésért. Mégegyért, és még többért. És nem szándékoztam volna megtagadni tőle ezt az örömöt, ám még mindig erősen tartott. Bár a köztünk lévő erőkülönbséget tekintve, nem esett volna nehezemre leteperni, de még várni akartam egy kicsit. 

- Miérth? - én is kapkodtam a levegőt, ennek ellenére viszonylag érthetően ejtettem ki a kérdést. - Nem akarod? 

- Miérth kérdezedh? Úgyis...úgyis tudod a választ. - sütötte le egy pillanatra a szemét, az én számnak sarkai pedig megindultak fölfele. Persze, hogy tudtam. Tudtam mennyire szeretné. Ugyanazt éreztem, amit ő. 

- Akkor mi tart vissza? - néztem rá kíváncsia, mire értetlenül megrázta a fejét. 

- Itt vannak a többiek. Nem lehet...

- Jimin-hyung Yoongi-hyunggal van, és amúgy is tud rólunk. Ráadásul nem hiszem, hogy őmelette Suganak az lenne a legnagyobb baja, hogy mi mit csinálunk. Jin-hyung főz, és tudod milyen amikor egyszer nekiáll. Se lát, se hall. Hobie-hyung a táncteremben gyakorol, Namjoon-hyung pedig zenét szerez. Nem lesz baj. - dőltem volna megint előre, ám szerelmem ismét megakadályozott ebben. Ujjai belemarkoltak pólómba, körmei a bőrőmbe mélyedtek, fejét lehajtotta, és úgy válaszolt.